Bevezető, doboz
A Gigabyte nevű tajvani márkát az informatikában jártas emberek elsődlegesen a kitűnő ár/érték arányú PC alaplapjairól ismerhetik, azt azonban már jóval kevesebben tudják, hogy a gyártó elég régóta üzemeltet egy GSmart névre hallgató albrandet, amivel a mobiltelefonos iparágba próbálnak belépni. A hőskorban jellemzően Windows Mobile alapú PDA-kat találhattunk a GSmart kínálatában, manapság már szinte magától értetődő módon az Android rendszert használják, mint a távol-keleti okostelefongyártók zöme.
A GSmart készülékekre általánosságban két dolog jellemző: megfizethetőség és dual SIM. Ez a két tulajdonság megtalálható a Roma R2 Plus-ban is, bruttó kiskereskedelmi ára 35 000 forint és két kártyát képes egyszerre kezelni. Ennek a készüléknek közvetlen elődje volt a Roma R2, amit 1 éve teszteltünk, adta tehát magát, hogy mivel érdemes az újdonságot összehasonlítani.
A doboz, a csomagolás a legelső dolog, amivel egy potenciális vásárló találkozik a boltok polcain, ezért kiemelten fontos, hogy a kicsomagolás már egy pozitív élmény legyen. A Gigabyte ezt pontosan tudja, ennek köszönhetően egy nagyon szép és minőségi dobozba rakták bele a Roma R2 Plus-t. Letisztult, kellően informatív, kicsit színes, de nagyon elegáns. A kibontás után pedig további kellemes meglepetések érik az újdonsült GSmart tulajdonost: a készülékhez a szokásosnak mondható USB kábelen és töltőfejen kívül csomagoltak egy tartalék kijelzővédő fóliát és a headset sem maradt ki.
Külső
A Roma R2 Plus formaterve semmi egetrengetőt nem mutat, de egyszerűségében szépnek nevezhető, lekerekített sarkok, finom vonalak jellemzik, semmi hivalkodás, de minden a helyén van. A mérete a mai phablet méretű okostelefonokhoz képest egész apró, a valóságban viszont ez az a méret, amit még egy kisebb kezű ember is könnyen tud egy kézzel kezelni. Tömege egészen csekély, mindösszesen 122 gramm.
A készüléket szinte mindenhol matt műanyag borítja, ami nem gyűjti az ujjlenyomatokat és kellemes a tapintása. A külső egyetlen igazi újdonsága elődjéhez képest a nagyon jól eltalált sötétkék szín, ami egy férfiember kezében is elegánsan mutat, mégsem a hagyományos fekete vonalat követi. A Roma R2 Plus megvásárolható még szürkében, ezüstben és pirosban. Az előlapot alapvetően a kijelző foglalja el, de elég sok ráhagyással dolgoztak a mérnökök a kávákat tekintve, emiatt kicsit ódivatú lett a design, ezen kívül csak a szokásosnak mondható három érintőgombot és a GSmart logót találjuk meg. A kijelző 4 colon 480x800 pixel felbontású, IPS LCD technológiájú, ami jó betekintési szögeket eredményez, a színhűség azonban nem tökéletes, ezt a szemeinken kívül a fénymérés is igazolta.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Mérés | Gigabyte GSmart Roma R2 Plus | Motorola Moto G | HTC Desire 510 | Sony Xperia E3 |
Fehér fényerő | 373 nit | 420 nit | 373 nit | 566 nit |
Fekete fényerő | 0,63 nit | 0,58 nit | 0,24 nit | N/A |
Kontrasztarány | 592:1 | 726:1 | 1556:1 | 735 |
Színhőmérséklet | 10735 K | 7755 K | 6609 K | 7092 K |
A készülék a hagyományos oldalsó gombelrendezést használja: jobb oldalt a kijelző lezárására és feloldására, valamint a bekapcsolásra szolgáló gomb terül el, bal oldalt a hangerőszabályzó gombok találhatóak, amelyek homorú felületükből adódóan nagyon kényelmesen nyomkodhatóak. Felül található a 3,5mm-es jack aljzat, valamint a töltésre és adatátvitelre szolgáló microUSB csatlakozó, ez utóbbit kicsit nehéz volt megszokni, régen találkoztam ezzel a kialakítással. A hátlap felső részén egy fényes fekete sávban üldögél az 5 megapixeles kamera optikája a maga ledes segédfényével, alul pedig a hangszóró kapott helyet.
