Gyorskeresés
LG GM310 - A Dolby érintése
Szóljon hangosan az ének, ameddig csak Hozzád nem érek...
Hirdetés
Bevezető
Újabb LG érkezett, ezúttal az mgsm.hu-tól a Barcelonában frissen bemutatott "Musically U" sorozat legmagasabb sorszámát viselő darabja, a GM310-es. Akkoriban arról volt szó, hogy ezek a darabok a belépős zenetelefonok közé fognak érkezni, örültünk is a fejünknek, hogy milyen szép és jó lesz a zenei alsósok mezőnye. Ehhez képest tesztünk alanya függetlenül több, mint 50 ezer magyar forintba kerül. Ennyit azért nem zuhant a már a csapból is emelt áron folyó világgazdasági válság következtében hazánk fizetőeszközének árfolyama, bár tény, hogy a mobilok piaca is érzi a recessziót.
A legszebb az egészben az, hogy úgy fest, mintha Koreában egyszerűen nem tudná megvetni a lábát a válság, vagy simán csak betiltották, mert a Samsung és az LG jobban nyomja a gázpedált, mint valaha. Ennek meg is van az eredménye, immáron a Nokia mögött a két távolkeleti óriás foglalja el a dobogó ezüstös és bronzos fokozatait. A korábbi két dobogós úgy látszik harc nélkül adta fel a küzdelmet, a Motorolánál egyelőre az alagút végét sem találják, a Sony Ericsson pedig még mindig meg van győződve arról, hogy el lehet adni ugyanazt más burkolatban. (Mondjuk a Samsung is ugyanebben hisz, de nekik mégis sikerül - Bog)
Ehhez képest Koreában olyan mennyiségű innovációs tőke van, ami még a két említett gyártót is képes lenne kirántani a kátyúból. Emellett nem szabad megfeledkeznünk arról az eddig elhanyagolhatónak látszó tényezőtől, hogy Kína is beszállt a versenybe. Egy-két éve még a hasunkat fogtuk a röhögéstől egy-egy kínai telefon láttán, ma már világosan látszik, hogy záros határidőn belül tényezővé válnak. Ez Koreából nyilván jobban látszik, ha másért nem, a közelségük miatt, így nem csoda, ha soha nem látott arzenállal nyomulnak előre. Az LG úgy döntött, beszáll az XpressMusic és a Walkman mellé, ez a széria lesz a Musically U. Nem bízták a véletlenre, az első darab rögtön Dolby minősítéssel érkezik (igaz, a Dolby jelzés már az Arenan is ott figyelt).
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Újraéled az LG Black Label sorozat
-
LG KM380 - zeneflipper
Olcsó zenetelefon az LG-től QVGA kijelzővel, szabványos fülhallgatókimenettel, flippel és érdekes formavilággal.
-
LG GD330 - jó, és?
Középkategóriás LG telefon, amely semmi egyedit nem tud felmutatni.
Előzmények
-
LG KM900 - Arena az Arénán
Az idei év egyik legjobb telefonja. Innováció, könnyű kezelhetőség, jó anyaghasználat. És magas ár.
-
LG KS360 - a fiatalok álma
Divatos külsejű, jó minőségű LG mobil teljes billentyűzettel, kellemes multimédiás képességekkel és ki nem használt érintőkijelzővel.
-
LG KP 100 - Happy Meal mellé esetleg
A belépős LG kicsit túl egyszerűre sikeredett.
-
LG KF900 alias Prada II - nagy visszatérés
Megérkezett a világ első teljes érintőkijelzős modelljének utódja, mely szakított a hagyománnyal és QWERTY gombsort kapott.
-
LG KM500 - az igazi vakítás
Zenei készülék az LG-től. Nem drága, jó minőségű, csak éppen bazári jellege van.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
Megjelent a GitHub windowsos kliense
A szolgáltatás gazdái főként a vállalati fejles...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.










