Új hozzászólás Aktív témák

• #50203 #71562240 törölt tag #71562240 #50201

  Új Válasz 2014-04-02 13:09:28 #50203

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  #71562240

  törölt tag

  válasz #71562240 #50201 üzenetére

  A jobb követhetőség kedvéért akkor már ideidézem az előző cikkben utalt két lapszemlés írást, az eredetik a sajnos már megszűnt Hi-Fi Answers-ben jelentek meg, Darvas László összefoglalta és kommentálta őket a Hi-Fi Magazin (akkortájt ideiglenesen Hi-Fi Mozaik) lapszemléjében.

  Az előzőből lefelejtettem az előzményeket, itt vannak:
  Előzmények:
  (#49702) kammerer
  (#49705) kammerer
  (#49706) kammerer
  (#49708) kammerer
  (#49814) kammerer
  (#49963) kammerer
  (#50145) kammerer
  (#50201) kammerer

  ---------------------------------------------------

  A VARÁZSVESSZŐ RENESZÁNSZA

  

  A varázsvesszős ember

  Az októberi szám (az olvasói rovatban) egy teljes újságoldalt
  szentel egy levélnek, amelyet valami magyar újságíró, a Hifi Mozaik
  szerkesztője küldött. Így kezdődik: "Hadd jellemezzem Jimmy Hughest
  úgy, mint az Önök kollektívájának legprovokatívabb tagját. Nézetei
  gyakran botrányosak; még botrányosabb az a tény, hogy a végén mindig
  kiderül, hogy neki van igaza." E bevezető után a levélíró beszámol
  kábel-kísérleteiről, amelyek teljes mértékben Jimmy Hughest igazolták.
  Ez a hozzászólás úgy jött a Hi-Fi Answers szerkesztőjének, mintha
  ezt rendelte volna neki az orvos. Ugyanis éppen az októberi számban
  közli Hughes-nak azt a cikkét, amely már nem is a negyedik, hanem a
  hatodik vagy hetedik dimenzióba transzponál bennünket. A Tanítás
  ezúttal sem közvetlenül az újságírótól származik, hanem egy bizonyos
  Peter Belt-től, aki már évek óta "házal" misztikus tanaival, anélkül,
  hogy bárki is hitelt adott volna neki. Nemrég valahogy sikerült
  bejutnia Hughes-hoz, ahol is végre megengedték neki, hogy
  demonstrálja, amit szeretne. A demonstráció hátborzongatóan hatásos
  volt. Az újságíró most már riasztotta a kollégáit, és számos
  demonstráció árán mindenkit sikerült meggyőznie róla, hogy Belt
  teljesen épelméjű, és tényleg olyasmire jött rá, ami "nincs benne a
  tankönyvben".
  Peter Belt tudományát abban foglalhatjuk össze, hogy mind a
  hifiberendezésünk, mind pedig egész fizikai valónk érzékeny (fogékony)
  az elektromos terekre, és hogy számottevő elektromos terek vesznek
  körül bennünket ott is, ahol nem is sejtenénk. Ezeket a tereket meg
  lehet szüntetni, vagy legalábbis redukálni lehet őket, miáltal
  egyrészt jobban fog szólni a hifi-berendezésünk, másrészt mi magunk is
  (pszichikailag) jobban fogjuk érezni magunkat, és már csak ezért is
  úgy érezhetjük, hogy jobban szól a zene. A két effektust néha nehéz
  elválasztani egymástól. Figyelmet érdemel, hogy Belt valamikor benne
  volt a hifi-bizniszben is (illesztőtranszformátorokat gyártott stb.),
  de most egy egészségügyi kutatóintézet számára dolgozik, s
  kutatómunkájának ("a környezet stresszhatásának vizsgálata") csak
  mellékterméke volna az a felismerés, hogy a szóban forgó elektromos
  terek kioltásával a High Fidelityben is profitálni lehet.