A hátlap levehető (egészen pontosan lefeszegethető, de összerakás után legalább nem recseg a készülékház), alatta két darab normál méretű SIM foglalat, egy microSD kártyahely és az 1400 mAH-s picike, cserélhető akkumulátor található meg.
Hardver, menü
A hardver az egyik olyan pontja az R2 Plus-nak, ahol érezhető fejlődés van az elődhöz képest, természetesen egy alsó-középkategóriás eszköz esetében nem beszélhetünk különösebben bika erőgépről, de a Roma R2 Plus ennek ellenére nem panaszkodhat: Egy MediaTeK MT6582 lapkakészlet lakik a motorháztető alatt, négy darab, 1,3 GHz-re skálázott ARM Cortex-A7 maggal, amit grafikai szempontból egy Mali-400 MP2 támogat. A RAM mérete 1 GB, a belső memória 8 GB, amiből 5,6 áll a felhasználó rendelkezésére, a többi a rendszeré. Akinek ez kevés lenne, maximum 32 GB-tal megnövelheti a háttértárat microSD kártya segítségével.
Teljesítmény-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | Gigabyte GSmart Roma R2 Plus | Krüger&Matz Mist | Sony Xperia E3 | Sony Xperia C3 Dual |
Rendszerchip | MediaTek MT6582 | Snapdragon 200 | Snapdragon 400 | Snapdragon 400 |
Quadrant Standard | 7294 pont | 4550 pont | 8476 pont | 8909 pont |
AnTuTu 5.x Benchmark | 18584 pont | ? | 17947 pont | 17641 pont |
Vellamo Browser | 1597 pont (Chrome) | ? | 1716 pont | 1520 pont |
Vellamo Metal | 693 pont | ? | 625 pont | 689 pont |
SunSpider 1.0.2 | 1612,4 ms | ? | 1678,3 ms | 1749 ms |
Geekbench 3 (single) | 347 pont | 300 pont | 344 pont | 344 pont |
Geekbench 3 (multi) | 1156 pont | 584 pont | 1140 pont | 1140 pont |
GFXBench Man. onscreen | nem indult el | ? | 8,3 fps | 4 fps |
GFXBench Man. offscreen | nem indult el | ? | 1,7 fps | nem indult el |
GFXBench T-Rex onscreen | 9,5 | ? | 17,2 fps | 10,9 fps |
GFXBench T-Rex offscreen | 4,1 fps | ? | 5,9 fps | 5,8 fps |
A Roma R2 Plus bekapcsolása után egy Android 4.4.2 lényegében módosítatlan kezelőfelületével találjuk magunkat szembe, amit kiegészítettek néhány plusz alkalmazással. Ezek között akad egy Battery Doctor nevű akkumulátorfigyelő, amivel kigazdálkodhatunk magunknak néhány óra plusz készenlétet, valamint kapunk egy Clean Master névre hallgató memóriafelszabadító- és vírusírtó programot, egy fájlkezelőt, egy alkalmazásajánlót, egy egyszerű fotómontázs-készítőt, a WBS Office dokumentumkezelő teljes verzióját és egy alternatív, swype-jellegű billentyűzetet (TouchPal X), ami jelentősen meggyorsíthatja a bevitelt és magyarul is tud. Ezeken az alkalmazásokon kívül természetesen a Google gyári alkalmazásai is előre vannak telepítve a készülékre.
A folyamatosság és a stabilitás tekintetében nem lehet ok komoly panaszra. Nem fagyogat a készülék, viszonylag gyorsan teszi a dolgát mindig, de ennek ellenére ebben a kategóriában nem szabad csodát várni: a menürendszerben és az alkalmazásokban is találkozik az ember néhol döccenésekkel és időnként a programok is elég hosszú töltési időket produkálnak.
