Hirdetés

Gigabyte GSmart Roma R2 Plus - a szükséges plusz?

Bevezető, doboz

A Gigabyte nevű tajvani márkát az informatikában jártas emberek elsődlegesen a kitűnő ár/érték arányú PC alaplapjairól ismerhetik, azt azonban már jóval kevesebben tudják, hogy a gyártó elég régóta üzemeltet egy GSmart névre hallgató albrandet, amivel a mobiltelefonos iparágba próbálnak belépni. A hőskorban jellemzően Windows Mobile alapú PDA-kat találhattunk a GSmart kínálatában, manapság már szinte magától értetődő módon az Android rendszert használják, mint a távol-keleti okostelefongyártók zöme.

Gigabyte Roma R2 Plus teszt
[+]

A GSmart készülékekre általánosságban két dolog jellemző: megfizethetőség és dual SIM. Ez a két tulajdonság megtalálható a Roma R2 Plus-ban is, bruttó kiskereskedelmi ára 35 000 forint és két kártyát képes egyszerre kezelni. Ennek a készüléknek közvetlen elődje volt a Roma R2, amit 1 éve teszteltünk, adta tehát magát, hogy mivel érdemes az újdonságot összehasonlítani.

Gigabyte Roma R2 Plus teszt
[+]

A doboz, a csomagolás a legelső dolog, amivel egy potenciális vásárló találkozik a boltok polcain, ezért kiemelten fontos, hogy a kicsomagolás már egy pozitív élmény legyen. A Gigabyte ezt pontosan tudja, ennek köszönhetően egy nagyon szép és minőségi dobozba rakták bele a Roma R2 Plus-t. Letisztult, kellően informatív, kicsit színes, de nagyon elegáns. A kibontás után pedig további kellemes meglepetések érik az újdonsült GSmart tulajdonost: a készülékhez a szokásosnak mondható USB kábelen és töltőfejen kívül csomagoltak egy tartalék kijelzővédő fóliát és a headset sem maradt ki.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Új GSmart termékek érkeztek

    A Gigabyte további modellekkel bővítette termékcsaládját, a Roma R2 Plus, Arty A3, Mika M2, és a Guru az alsó- és középkategóriás mobilok között versenyez.

  • Gigabyte GSmart Mika M2 - szemből kemény

    Szokásosan kétkártyás, középkategóriás felszereltségű, HD kijelzős készüléket dobott össze a Gigabyte, amely egész kellemesen sikerült.

  • Gigabyte GSmart T4 - előtérben a lényeg

    Szokásosan kétkártyás modell érkezett a gyártótól, amely leginkább a klasszikus okostelefon képességekre koncentrál, mindezt alacsony áron.

  • Gigabyte GSmart Rey R3 - simulékony

    A Gigabyte sem tétlenkedik idén, ismét egy kétkártyás készülékkel jelentkeztek. A Rey R3 kellemes áron, egész kompakt méretben kínálja magát.

Hirdetés