Gyorskeresés
Acer Tempo F900 - nagyfejű
Megérkezett szerkesztőségünkbe az M900 billentyűzet nélküli testvére — nagyméretű kijelzővel és érintésérzékeny gombokkal.
Hirdetés
Előszó, csomagolás
Soha olyan nehezen nem jött még össze egy PDA tesztje sem, mint az F900-é. A készülék véglegesnek tekinthető prototípusa (micsoda paradox szóösszetétel) ugyanis már hetek óta ott figyel a SpeedShopnál, de az M900 esetéből tanulva úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a száz százalékig végleges, a polcokon lévővel megegyező ROM-mal ellátott gépet. Ez nagy örömünkre a hét elején meg is érkezett szerkesztőségünkbe, ám a teszt írása közben kiderült, hogy a gép hardveresen nem teljesen tökéletes. Így tehát vissza kellett cserélni a gépet, de sajnos a végleges nem lehetett csak úgy leemelni a polcról, épp ezért csak tegnap este került el hozzám.

Az F900 a HTC Diamond2 vetélytársának tekinthető, az M900 billentyűzet nélkül testvére. Prémiumkategóriás masina, mely nagyméretű kijelzővel és minden földi jóval el van látva, de sajnos még mindig nem mentes a tipikus Aceres — kis túlzással E-TEN-es — betegségektől, például a Samsung processzortól és a kevés memóriától. Meglátjuk, hogy mire lesz ez elég.

A készülék ezúttal már végleges dobozban érkezett, Acer géppel ilyen még nem történt, már teljesen hozzá is szoktam a fehér kartonhoz, de ezen van némi dizájn is. Már csak azért is örvendetes a dolog, mert így végre sikerült kapnom egy Acer headsetet úgy, hogy azt nem csak tíz percre tudom kipróbálni — a doboz ugyanis egy ilyet is rejt, de mellette megtaláljuk a hálózati töltőt, az adatkábelt, valamint a bőrtokot, amit mostanában elég kevés gyártó mellékel a termékeihez.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Acer beTouch E101 - a legolcsóbb
Az Acer dizájnelemeit magán viselő Windows Phone a legolcsóbb a piacon, de ennek semmi hátrányát nem érezzük majd.
-
Acer beTouch E200 - a fölösleges billentyűzet
A Windows Mobile-nál nem sokszor láthattunk szétcsúsztatható kialakítást. Az ötlet és a megvalósítás jó, a végeredmény mégis pocsék.
Acer: Nagyobb hangsúlyt kap az Android
-
Acer neoTouch S200 - Snapdragon inside
Hatalmas kijelzővel ellátott, karcsú tenyérgép Windows Mobile 6.5-tel, 1 GHz-es Snapdragon processzorral és minden földi jóval.
Új néven érkeznek az Acer mobilok
Négy Acer okostelefon szeptemberben
-
Acer Tempo M900 - puffancs
Az Acer QWERTY billentyűzettel ellátott kéziszámítógépe a HTC Touch Pro2 első számú kihívója. Papíron legalábbis.
Előzmények
-
Előzetes: Acer Tempo M900
Nálunk járt a 3,8 hüvelykes képátlójú WVGA kijelzővel, QWERTY billentyűzettel és ujjlenyomat-olvasóval büszkélkedő, nem végleges M900.
-
A Windows Mobile megmentői: grafikus felületek
Két új grafikus felhasználói interfész, az egyik az SPB boszorkánykonyhájából, a másik ismeretlenektől, ingyen.
-
Acer Tempo X960 - erre nem számítottunk
Az Acer legújabb tenyérgépe szinte teljesen szakított az E-TEN-ek formavilágával, továbbá egy teljesen egyedi felhasználói felületet is kapott.
-
E-TEN glofiish DX900 - kétkártyás mohikán
Az utolsó E-TEN márkanév alatt futó Pocket PC az első efféle masina, mely két SIM kártyát kezel.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
MK802 Android 4.0-s zseb-PC 74 dollárért
Újabb potens versenyző az olcsó ARM-os konfigur...
Max Payne 3 - első 15 perc
A VG247 egy a játék első 15 percét bemutató vid...
A P243-as sorozattal nyit az Acer TravelMate üzleti notebookok új generációja
A TravelMate notebookok belépő szinten újulnak ...
A Microsoft csendben indította el közösségi oldalát
A So.cl valójában nem egy klasszikus közösségi ...
Wii U- az újratervezett irányító
Egy a Twitterre kikerült kép alapján némileg át...
Monitor és tévé, IPS panellel
Az LG új, Personal TV sorozatával komolyan gondolja, hogy lenyomja a TN paneles kijelzők piacát.
Gadmei T883 - a 3D tablet
Ez a tablet az átlagos, noname tabletek mezőnyéből a sebességben, a szoftverben és a 3D-ben emelkedik ki.