Kamera, multimédia
A kamera sajnos finoman szólva sem tartozik a készülék erősségei közé. Az érzékelő 5 megapixeles, fixfókuszos, ez utóbbi tulajdonság már előre is vetíti a képek minőségét. A beállításokban bekapcsolhatjuk a geottaginget, valamint expozíciót, színhatást, fehéregyensúlyt, telítettséget, fényerőt, kontrasztot és ISO értéket is állíthatunk, illetve nem maradt ki a sorozatfelvétel, az arcfelismerés (fixfókusznál maximum mosolyra exponálás esetén van értelme) és a HDR sem.
A képek minősége bőven hagy kívánnivalót maga után, jellemzően fakó, zajos képeket készít a Roma R2 Plus és a vonalélességgel sincs minden rendben. A közeli képeken teli torokból üvölt az autofókusz hiánya, ezt azért nem ártott volna meghaladni. Az exponálás nagyon gyorsan történik és a fotók feldolgozása sem vesz sok időt igénybe. A sötétben készült képek készítéséhez segédfény áll rendelkezésünkre, de ennek fényereje azonban meglepően csekélynek bizonyul, nagyjából 30 cm távolságig ad használható mennyiségű fényt. Videót full HD-ban képes felvenni 30 fps sebességgel, ennek minősége a tesztvideón látható. A gyári videólejátszó ismeri a DivX formátumokat és akár 1080p-s felbontású videókat is képes élvezhető minőségben lejátszani.
A zenelejátszó alkalmazás elég egyszerűre sikeredett, ID3 tagek alapján képes szűrni a zenéinket, beállíthatjuk a lejátszás módját, létrehozhatunk lejátszási listákat és piszkálhatjuk a hangszínszabályzót. A gyári felvevőgombos earbud kialakítású headset zenehallgatásra jobbára alkalmatlan, de a szomorú igazság az, hogy egy jobb fül/fejhallgatót rácsatlakoztatva is elképesztően harmatos teljesítményt nyúlt, sem DAC-ban, sem erősítésben nem képes felvenni a kesztyűt. Fülhallgató csatlakoztatása után lehetőségünk nyílik FM-rádiót hallgatni, ami RDS információk megjelenítésére is alkalmas. A hátlapon található hangszóró minősége rendben van, a hangereje kis jóindulattal is csak átlagosnak nevezhető, de cserébe nem torzít.
Adatátvitel, akkumulátor, összegzés
Adatátviteli szempontból a kötelezőket megkapjuk, van HSPA (21,1 Mbps/ 5,76 Mbps elméleti maximummal), Bluetooth 3.0, jó érzékenységű WiFi modul, A-GPS, ami körülbelül fél perc alatt talál jelet és utána stabilan is tartja azt. NFC és 4G nincs, ez továbbra is a felsőbb kategóriák kiváltsága. A készülék dual standby üzemmódra képes, ha az egyik kártyával hívást bonyolítunk, a másik lelép a hálózatról, amíg be nem fejeztük a beszélgetést. A beszédhang minősége átlagon felüli, zajosabb környezetben is kellemesen lehet telefonálni az eszközzel.
Gyárilag két böngésző is rendelkezésünkre áll, egy AOSP alapú és a Google Chrome. A böngészés sebessége kellemes, gyorsan betölti az oldalakat, a többujjas nagyítás hibátlanul működik, a duplakoppintásos tördelést is tudja. Több megnyitott lap esetén előfordul, hogy újra kell töltögetnie oldalakat, de összességében szép teljesítményt nyújt.
A hátlap alatt található egy 1400 mAh kapacitású cserélhető telep, ami nagyon harmatos, főleg két kártyával a hálózaton. Nagyon visszafogottan kell használni a készüléket, hogy kibírjon egy napot egy töltéssel, körülbelül 2,5-3 óra kijelzőidőt lehet kipréselni a telefonból közepes fényerőn. Itt egyébként elég nehéz megérteni, hogy miért nem sikerült egy nagyobb akkumulátort beleszórni a masinába, hiszen nem mondhatjuk, hogy egy ultravékony kialakítású eszközről van szó.
