Gyorskeresés
LG GT400 - mosolyog-e a süti?
A Viewty Smile olyan, mintha a KP500 kapott volna egy izmosabb belső turbót.
Hirdetés
Bevezető
A Viewty és a Viewty Smart két olyan telefon volt, amelyeket nem a legolcsóbb mobilok között kellett keresgéljünk. Az LG ezt a nevet elsősorban a fotós funkciók kapcsán kiemelkedőt nyújtó telefonjaira aggatta rá, ezért is meglepő kissé, hogy a harmadik Viewty, a Smile (kódnevén GT400) sokkal barátibb árral kezd, mint két elődje.
Aztán persze az ember a homlokára csap. Az első Viewty öt megapixeles kamerája akkoriban tényleg ritkaságnak számított, most viszont egy ugyanilyen felbontású optika már nem olyan nagy dobás. A GT400 ráadásul első pillantásra (és sokadikra is) nem sokkal több, mint egy ügyesen felspécizett LG KP500, alias Cookie. Nagyon hasonló a menü, a formaterv, persze a funkciók már egy magasabb szintet jelképeznek, de a Viewty Smile egy középkategóriás, jó kamerával bíró, érintőképernyős, trendi kis LG.
A GSM Takácstól hoztuk el a készüléket, aminek egyszerű a magyarázata: a GT400 már kapható a Vodafone-nál, fent említett cég pedig többek között a piros szolgáltató viszonteladója. A Viewty Smile előfizetéssel már hétezer forinttól elhurcolható, bár ez kevésbé mérvadó, jobban szeretem látni a feltöltőkártyás árat, de az nincs neki. Függetlenül sem kapható még, úgyhogy csak abból tudok kiindulni, hogy ami előfizetéssel hét lepedőről indul, az kártyásan olyan harminc körül szokott alakulni, ami a telefon tudását figyelembe véve elég kedvező lehet, de várjuk ki a végét.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
LG GX500 - két kártyás, de nem meggyőző
Technikai paraméterei alapján az LG új dual-SIM készüléke kellemes darabnak tűnik; a valóságban viszont nem igazán az.
Készül az LG C710, Cookie Light és Cute
LG Viewty Snap félhivatalosan
LG Sentio, dLite és GS170 a T-Mobile számára
-
LG GU230 - hétköznapi használatra
Kicsiny LG mobil járt nálunk, a GU230 nem drága, de használható.
Előzmények
-
LG GS290 - lehet-e folytatni?
A KP500 utódja ugyanolyan népszerű szeretne lenni, mint az elődmodell. Vajon sikerülhet-e?
Készül az LG GS290 Cookie Fresh és a GT400 Viewty
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.









