Bevezető, külcsín

Megmondom őszintén, soha nem tudtam, hogy mi értelme van úgynevezett flipet rakni a telefonra. Az Ericsson T10/T28 korában még divatosnak számító, lenyitható műanyagdarabbal véleményem szerint csak a gond van, bár a szerkesztőségben nem mindenki osztja ezt a véleményt, főszerkesztőnk szerint például védi a billentyűzetet, ami tény, csak épp nem értem, hogy mégis mitől kéne megóvni a gombsort. Ellenben a flip messze sérülékenyebb, mint a telefon bármelyik másik alkatrésze, letörése pedig nem csak esztétikai, hanem funkcióbeli hibákat is magával hoz. Ennek fényében döbbenetes, de igaz: a Sony Ericsson W350i után az LG is egy flippel ellátott zenetelefont dobott piacra, a neve KM380, a tesztpéldányt pedig a gyártó hazai képviseletétől kaptuk, a doboz hálózati töltőt, fülhallgatót és egy 512 MB-os microSD kártyát rejtett.

Előre leszögezném, hogy az LG újdonsága a 30.000 forint alatti árkategóriában versenyez, ott sem mindenki a kihívója, hiszen egy zenei modellről beszélünk. Tény, hogy ennél olcsóbban is lehet többé-kevésbé korrekt készüléket kapni ebben a kategóriában (Sony Ericsson W200), de a KM380 azért ennyire nem vette minimalistára a dolgot, egész pofásan néz ki, persze csak annak szemében, aki szereti az efféle csillogó masinákat. Az anyaghasználat viszont botrányosan rossz, a 108 x 48 x 13 milliméteres kiterjedésű masina 79 grammos tömegéből mondjuk lehet sejteni, hogy nem platinaborítással lesz dolgunk, de ilyen silány anyagokra azért nem számítottam. Az egész gép recseg-ropog, az előlap csillogó felülete mágnesként vonzza az ujjlenyomatokat, plusz ez az első gép, amit többéves újságírói pályafutásom alatt eltörtem. A microSD bővítőkártyát takaró fedlap ugyanis gyárilag nem volt a helyén, gondoltam kicsit megnyomkodom, hátha jó lesz — nem lett, középen eltört, de a festék még egyben tartja.

[+]

Az előlap tetején a telefonhangszórót, kicsit lejjebb a 2 hüvelyk átlójú QVGA kijelzőt találjuk, melynek képminősége és olvashatósága is átlagos. Ezalatt találjuk a vékonyka flipet, melyre egy ötirányú navigációs gomb és egy különálló "vissza" billentyű is került, ezek azonban csak a flip alatt elterülő billentyűzetet nyomkodják, ráadásul elég alacsony hatásfokkal. A középső gombot szinte be sem lehet nyomni, nekem mondjuk sikerült, de több hölgy is akadt az ismerőseim között, akiknek egész egyszerűen gyenge volt az ujjuk ehhez. Mint egy gyerekzáras öngyújtó. Egyébként a numerikus billentyűzet sem túl jó, a gombok aprók, alig lehet megnyomni őket, még szerencse, hogy a d-pad itt jól funkcionál.

A hátlap fehér, szerintem abszolút nem passzol a fényviszonyoktól függően arany és ezüst színekben sütkérező előlaphoz. A kialakítás is elég minimalista, a kihangosító hangszóróján és a kamerán kívül semmit nem találunk ezen a fertályon — pontosabban de, a peremre került egy kis microSD rajz, mely a kártya behelyezésében segíti a tulajdonost.

Oldalról nézve könnyen észrevehetjük, hogy a készüléktest nem egyenes, két törés is van benne, az egyik a flip tetejénél, a másik a hátlap levehető részének csúcsánál. A készülék véleményem szerint olyan hatást kelt, mintha egy 150 kilogrammos ember ráült volta, ha pedig ehhez hozzávesszük a készüléktesttel körülbelül 160 fokos szöget bezáró flippel együtt (a nyitott állapotról beszélünk), akkor elég furcsa, de mindenképp egyedi megjelenést kapunk a KM380-tól. Térjünk át az oldalsó részekre: felül a szabványos 3,5 milliméteres fülhallgatókimenetet találjuk, jobbra a töltő/adatkábel csatlakozója, a zenei gyorsindító és a bekapcsológomb került, balra pedig a billentyűzár gombját, a hangerőszabályzókat és a microSD bővítőhelyet találjuk. A mikrofon alul kapott helyet, tehát nem a flipen van.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!