  

  Az ecset, az olaj éa a fólia, Peter Belt bűvészdobozából. Az ecsetet
  használat közben földelni kell

  

  Töltéscsapda a telefonzsinóron (a krokodilcsipeszek "polarizálva"
  vannak), azonkívül Polarizátor a vízcsaphoz, kísérleti (balra), majd
  végső (jobbra) formájában

  Rontja Belt hitelét, hogy mindent azért nem köt az orrunkra.
  Hiszen pénzt akar csinálni a tudományából már forgalomba is hozott
  mindenféle vicik-vacakokat: egy szimpla (?) ecsetet ("Electret
  Induction Brush") 51 fontért, egy olajos flakont ("Sol-Electret Oil")
  35-ért, valamint egy apró darabkákra téphető fekete műanyagfóliát
  (Reactive Electret Foil") 23-ért. Ezek az eszközök valamiféle
  elektromos kezelésen estek át, s ennek folytán permanensen polarizált
  állapotba kerültek, s ezt a tulajdonságukat átviszik mindama
  tárgyakra, amelyeket ővelük ecsetelünk, dörgölünk, kenceficélünk. A
  kulcsszó: a "polarizálás", amelyet természetesen valamiféle elektromos
  készülék segítségével kell elvégezni. Belt is ilyesfajta készülékkel
  dolgozik, és elvben árusítaná is azt, de "a gépnek most még csak a
  prototípusa van meg"; mi a magunk részéről arra gyanakszunk, hogy Belt
  nem is akarja áruba bocsátani a gépet. Hiszen azt bárki szétszedheti
  és leutánozhatja, és akkor ki fogja megvásárolni az ecetet és olajat?
  (Ecsetet, nem ecetet.)
  Most azonban nézzük, mit lehet elérni a "polarizálással". Nos,
  Hughes hajmeresztő dolgokat állít. Kezelni lehet például a lemezjátszó
  csapágytengelyét, miáltal jobban fog szólni a szomszédos CD-játszó.
  Polarizálják a polcokon sorakozó CD-ket (a műanyagdobozokat), mire
  megjavul a lemezjátszó hangminősége. Polarizálják a lemezjátszó
  hangszedőjét és a hangszóró membránját - és a hangkép tovább
  finomodik. Ezeket a kísérleteket persze nem lehet A-B teszt formájában
  végezni, ide-oda kapcsolgatva a kétféle elektromos állapot között, de
  a hatás állítólag elég drasztikus ahhoz, hogy bárkit meggyőzzön. Mi
  több, Belt időközben azt is kikísérletezte, hogyan lehet
  lepolarizálni, vagyis megszüntetni, elrontani az elektromos kezelés
  hatását.
  Belt elméletét ismertetve, Hughes szóbahozza a Linn cég ismert
  teóriáját, miszerint a lehallgatószobából száműzni kell a fölösleges
  hangsugárzókat, sőt, a telefonkészüléket is. Ezek az átalakítók (mert
  hiszen a telefonkagylóban is átalakítók vannak!) elrontják a
  hangminőséget, ugyanis akusztikailag csatolásba kerülnek a zenét
  szolgáltató hangsugárzóval. Belt véleménye szerint a Linn a helyes
  irányban tapogatódzott, csak éppen hibásan magyarázta a jelenséget.
  Nem akusztikai, hanem elektromágneses effektusról van szó:
  készülékeink megérzik az idegen elekromágneses erőteret, s emiatt
  romlik a hangminőségük.
  Eddig azokról a készülékekről beszéltünk, amelyekkel a hifit
  előállítjuk. Ámde nemcsak ezeknek van káros elektromos terük. Az
  összes elektromos berendezés gyanús, különösen a csatlakozózsinórjuk,
  nemkülönben a hálózati konnektorok. Az egyik legkellemetlenebb
  zavarforrás a tévé a maga képernyőjével; érdemes elgondolkodni rajta,
  hogy sok ember számítógép-képernyők közvetlen közelében tölti a teljes
  munkaidejét, és aztán nem tudja, mitől olyan ingerült, mitől olyan
  zaklatott... Egyébiránt: bármely közönséges tárgynak is lehet saját
