Gyorskeresés
HTC P4350 - Herald nem titán
A TyTN után furcsa volt kézben tartani a hasonló kialakítású, ám butább öcsikét.
Hirdetés
Bevezető
A teljes szerkesztőség masszívan élteti általában a HTC modelleket, már csak azért is, mert a magunk részéről úgy érezzük, hogy méltatlanul kevéssé ismert a gyártó idehaza, holott igen kellemes készülékekkel lepi meg a piacot. Persze ez nem kizárólag az itthoni marketing hiányára vezethető vissza, hanem arra is, hogy a HTC jelen formájában igen friss cégnek tekinthető. Eddigi sikereiket Qtek és i-mate néven érték el, illetve nem szabad elfeledkezni egy bizonyos MDA termékcsaládról, amelyet szintén a HTC produkált.

Tavaly óta azonban önálló márkaként él tovább a HTC. A Qtek eltűnt a süllyesztőben, az i-mate pedig a maga kezébe vette a fejlesztést, de egyelőre nem igazán férhetnek oda a HTC mellé sem a modellek számát, sem pedig azok technológiai fejlettségét tekintve. A HTC TyTN például egyike volt az első olyan Windows Mobile rendszerű telefonoknak, amelyek HSDPA sebességgel tudtak kommunikálni. Később a HTC Trinity személyében érkezett még egy ilyen készülék, az Artemis kódnevű eszköz pedig azzal döbbentett meg bennünket, hogy hanyattegeret építettek bele.

A HTC tehát él és virul, köszöni jól van, és mi eddig még nem csalódtunk bennük, holott nem egy modell került már a kezünkbe. Adjunk azonban helyet a kritikusabb véleményeknek is: nincs nehéz dolga a gyártónak, mert a szoftvert készen szállítja a Microsoft, bárki tudna ilyen eszközöket készíteni és különben is fúúúúj, vindóz. De a helyzet azért ennél összetettebb, ugyanis fontos a stabilitás, az ergonómia és teljesítmény is. Márpedig a HTC ilyen szempontból igencsak az élen jár.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
HTC Sedna - bálna security
A HTC új masinája ellenálló készülékházat kapott, a rajta tárolt adatok biztonságát pedig ujjlenyomat-olvasó garantálja.
-
HTC Kaiser - beteljesült álom
Megérkezett hozzánk a TyTN utódja, és azt adta nekünk, amit vártunk.
-
HTC Touch - nesze neked, Apple!
A HTC Touch nevű készülékét sokan úgy emlegetik, mint az iPhone nagy ellenfelét. Nem az, de legalább olyan jó.
-
T-Mobile Ameo - minden, csak nem telefon
Egy készülék, amiből semmi sem maradt ki... csak nem minden használható.
Előzmények
A HTC Athena egyszerre PDA, telefon és UMPC?
HTC VOX élőképek
-
HTC S620 - számológép pro
A HTC eszköze leginkább számológépre emlékeztette a szemlélődőket. Minket azonban nem tévesztett meg.
HTC Omni előzetes specifikációk
-
HTC S310 - megashift-addikció
Létezik élet a Bubble Breakeren túl?
HTC Kaiser
Folytatódik a HTC áradat
-
HTC Trinity - majdnem válóok
A HTC ismét nagyot alkotott – és nem méretre értve.
-
HTC P3300 - egér a telefonban
Az önállóvá vált HTC nagy erőkkel fejleszt, és bizony egyre inkább számolni kell velük.
Újabb HTC készülék felbukkanása várható
-
HTC MTeoR - a szépség másodlagos
Az önállósodó HTC Windows alapú modellje nem fog sok vizet zavarni.
-
HTC TyTN - túlfejlett
Gyakorlatilag mindent tud a HTC Windows alapú készüléke, de headset nincs hozzá.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Steampunk billentyűzet modding
Moddolt billentyűzet olcsón, egy átlagos garázs...
Távközlési adó: egyeztetési hiba
A szolgáltatók megkapták a lakosságnak kitalált...
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Hamarosan indul a Mozilla Marketplace publikus bétája
Nyílt forráskóddal és eddig nem látott méretű f...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
A fél világ kalózkodik
Habár a fejlett világban lassan csökken az illegális szoftverhasználat, a fejlődő országokban tapasztalható jogsértések miatt a szövetség rekordveszteségről számol be.