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 8 pont |
Anyaghasználat | 6 pont |
Összeszerelés minősége | 8 pont |
Kijelző mérete, minősége | 5 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 8 pont |
Sebesség | 7 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 9 pont |
Felhasználói felület élménye | 7 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 8 pont |
PIM funkciók | 10 pont |
Adatkommunikációs képességek | 7 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 5 pont |
Audio | 3 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 4 pont |
Ár/érték aránya | 7 pont |
Hogyan értékelünk? |
Összességében vegyesek az érzéseink. A Roma R2 Plus egy jól összerakott, elegáns telefon, szép kijelzővel, dual SIM-mel, bővíthetőséggel és az árához képest korrektnek mondható hardverrel. Ennek ellenére az egy évvel ezelőtti Roma R2 fő hibáit továbbra sem tudták kijavítani, a rossz kamera, a gyenge minőségű zenelejátszás, a soványka akkumulátor és a harmatgyenge segédfény okozta kellemetlenségeket az R2 Plus is magával hordozza, tehát méltó utódnak nem, maximum egy ráncfelvarrásnak nevezhető ez a kis frissítés. A telefon elsődleges konkurenciája a dual SIM-es Android mezőnyből az Alcatel One Touch Pop C7 ,a Lenovo A328, illetve a kategória koronázatlan királya, a Krüger&Matz Mist. Aki ebben a kategóriában gondolkodik, mindenképpen érdemes ezekre a készülékekre is vetnie egy pillantást, de ha mégis a Gigabyte lesz a befutó, akkor melegen ajánlunk hozzá egy hordozható külső akkumulátort, hogy soha ne érjenek minket a lemerülésből fakadó kellemetlenségek. Ennyi pénzért a Gigabyte GSmart Roma R2 Plus nem rossz ajánlat, de egyáltalán nem is kiemelkedő, plecsni nem jár neki.
szentkuti11
A tesztkészüléket a Speedshop biztosította, köszönjük! Vásárláshoz kérem, kattintson ide!
A cikk elkészítésében a Telekom 4G mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
Általános | ||
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS | |
Méret | 125 x 63 x 9,5 milliméter | |
Tömeg | 122 gramm | |
Színvariációk | sötétkék, szürke, ezüst, piros | |
SIM-foglalat | két darab normál SIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 4 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 480 x 800 pixel (233 ppi) | |
Kijelző típusa | IPS-LCD kapacitív érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa | MediaTeK MT6582 | |
Processzor típusa | 1,3 GHz-es, négymagos ARM Cortex-A7 | |
Processzor csíkszélessége | 28 nm | |
Processzor utasításkészlete | ARMv7 | |
Grafikus chip | Mali-400 MP2 | |
RAM mérete | 1 GB | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | dinamikus | |
SMS memória | dinamikus | |
Belső tárhely | 8 GB, ebből 5,6 GB szabadon felhasználható | |
Memória bővíthetősége | microSD (max. 32GB) | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 900/1800/1900 UMTS 850/900/1900/2100 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA/ LTE | van / 21,1 Mbps / 5,76 Mbps / nincs | |
LTE | nincs | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 3.0 (A2DP) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n, WiFi hotspot | |
USB | microUSB 2.0 | |
Push-to-talk / RSS | nincs / van | |
GPS vevő | van | |
GLONASS | nincs | |
NFC | nincs | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | van | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | Android 4.4.2 (KitKat) | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Játékok | telepíthetők | |
Valutakonverter | telepíthető | |
Extra szoftverek | Battery Doctor, Google Fordító, Legjobb választás (alkalmazásajánló), TouchPal X (billentyűzet), WPS Office | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 5 megapixeles, fixfókuszos, led segédfény | |
Másodlagos kamera | 0,3 megapixeles | |
Videófelvétel | 1080p @ 30 fps | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | van (RDS) | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 1400 mAh-s lítium-ion | |
Készenléti idő | ? | |
Beszélgetési idő | ? | |
Zenelejátszási idő | ? | |
Egyebek | ||
3,5 milliméteres jack kimenet, giroszenzor, takrékos üzemmód |