  elektromos tere. A kárpittal bevont bútor és ajtó, a lakkozott
  felületek egyaránt feltöltődnek. És ilyen felületek bőven akadnak
  nemcsak a lakószobában, hanem (hogy a zenénél maradjunk) például a
  koncertteremben is. Nemkülönben a munkahelyeken, a kórházakban, s
  egyáltalán: bárhol, ahol emberek élnek és tevékenykednek.
  Hogy honnan származik az energia, amely a tárgyakat elektromosan
  feltölti? Belt szerint a hálózati feszültség "szivárgásából", amely
  ionizálja a levegőt. Ezáltal a különféle vezetőképes felületek körül
  feszültség, valóságos komplex áramkör képződik, s ez interferál az őt
  létrehozó szórt elektromos térrel.
  Ezek után nem meglepő, hogy a battériák (elemek) is bele tudnak
  szólni a zenénkbe. Meglepő viszont, hogy - és ez Belt legérdekesebb
  felfedezése -, hogy ha ezeket az elemeket megfelelőképpen alkalmazzák,
  akkor a hatásuk megfordul, és nem rontanak, hanem javítanak a
  hangképen! Csak meg kell keresni a lakásban a "stratégiai pontokat",
  tehát azokat a helyeket, ahol a zavaró tér a legerősebb, és mindenütt
  el kell helyezni egy battériából gyártott "csapdát". Hughes szerint
  Belt-nek ehhez olyan érzéke van, mint valamiféle varázsvesszős
  embernek...
  Hughes azzal fejezi be, hogy még a felét sem mondta el annak, amit
  Belűtől tanult. Keith Howard pedig, a HFA szerkesztője, egy rövid
  utószót fűz a cikkhez: "Kezdetben én is ugyanannyira szkeptikus
  voltam, mint bárki más, évekig nem voltam hajlandó tudomást venni
  Peter Beltről, de most már kinyílt a szemem. Másoké, semmi kétség,
  továbbra is zárva marad."
  Novemberben Howard visszatér Peter Belt bűvészmutatványaira.
  Elmondja, hogy azóta többször is összejött a varázsvesszős emberrel,
  és két ízben is felkérte őt: tartson demonstrációt a Hi-Fi Answers
  saját bemutatótermében. A második szeánszon jelen volt a világ
  legcinikusabb embere: a lap kiadója, aki ekkor már elolvasta nemcsak
  az éppen nyomdába adott októberi, hanem a még csak kéziratban lévő
  decemberi cikket is, és a hideg verejték ütött ki tőlük a homlokán.
  Nos, hitetlenekből lesznek a legjobb jezsuiták: a demonstráció után a
  kiadó hazament, elkezdett kísérletezni a hifiberendezésével - és azóta
  is lelkesen polarizál...
  A decemberi lapszámban Hughes újra visszatér Beltre és a
  polarizálásra. Ekkor már egészen hajmeresztő ötletekkel áll elő,
  olyanokkal, amelyeket első nekifutásra, tehát még októberben nem mert
  volna leírni. (Ugyanebből az okból mi most sem merjük.) Azt állítja,
  egyebek között, hogy az egyik fő zavarforrás az épületek
  vízvezetékrendszere, abból kifolyólag (vagy lefolyólag?), hogy a
  vízcsövek általában párhuzamosan futnak az elektromos hálózattal, s
  többnyire közel is vannak hozzá, miáltal a vízhálózat elektromosan
  feltöltődik. Külön figyelmet érdemel, hogy a hideg-, illetve
  melegvízrendszer más-más potenciállal rendelkezik. De a vízrendszert
  is polarizálni lehet, miáltal megintcsak javul a High Fidelitynk. Belt
  közben újabb csodaszert hozott forgalomba: a Töltéscsapdát ("Charge
  Trap"), amelyen egy arasznyi, erősen és permanensen polarizált
  polipropilén cső értendő. (Tehát már nem tartalmaz battériát.) Ezeket
  a csöveket a lakás "stratégiai pontjain" kell elhelyezni, és akkor
  megszabadítjuk a hifi-berendezésünket (és jómagunkat) a káros
  erőterektől...

