Gyorskeresés
Alcatel OT-808 - nem csak púder
Egyedi formájú, meglepően jól sikerült, nőknek szóló Alcatel, röhejesen olcsón.
Hirdetés
Bevezető
Az Alcatel köszönheti szépen a djuice-nak, hogy lehetőséget kaptak szolgáltatói szinten újra bizonyítani. Bár az is igaz, hogy korábban a Vodafone-nál (541) és a T-Mobile-nál (Tribe) is megkapták a sanszot, amivel szerintünk éltek is, hiszen mindkét említett telefon árához képest kifejezetten jól sikerült, azóta azonban történt egy nagyon fontos dolog.
Az Alcatel készülékek alapja, a kínai MTK (MediaTek) platform megújult, így aztán már ez került múlt heti tesztalanyunkba, az OT-880-ba is, most pedig itt egy másik érdekesség, a nőknek tervezett OT-808, ami nem csak baromira használható, hanem igen egyedi, ráadásul nevetségesen olcsó. 20 lepedő ugyanis feltöltőkártyás csomagban, ami igen nagy pofon annak az iparágnak, amely a női telefonokra olyan 50%-os felárat rámol rá évek óta, a Corby-ból képzett Samsung Diva igen jó példa erre, de emlegethetjük a Nokia csicsás telefonjait is.
Erre jönnek a kínaiak az Alcatellel, s odaadnak a piacnak egy olyan női telefont, amelyet szinte minden hölgy rajongva fogadott, pláne az árcédulán szereplő összeg megismerése után. Ellentétben a korábbi női telefonokkal, most valóban komoly mennyiségű 20-30 éves leányzó véleményét volt alkalmunk megismerni, egyrészt azért, mert zy használta a készüléket pár napig és mutogatta bőszen a barátnőknek, másrészt én magam is saccra 10 csaj véleményét kértem ki.
Ez sem a manageranyuk telefonja, ez tény. Bár teljes QWERTY gombsort kapott és van benne néhány jópofa szolgáltatás, a fejlett adatkommunikációs és multimédiás képességek egy 20 ezres készülékből érthető okokból hiányoznak. Kiesnek a potenciális vásárlók közül a sznobéria nevű betegségben szenvedők is, akik kizárólag Samsung, LG és Nokia mobilokat hajlandóak a kezükbe venni, az Alcatel nevének említésekor is megborzonganak, és a mélyen dekoltált felsőre felhúznak egy trendi kardigánt. De még így is sokan vannak, akiknek nagyon tetszett a termék, beleértve azokat is, akik szerint nem éppen egy szépség az OT808, viszont annyira egyedi és csajos, hogy az már kell.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Alcatel OT-799 - egy kellemes dolog folytatása
Az Alcatel legújabb készüléke nem sokban különbözik a népszerű OT-800-tól, azaz egy olcsó QWERTY-s modell fiataloknak.
-
Alcatel OT-706 - Corby mini
Egyszerű, kis tudású és valószínűleg nagyon olcsó mobil az OT-706. Leginkább fiataloknak készült, de készüljünk fel a kompromisszumokra.
-
Alcatel OT-710 - megfontolt embereknek
Legömbölyített, érintős kavics, nyögvenyelős felhasználói felülettel.
-
Alcatel OT-606 - sok gomb, kevés ár
Az immár kínainak mondható Alcatel OT-606 modellje egy olcsó, teljes billentyűzetes mobil, de ezért áldozatokat kell vállalnunk.
-
Storm Stormbringer - keletről jön-e a vihar?
Magyar termékként árult kétkártyás mobiltelefon MTK platformmal, Nokia 8800-ra hajazó külsővel.
-
Alcatel OT-206 - rám német nem lel
Német színekben pompázó low-end modell az Alceteltől; a piac egyik legolcsóbb készüléke.
Alcatel One Touch Net: A Yahoo mobil
Előzmények
-
Alcatel OT-880 - SMS-kutyáknak és mindenki másnak
A djuice-nál is kapható Alcatel újdonság példát mutat napjaink összes érintőkijelzős néptelefonjának
Alcatel OT-880 - Indul a taperolás
Alcatel OT-808: Elegáns QWERTY kagyló olcsón
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
A funkciókra gyúr az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 301.42-es meghajtó végre bev...
Ez már tényleg a Minority Report technológiája
Az amerikai startup mérnökei technológiájukat f...
Sniper: Ghost Warrior 2 - gyűjtői kiadások
A Namco közzétette a Sniper: Ghost Warrior 2 gy...
ISMÉTLÉS! - PH!TV – Fujitsu Celsius H910, nem piskóta
Ha múltkor Chokito jelzővel illettük az aktuáli...
Objektívekhez tervez "légzsákot" a Ricoh
Olcsó, de adott esetben sok pénzt megtakarító s...
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.