  ...

  VARÁZSPÁLCA NÉLKÜL

  Idei első (4.) kötetünk lapszemléjében részletesen írtunk a
  "varázsvesszős emberről", Peter W. Beltről és az ő (elektrét)
  csodaszereiről: a Polarizátorról, valamint az ecsetről, a kenőolajról,
  a műanyagdarabkákról stb. amelyekkel csökkenteni lehet a lakásban
  uralkodó káros elektromos tereket, miáltal szebben fog szólni a zene
  (avagy; ha a hatás nem elektroakusztikai, hanem fitológiai: a zene nem
  változik, de mi szebbnek halljuk - végül is ez egyremegy): Ugyanabban
  a kötetünkben beszámoltunk néhány saját kísérletünkről, amelyet Belt
  teóriája inspirált; már e primitív próbálkozások eredménye is
  igazolta, hogy a varázsvesszős ember tényleg "tud valamit", ami nincs
  benne a fizikatankönyvben. A Hi-Fi Answers júniusi számában Jimmy
  Hughes újabb, terjedelmes cikket közöl a PWB-jelenségről. Írását
  annyira fontosnak tartjuk, hogy némiképp rövidítve ugyan, de pontos
  fordításban adjuk. Nem mindennapi olvasmány!
  Nyolc hónapja már; hogy a PWB-jelenségről írt első cikkem
  megjelent az 1987 októberi kiadásban. Előrelátható volt, hogy heves
  ellenérzést fog provokálni az Egyesült Királyság határain belül, de
  azon kívül is. A vita bizonyára sokkal dühödtebb is lesz még;
  mindazonáltal úgy érzem, hogy a köztudatban máris alapos változást
  sikerült előidéznünk. A környezeti ártalmak mind több embert
  fenyegetnek, s ha lassacskán is, de követi ezt az a felismerés, hogy
  az elektromágneses terek káros hatással lehetnek az emberi
  szervezetre. Témánk immár nem holmi mellékes ügy, hanem olyan
  elképzelés; amelynek végre eljött az ideje.
  Hogy ebből a szempontból mekkora jelentőséget tulajdonítsunk Peter
  Belt személyének, erről majd a történelemkönyvekben fognak dönteni; az
  én véleményem szerint egyedül ő volt az, akinek sikerült megoldania a
  problémát. Igazság szerint, persze, sokan kategorikusan tagadják, hogy
  itt egyáltalán volna valamiféle probléma. Ha nekik van igazuk, PWB
  elmélete automatikusan értéktelenné válik, hiszen valamely problémát
  csak akkor lehet megoldani, ha létezik. Jelen cikkben éppen azzal
  szeretném demonstrálni a lakókörnyezetünket szennyező elektromágneses
  terek létezését, hogy elmondom, hogyan lehet közömbösíteni őket.
  Aki olvasta előző cikkemet PWB-ről, emlékezni fog rá, amit akkor
  írtam: érzékszerveink közül hallásunk a legtökéletesebb, amennyiben
  detektálni képes az elektromos töltésnek egészen enyhe változását is -
  amelyről Peter Belt beszél. Szenzitív személyek más módon is érzékelni
  tudják ezt a változást. Peter Belt például képes erre, és
  tapasztalataim gyarapodtával, rutint szerezve, magam is egyre inkább
  felfigyelek e változásokra. A legjobb példa erre az érzékenységre az a
  képesség, amellyel közvetlenül is meg lehet érezni az elektromos
  készülékek hálózati csatlakozózsinórjának polaritásváltozását. (Erről
  a fajta polaritásról "Forró drót" címmel írtunk a Hifi Mozaik 5.
  kötetében. - A szerk.) Peter ezt mintegy az ujjaival érzi; jómagam
  mint valamiféle "nyomást" érzékelem a fülemben. Nagyobb rutinnal és
  több önbizalommal valószínűleg a legtöbb ember képes lehetne rá, hogy
  megérezze az elektromos töltés ilyetén változását.
  Ismét csak, ha olvastad előző cikkemet; tudni fogod, hogy a PWB
  Electronics cég piacra dobott egy egész sereg olyan eszközt, amellyel
  manipulálni lehet az épületen belül uralkodó töltést. Arra bizonyára
  nem gondoltál, hogy ezt a káros töltést egészen egyszerű eszközökkel
  is befolyásolni 1ehet: karton- vagy papírdarabkákkal és rövid
  dróthuzalokkal. Amiről alább írni szándékozom, többnyire gyors és
  olcsó eljárás - de ne becsüld le őket! Hatásuk igen jelentékeny lehet,
  még akkor is, ha már eddig is alkalmaztál bolti PWB-eszközöket. Így
  hát készülj fel néhány kísérletre, amellyel manipulálni lehet a
  lakásodban uralkodó elektromos töltést.
  Válassz ki egy LP-t vagy CD-t - lehetőleg széles frekvenciasávút,
  nagy dinamikájút -, merülj el a hangjában. Figyeld, könnyen tudod-e
  követni a zenei vonulatokat; kérdezz rá a sztereofóniára; hogy vajon
  kellemes-e a hang; nem válik-e kényelmetlenül hangossá a
  fortisszimókban; nem érzed-e zavarosnak, bummogónak, fókuszon
  kívülinek és így tovább.
  Most pedig nézz körül a szobádban. Rend van-e? Avagy könyvek,
  lemezek, CD-k, újságok hevernek szanaszéjjel? Hány távvezérlő van a
  szobádban? Olyan órát viselsz-e, amely elemmel működik? Vannak-e
  egyéb, elemmel működő jószágok a szobában: órák, tűtisztító, kamera,
  játékszer és hasonló? Nincs véletlenül a hangsugárzók közelében
  olyasmi, ami egyébként nem szokott ott lenni: egy köteg LP, egy szék,
  egy nagyobbfajta gyermekjáték, esetleg egy cserepes növény vagy egy
  asztalka? És mi a helyzet azokkal a tárgyakkal, amelyekben hangszóró
  van: hordozható rádió, kazettás magnó, Walkman-sztereó fejhallgatóval
  és így tovább? Csak nézz körül és regisztráld őket. És most fel:
  csinálj rendet! Vigyél ki minden elemmel működő eszközt is a szobából
  (egyelőre; később majd megmondom, hogyan lehet semlegesíteni őket).
  Ezek után játszd le újra ugyanazt a zenei részletet, ugyanabban a
  szabályzóállásban.
  Hogy mekkora különbséget fogsz hallani, az természetesen attól
  függ, mekkora volt a rendetlenség, illetve hogy voltak-e a szobában
  elemes jószágok. De még ha a szobádban tökéletes rend uralkodott is,
  és az egyetlen elemes készülék a karórád, észlelned kell, hogy jobban
  szól a zene, ha az órát kiviszed a szobából. Ha a szobád meglehetősen
  rendetlen volt, s telis-tele elemes szerkezetekkel, akkor
  előfordulhat, hogy amikor leülsz, és újra hallgatod a zenét,
  elbizonytalanodsz, hogy vajon tényleg jobban szól-e. Ez amiatt van,
  hogy sok idő telt el a két meghallgatás között. Ha így van, figyelj
  jól, és hozz vissza a szobába csak egyetlen elemmel működő eszközt
  (távvezérlő, kamera, óra). Hallani fogod, hogy a hangminőség romlik.

  

  Hordozd körül pillantásodat újra a szobában, de ezúttal az olyan
  tárgyakra figyelj, amilyen a tv-állvány, a nagyméretű szekrény, a
  székek, a heverő. Többségük négy lábon áll, és ez nem jó dolog,
  legalábbis a körülöttük felépülő elektromos töltés szempontjából. PWB
  azt állítja, hogy ezt a töltésmintázatot megtörheted azáltal, hogy
  egyszerűen csak bedugsz egy vékony papír- vagy kartonlapot a
  szótanforgó tárgy egyik lába alá. Ha így jársz el, némiképp csökkenni
  fog a töltés, s ennek következtében javul a hangkép. Tudom én, hogy ez
  túl szépnek látszik ahhoz, hogysem igaz legyen, de csak próbáld ki.
  Tégy egy kis darab papírt a heverő, a tv-állvány, a bárszekrény stb.
  egyik lába alá, és ha módod van rá, tedd ugyanezt az erősítőddel,
  CD-játszóddal és a többi készülékeddel is. Azt fogod tapasztalni, hogy
  a hangminőség megjavul, és nem is akármennyire: élesebbé, tisztábbá
  válik, kevésbé harsány, kevesbé bummogó. Meg hangosabb is lesz
  valamelyest.
  Folytatva ezt a gondolatmenetet: bizonyára észrevetted, hogy a
  hifi-készülékekben a csavarok többnyire négyesével sorakoznak. A
  hangszórók általában négy csavarral vannak felerősítve, a legtöbb
  erősítő, tuner és CD játszó tetőlapja úgyszintén. Ezen úgy lehet
  segítem, hogy vagy eltávolítod az egyik csavart, vagy pedig - ha ezt
  nem lehet megtenni, például mert a hangszóró nem simulna szorosan a
  dobozához - tégy egy megfelelő nagyságú alátétet a négy csavar egyike
  alá. Ha a négy csavar alatt már eleve alátétek vannak, távolítsd el az
  egyik alátétet. (Ideális kísérleti eszköz a Heybrook HB1 hangsugárzó.
  Mind a három nyílását - a mély- és a magashangszóró illetve hátul a
  keresztváltó - 4-4 csavarral zárták le. Az alátétek száma is 4-4,
  kivéve a magassugárzónál, mert ott egy alátét sincs. - A szerk.) Ismét
  azt fogod tapasztalni, hogy a hangkép élesebb, tisztább, részletezőbb.
  A négylábú hangsugárzóállványokat, a maguk négy tüskéjével, úgy lehet
  manipulálni, hogy pénzdarabot dugunk az egyik tüske alá. Ezzel ugyan
  rontjuk a rendszer stabilitását, mindazonáltal a hangkép most is
  javulni fog.
  Könyvek, magazinok, újságok, hanglemezek - mind igen magasfokú
  töltést hordoznak, s az kedvezőtlenül reagál arra a szórt energiára,
  amely a hálózatból árad. Ezeket a tárgyakat is manipulálhatod, oly
  módon, hogy mindegyikbe beledugsz egy papírlapot: azonos méretűt, de
  kisebb is megfelel. Ez az eljárás is az előbbi, páros/páratlan
  rendszernek a variációja. A páros számú lap közé bedugott papírlap (a
  könyvek-újságok technikai okból általában páros számú lapot
  tartalmaznak a szerk.) megváltoztatja a töltés előjelét. Bármily
  hihetetlen, próbáld ki! Rá fogsz jönni, mennyire hatékony ez az
  eljárás. Különösen, ha nagy gyűjteményed van könyvekből vagy
  hanglemezekből.
  Arra is ügyelj, hogy minden polcon páratlan számú könyv, hanglemez
  vagy CD sorakozzon. Az én CD-tartó állványom polcai páros számú
  korongot fogadnak be; hogy ne veszítsék helyet, telerakom ugyan a
  polcokat, de mindegyiket kiegészítem egy CD-tok méretű papírlappal. Ez
  a módszer is működik, biztosítalak.
  Elemeket a PWB polarizátorral és/vagy a fekete műanyag fóliákkal
  lehet kezelni, de hatékonyan semlegesítheted őket azáltal is, hogy
  közönséges ragasztószalagot tekersz körbe rajtuk - pontosan másfél
  menetet. Apró gombelemeket nehéz így kezelni, de a legtöbb
  szárazelemmel menni fog a dolog. Az összes elemet kezelni kell, ha
  semlegesíteni akarod kellemetlen hatásukat.
  A modern otthon tele van elektromos holmikkal, a televíziótól és
  rádiótól kezdve a mosógépekig, a mikrohullámú sütőkig, hűtőgépekig,
  kenyérpirítókig, hajszárítókig, porszívókig és így tovább. Ha
  összehasonlítod ezt az állapotot, amely a mai lakások többségét
  jellemzi; mondjuk a 40 év előttivel, rájössz, mennyire befonja
  életünket az elektromosság. A legtöbb audiofil tudja, hogy a
  tv-készülék, ha ugyanabban a szobában tartjuk, rontja a hangminőséget
  igaz, ezt általában (tévesen) annak tudják be, hogy a tv-készülékben
  is hangszóró van, és az akusztikusan zavarhatja a hangsugárzóinkat.
  Pedig van egy nagyon egyszerű eljárás, amellyel csökkenteni lehet a
  tv-készülék kellemetlen hatását, s minden olyan háztartási készülékét
  is, amelyet éppen nem használunk.
  Ez az eljárás csak akkor működik, ha a szótanforgó készüléknek
  kihúzzuk a hálózati csatlakozóját; tv-készülékkel ezt főleg akkor
  tesszük meg, ha nagyon oda akarunk figyelni a zenére. Végy egy darab
  vékony, szigetelt drótot; úgy 15-20 centi hosszút, és köss
  matrózcsomót* (* Reef knot. A szótár szerint takácscsomó - ámde a
  takácscsomó nem ilyen. A Hi-Fi Answerből átvett kép a hajózásban
  használatos dupla, nyolcas alakú csomót ábrázolja. A hurok
  életnagyságú; a csomót szorosan meg kell húzni.) a közepére, miáltal
  egy kis hurkot kapsz. Tisztítsd le a szigetelést a két végén, erősíts
  rá krokodil-csipeszeket (vagy - hangsugárzó semlegesítésére -
  banándugókat). Ezután egyszerűen kapcsold rá a villásdugóra, vagyis
  zárd vele rövidre a fázist és a nullát. Akkor kapod a legjobb
  eredményt, ha a készülék hálózati kapcsolófát bekapcsolt állapotában
  hagyod - de egyébként is működik a módszer.
  Egész készleteket csinálhatsz ilyen rövidrezáró hurkokból, rövidre
  zárva minden hálózatról működő készüléket, ha éppen használaton kívül
  vannak: a tv-készüléket, a mosógépet, a porszívót és a többit. Azt
  javaslom, hogy a krokodil-csipeszeket mindig egyvonalba állítsd a
  villásdugó ágaival, nem mintha múlna rajta valami, de megakadályozza,
  hogy véletlenül bedugd a hálózatba a rövidre zárt villásdugót. Ha
  vannak extra hangsugárzóid a házban - kritikusoknak gyakran 30-40
  párat kell tárolniuk, amikor hangsugárzó-revűt rendeznek -, minden
  egyes dobozt rövidre kell zárni, hurkot erősítve a termináljai közé.
  Teljesen mindegy, benn vannak-e a hangsugárzók a zenehallgató
  szobában, és az sem számít, be vannak-e csomagolva a kartondobozukba.
  Elég, ha benn vannak a lakásban: a hangsugárzók okozta káros
  töltés-növekedést mindenképpen meg lehet hallani. Ha ezt megértetted,
  azt is meg fogod érteni, hogy a "single speaker" bemutatótermek
  (amelyekben mindig csak egyetlen pár hangsugárzót hoznak be a
  lehallgatószobába, a Linn cég ideológiája szerint - a szerk.) miért
  hoztak csupán félsikert. Csökkentették ugyan a bajt, de nem szüntették
  meg.
  Az egyetlen módszer tehát: 4mm átmérőjű drótból készült
  rövidrezáró hurok, matrózcsomóval, minden egyes használaton kívüli
  hangsugárzó plusz és mínusz pólusai között. Ha csupán rövidre zárod a
  terminálokat, keveset nyersz, kevesebbet, mint mmatrózcsomóval. És
  miért matrózcsomó? Peter Beit szerint ez megváltoztatja a töltés
  polaritását, s ezáltal enyhíti a káros hatást. Matrózcsomót köthetsz,
  ha akarsz, a hálózati csatlakozókábelekre és az "interconnect"
  kábelekre is, mégpedig kétféleképpen. Vagy összefogsz két
  hálózatizsinórt például az erősítőét és a Lemezjátszóét), úgy kötöd
  őket, hogy matrózcsomót formáljanak, s ezután dugod őket a
  konnektorba. Vagy pedig mindegyikre külön-külön kötöd a csomót.
  További változat a matrózcsomóra: végy két vékony
  zománcszigetelésű vezetéket (amilyennel a transzformátorokat
  tekercselik), köss a kettő közé páratlan számú matrózcsomót, lazítsd
  meg hangsugárzódban a dohogó és a csipogó legfelső csavarját, kösd
  közéjük a drótot, húzd meg újra a csavarokat. Meg fogsz lepődni,
  mennyivel jobban fog szólni a hangsugárzód: tisztábban, fókuszóltabban
  és valamivel hangosabban is Másik ötlet: erősíts krokodil-csipeszt a
  drót két végére, csíptesd az egyiket (mondjuk) a lemezjátszó árnyékolt
  hálózati kábelére, a másikat, pedig az erősítőére. Minél több a dróton
  a matrózcsomó, annál jobban működik, de mindig csak páratlan számú
  legyen.
  Még mindig a páros/páratlan játék: ideje mondanunk valamit a
  hárompontos alátámasztás előnyeiről a négypontossal szemen. A legtöbb
  erősítőnek, lemezjátszónak, CD játszónak, tunernek, kazettás decknek
  stb. négy lába van, és ez nem ideális. A hárompontos felfüggesztés
  csaknem mindig jobb eredményt ad, gyakran meglepően jobbat:
  Mindazonáltal, a négy ponton alátámasztott rendszert is kezelni lehet,
  miáltal jobban szólhat bármiféle hárompontosnál - habár ehhez már
  speciális PWB-eszköz szükségeltetik. Ha megfelelőképpen kezelik, a
  négypontos alátámasztás a jobb; egyébként a hárompontos felülmúlja. Az
  a lényeg, hogy a háromkontra-négynek itt sincs semmi köze semmiféle
  stablitáshoz vagy merevséghez. Minél inkább belegondolok, annál inkább
  meggyőződésemmé válik, hogy a régi Szilárdság/Stablitás elmélet
  alapjaiban hibás; és hogy a probléma mindig is elektromos jellegű
  volt, nem pedig akusztikai.
  (Jimmy Hughes ezután még az újabb keletű PWB-eszközökről, illetve
  a régebbi eszközök javított változatairól szól. Egyebek között
  elmeséli, hogy PWB forgalomba hozott egy hangszedőt. Pontosabban:
  fogott egy olcsó Audio-Technica AT95E-t, elvarázsolta - és lám, a
  húszfontos kis mágneses pickup most a legdrágább MC-típusokkal is
  állja a versenyt. Hasonlóképpen, a varázsvesszős ember egy CD játszót
  is "polarizált". Szándékosan a lehető leggyatrábbat választotta, egy
  100 fontos bóvlit - és ez a gép most állítólag jobban szól, mint
  bármely középkategóriájú készülék. Az újságíró ezzel zárja
  Peter munkásságában az a leglényegesebb, hogy az egészségüggyel,
  az ember jó közérzetével függ össze. Élünk, dolgozunk, utazunk olyan
  körülmények között, amelyek egyre ellenségesebbek számunkra; és az
  elektromosság rohamos elterjedésével egyre nő a bennünket körülvevő
  elektromágneses mező intenzitása. Már a múltkor is azzal fejeztem be
  cikkemet, amit Peter mondott első találkozásunkkor: "Felfedezésem meg
  fogja változtatni egész életvitelünket." És ez az igazság, se több, se
  kevesebb. Elismerjük-e most, vagy megvárjuk, amíg rákényszerülünk?

  *

  Plusz 1 fő?

  (A szerkesztő tollából

  Bármennyire kételkedtem is benne: a Páros/Páratlan szabály valóban
  működik, fittyet hányva a fizikatankönyvnek. Hát ilyesmivel sem
  találkoztam még, mióta kétágú vagyok!...
  Ez a szólásmondás egyébként nem tükrözi híven a valóságot, mert az
  embernek a két lábán kívül két karja is van, s eszerint legalább
  négyágúnak minősül. (Ízetlen megjegyzéseket kéretik mellőzni!)
  És ekkor belémnyilallott valami. A négy: páros szám. Lehet, hogy
  emiatt egy olyan elektromos tér épül fel az élő test körül, amely
  éppannyira zavaró, mint a négy ponton alátámasztott élettelen tárgyak
  elektromos tere?!
  Lássuk csak: évekkel ezelőtt divatúan volt egy babona: az emberek
  rézkarikát hordtak a bal csuklójukon, mint a zulukafferek, s azt
  állították, hogy ez a "mágneses karkötő" jót tesz az egészségüknek
  (például megelőzi a reumát stb. stb.). Lehet, hogy a sarlatánok
  ösztönösen ráhibáztak a PWB-effektusra: a rézkarkötő nem a reumát
  előzte meg, hanem az elektromos teret blokkolta egyik végtagunk körül,
  s ezáltal páratlanná alakította azt, ami eddig páros volt?!
  Nosza, karkötőt készítettem két milliméter átmérőjű rézdrótból
  (úgy 6-7 menetet tekercseltem - itt alighanem mindegy, hogy páros-e
  avagy páratlan), és figyelni kezdtem, változik-e a hangkép, ha a
  karkötőt felhúzom a csuklómra. Azt tapasztaltam, hogy bizony változik,
  s nem is kevéssé! És ami a legérdekesebb: az Effektust nemcsak akkor
  észleltem, ha én magam húztam fel a karkötőt, hanem akkor is, ha bárki
  más vette fel a közelemben! És megfordítva: ha rajtam volt a karkötő,
  vendégeim is ugyanazt hallották, amit én!
  Nevezetesen - ...nem, nem mondom el, mert akkor Te is ezt fogod
  hallani. Inkább próbáld ki magad. Annál is inkább, mert ami engem
  illet, én néhány napi hallgatózás után elbizonytalanodtam. Nem mintha
  nem hallottam volna az Effektust továbbra is - csak éppen most már nem
  esküdtem volna meg rá, hogy valóban javít a hangképen. Az is lehet,
  hogy ront rajta. Aminek a Páros/Páratlan szabály értelmében az volna a
  magyarázata, hogy az emberi állat voltaképpen nem négy-, hanem ötágú.
  Az ötödik a feje. Ha az öt elágazás közül az egyiket "blokkoljuk",
  négy marad. És a négy páros szám! (A rézkarika helyett egyébként a
  közönséges fémszíjas karóra is beválik, csak nem annyira effektív. A
  kísérlethez az elemet előbb szedjük ki belőle!)
  Nos, óhajt valaki hozzászólni ehhez az élettani dilemmához,
  miszerint a körülöttünk felépülő elektromos "töltés" szempontjából
  négy-, avagy ötágúak vagyunk-e? Plusz 1 fő? Mínusz 1 fő?
  Fő a fejünk.

  [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák