Új hozzászólás Aktív témák

• #48686 #71562240 törölt tag

  Új Válasz 2014-02-06 20:10:44 #48686

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  #71562240

  törölt tag

  A korábban megígért anyagok közül itt az első. A következő a témaösszefoglaló lesz, illetve ahhoz még egy kis közvéleménykutatást végzek, külön hozzászólásban.

  ----------------------------------------------------

  KUTATÁSI JELENTÉS 1. RÉSZ - Vakteszt módszerű kísérlet az Andorra-házban

  Kutatási téma: Veszteségmentes(nek nevezett) FLAC tömörítés esetleges hangminőségromlást okozó hatásainak kimutatása
  Kísérlet időpontja: 2013. 11. 14.
  Kísérletvezető: dr. prof. univ. Andorra dr.
  Kísérleti patkány: dr. prof. univ. Kammerer dr.
  Kísérleti módszer: „Eredeti” WAV hangfájlok összehasonlítása a WAV-ból FLAC-ká majd abból WAV-vá visszaalakított, az eredetivel bitazonosnak mutatkozó hangfájlokkal, vaktesztes módszerű meghallgatásos metodika által.
  Összefoglalás: Kammerer vakteszt segítségével igazolni kívánta, hogy a veszteségmentes(nek nevezett) FLAC tömörítés hallható hangminőségbeli változásokat, azazhogy torzításokat, veszteségeket, rárakódásokat okoz/okozhat az eredeti hangfájlhoz képest. A tárgyalt vakteszt eredményei azonban nem igazolták a fenti hipotézist. Tehát Kammerernek ezen vakteszt során nem sikerült statisztikailag szignifikánsan kimutatnia-bizonyítania azokat a hangminőségkülönbségeket, amelyeket nemvak-tesztes módszerrel végzett összehasonlításai során hallani vagy hallani vélni szokott a a FLAC tömörítés következményeként.

  -------

  A fenti összefoglaló elegendő a bithelyességet feltétel nélkül elfogadók, valamint mások, például a szűkszavúságot kedvelő Bajnokpityu és Ear (esetleg Schafranek) számára, ám akik szószátyárabb formában is szívesen olvasnak a részletekről, vagy általában a hifi kísérletezésről, azoknak (esetleg Schafraneknek is) talán érdekes lesz az alábbi árnyaltabb kifejtés is - amelyet azért részletezek ennyire, mert mint mondtam, a témaösszefoglaló utolsó „próbaléggömbjének” is szánom, hátha mérvadó reakciók érkeznek rá - mármint azon kívül, hogy Kammerer megint hülyeséget művelt.
  Még a kitartó olvasók többsége is most arra gondol, hogy már megint mi a fenét is akart vizsgálni Kammerer azon, amin nincs mit vizsgálni, hiszen a bithelyesség az bithelyesség, a bitazonosság az bitazonosság, a FLAC pedig ab ovo veszteségmentes. Kammerernek (is) azonban vannak ezzel ellentétes tapasztalatai, arról nem is beszélve, hogy az ősz, rezgőfejű, analógon nevelkedett vén hifisták állandó élménye volt a nyolcvanas évek óta, hogy amit a digitális hifi különféle formáit kifejlesztő mérnökök (hardver- és szoftvermérnökök valamint „marketingmérnökök”) állítani szoktak a „tökéletesdigitálishangminőségről”, az a valóságban nem úgy szokott működni. (Már a kezdetektől, azaz az ősbűn, a 44,1kHz mintavételű CD-szabvány bevezetése óta, miszerint 20kHz-ig tartó frekvenciasáv elég, mert úgyis csak addig hallunk és a hanghullám egy periódusának mintavételezéséhez illetve visszaszintetizálásához elegendő mintegy 2,1 mintavételi pont, meg hogy a másolt CD ugyanúgy szól mint az eredeti, meg hogy az „elegendően jó” digitális vezetéknél már nincs jobb, mert mindegyik hibátlanul viszi át az "egyeseket-nullákat", meg hogy az MP3 úgy tömörít, hogy nem vagyunk képesek az általa okozott veszteségeket meghallani, stb. stb…) Tapasztaljuk persze, hogy a digitális technika is fejlődik, a valóság néha közel áll a marketingszövegekhez - sokak szerint akár azonos is vele. A digitális technika jelen állapotának bizonyos részterületét szándékozott tehát vizsgálni az Andorra-palota ódon falai között elvégzett kísérletünk.
  A kísérlet konkrét leírása előtt Kammerer fontosnak látja kitérni azokra a szempontokra, amelyek alapján esetleg értékelhető a kísérlet eredménye (eredménytelensége).
  A kiindulópont ugyebár az, hogy bizonyos hangfájltömörítési eljárásokat azért neveznek veszteségmentesnek, mert a visszahallgatáskor a lejátszó a tömörített fájlban levő információ alapján pontosan a hangfájl eredeti, tömörítés előtti állapotát állítja vissza, - a pontosan itt értelemszerűen azt jelenti, hogy bitpontosan, tehát bitről bitre azonosan. A veszteségmentes(nek nevezett) tömörítési eljárások „hőskorában” egyébként a fejlesztők álllításai szerint is csak „majdnem” voltak az akkori eljárások veszteségmentesek, azonban később megjelentek olyan szabványok-formátumok, amelyek valóban veszteségmentesnek hirdették magukat, tehát az elv szerint általuk az eredeti fájl bitazonosan helyreállíttatik. Kammerer azonban semmit sem vesz készpénznek, ezt az elméletet sem, akkor se, ha hülyének nézik. (Kammerert nem szokta zavarni, ha hülyének nézik olyasmiért amit gondol, mond vagy tesz, csak az zavarja, ha olyasmit írnak a számlájára, amit nem gondol, nem mond, nem tesz.)
  A kérdés mindig az, hogy az elv hogyan működik a gyakorlatban. Eddigi nemvak-tesztes hallásélményei alapján, a kimutatott (látszólagos?) bitazonosság ellenére Kammerer nem szokta valóban azonosnak hallani a FLAC-ból visszaállított WAV fájlokat az eredetivel, sőt saját hangrendszerében vakteszten is különböztetett már meg statisztikailag szignifikáns eredménnyel eredeti és FLAC-ból visszalakított WAV fájlokat, azok (látszólagos?) bitazonossága ellenére - mindezekre az előzményekre azonban Kammerer most nem hivatkozik, mindössze a motivációinak eredőjét kívánja általuk érzékeltetni. (Megjegyzendő, hogy az ilyen összehasonlítások esetében Kammerer a „biztonság kedvéért” olyan fájlokkal dolgozott, amelyek ötször átmentek a FLAC-ba majd vissza WAV-ba alakítás folyamatán, - ami az elv szerint ugyebár mindegy, hiszen ezredszer is az eredetit kapjuk vissza bitazonosan, Kammerer azonban nagyobb és egyértelműbb különbséget szokott hallani, minél többszöri az oda-vissza átalakítás.) Kammerer tehát örömmel és önbizalommal fogadta Andorra ajánlatát a FLAC-kal kapcsolatos vakteszt elvégzésére, különösen mivel Andorrának nagyon jó minőségű hangberendezése van - ennek ellenére az Andorra-villa az adott napon Bermuda-háromszögnek bizonyult Kammerer számára. (Csak egy korábbi topiktémára vonatkozóan érdekesség- és polgárpukkasztásképpen: Kammerer azóta kipróbálta, hogy adott zenefájl(oka)t tízszer oda-vissza küldött a számítógépe és a Google Drive fiókját tartalmazó szerver(ek) között, és a TCP/IP protokoll „közismert” hibamentessége (vagy „hibamentessége”) ellenére hallott különbségeket a hangminőségben az eredeti és az oda-vissza küldözgetett fájlok között annak ellenére, hogy a tranzakciók ugyebár elv szerint mindig 100%-os sikeresség, ergo hibamentesség (vagy „hibamentesség”), azaz bitazonosság (vagy „bitazonosság”) mellett történtek. Nem vakteszten hallotta Kammerer a különbségeket, tehát vagy placebó, vagy nem. Majd eljátszik a Foobar ABX-szel is alkalomadtán. Esetleges iskolás reakciók visszaszorítása végett Kammerer rámutat, hogy felsőfokú informatikai, valamint többek között statisztikai matematika/valószínűségszámítás/kombinatorika… terén is felsőfokú matematikai képzettségekkel-végzettségekkel rendelekezik, hovatovább az adott témában is igen mélyen ismeri az „iskolai tananyagokat” arról, hogy miért lehetetlen az amit kimutatni akart, ám Kammerer fenntartja az eshetőséget, hogy netán az iskolai tananyagnál mélyebben, a „hivatalos elvek”, a „kulisszák” mögé is látva, valamint az adott téma gyakorlatát az elvek lefektetőinél jobban ismerve, nem eleve hülyeség, amit vizsgál. Tehát Kammerer kéri, hogy az esetleges reakciókban ne magyarázgassák el számára, hogy miért lehetetlen őrültség az, amit vizsgál, mert Kammerer mélyen, felsőfokon ismeri az erről szóló elveket, algoritmusokat, protokollokat, matematikákat…)
  Itt jön elő (afféle előzetes magyarázkodásként is, mielőtt végre rátérnénk a konkrétan elvégzett tesztre) a hifi tesztmódszerek korlátainak, buktatóinak, nehézségeinek a témája, azazhogy a nagymértékű szubjektivitás és esetlegesség problémái. Miért jó és miért nem jó a hosszútávú, visszatérően és részletekbemenően végzett hangminőségvizsgálat? Miért jó és miért nem jó a vakteszt?... Nézzük meg röviden. Ki ne tudná, hogy ugyanazt a hangrendszert, ugyanazt a hangfelvételt eléggé széles határok között más-más hangminőségűnek hallhatjuk, egyrészt mert változnak a külső körülmények (elektroszmog, páratartalom, különféle sugárzások-erővonalak…), másrészt, mert a mi szervezeti vagy tudati állapotunk is változik. Sőt, változatlan külső és belső feltételek mellett is, akaratlagosan is nagymértékben tudjuk szabályozni azt, hogy adott hangfelvételt milyen hangminőségűnek, milyen tónusúnak, mennyire tisztának vagy torznak halljunk. Hogy mit hallunk, az mindenféle külső és belső körülmény mellett nagymértékben függ attól is, hogy az adott zenei történésen belül mire figyelünk, milyennek akarjuk hallani a hangfelvételt (vagy akár az élőzenei eseményt!). Tudjuk tehát, hogy sokszor a valós hangminőségkülönbségek sokkal kisebbek, mint amekkora „virtuális” hangminőségkülönbségeket a saját akaratunkkal létre tudunk hozni. Emiatt létrejön egy hangminőségfelismerési szürke zóna, azaz, a kismértékű hangminőségkülönbségek felismerését megnehezíti a saját tudatunk, amely sokkal nagyobb „hangminőségkülönbségeket” is létre tud hozni. Ezen a problémán segíthet adott hangfelvételek sokszori, hosszútávú, rendszeres, sokféle körülmény közötti, több személy általi meghallgatása, összevetése. Kis hangminőségkülönbségeket elsősorban hosszútávon lehet viszonylagos biztonsággal felismerni. Az ilyen tesztmódszer érvényességét természetesen nagyban csökkenti, hogy mint közismert, hajlamosak vagyunk egyrészt a placebó hatás, másrészt akusztikai csalódások áldozatául esni (azaz, ha tudjuk, hogy mit kellene hallanunk, akkor jó eséllyel azt fogjuk hallani, másrészt a hallásunk sokféle módon becsapható). A gyors ítéletet kívánó vaktesztes módszer elsősorban csak a nagy hangminőségkülönbségek felismerésére alkalmas, ellenben alkalmas lehet kivédeni a placebó hatások egy részét. Sajnos a vakteszt sem védett teljesen a placebó hatások számos fajtája ellen, lásd agyunk jelentős befolyása a hallott hangélményre, akár akaratlagosan is, azazhogy „kényszeríteni” tudjuk az agyunkat, hogy halljon különbséget ott, ahol nincs, vagy ellenkezőleg, agyunk el tud mosni valóságos, de kismértékű különbségeket.

  Nézzük hát, mi is történt az Andorra-panzió földszinti lakosztályában.
  Érdemes elöljáróban leszögezni, hogy Kammerer a korábbi tapasztalataira alapozva stresszhatás nélkül és kellő önbizalommal felvértezve, egyúttal makkegészségesen, férfiereje és hallásképessége teljes birtokában vett részt a teszten, emellett egy igen jó minőségű hangberendezés szolgáltatta az eszközhátteret, ergo semmiféle ismert akadálya nem volt annak, hogy Kammerer bizonyíthassa feltevését, hipotézisét, miszerint a mai bitazonos(nak mutatott) technológiák használata mellett is okoz(hat) valamennyi hangminőségkülönbséget a FLAC tömörítés használata. (Megjegyzendő, ha Kammerer az Andorra-lakban eredménnyel járt volna a gép legyőzésében, az se cáfolta volna eleve a FLAC-tömörítés veszteségmentességének elvét, mindössze azt mutatta volna ki, hogy Andorra körülményei között nem volt veszteségmentes (hibamentes) a FLAC-tömörítés - habár a bitazonosság szempontjából az utóbbi mondat értelmetlen, hiszen ugyebár olyan hangfájlokat vizsgáltunk, amelyeket az erre hivatott szoftveres eszközök - jelesül Total Commander - bitazonosnak mutatott (legfeljebb metaadat-beli eltéréssel). Végső értelemben itt ugyebár annak vizsgálata folyt, hogy a szokásos eszközeinkkel bitazonosnak mutatott fájlok valóban minden szempontból bitazonosak-e - amely vizsgálati szándék akár a paranoia tárgykörébe is sorolható.) Andorra elhúzódott attól, hogy ő is összehasonlítólag tesztelje a hangfájlokat, feltehetőleg azért, mert ő ellenérdekű fél volt, egyrészt a FLAC-ra alapuló felhasználói szokásai miatt neki az lett volna a fontos, hogy ne legyen különbség, másrészt ő elfogadja a FLAC-tömörítés veszteségmentességének igazságát, ergo nyilván nem érezte volna hatékonynak, hogy ő keressen különbséget ott, ahol tudja hogy nincs különbség. Érdekei ellenére Andorra barátilag azért szurkolt, hogy Kammerer sikerrel járjon a gép legyőzésében, sőt Andorra még jobban is izgult Kammerer sikere érdekében, mint maga Kammerer, aki egyébként nem izgult, tehát a külső-belső körülmények tényleg mindenben adottak voltak Kammerer számára az Andorra-várban, ergo annak, hogy Kammerer az adott térben és időben felsült a gép elleni harcában, annak vagy az volt az oka, hogy Kammerer hipotézise helytelen, vagy pedig a fentebb említett szürke zóna.
  Na de most már aztán tényleg térjünk rá, hogy mi és hogyan történt!
  A vizsgálat során tehát az „eredeti” WAV fájllal nem a belőle készített FLAC fájlt vetettük össze, hanem a FLAC-ból visszaalakított WAV fájl(oka)t, így a lejátszás módja azonos volt, tehát az esetleges hangminőségkülönbségeknek a fájlok közötti különbségekből kellett eredniük - ha úgy vesszük, hogy a merevlemeznek az egyes fájlok tárolására felhasznált részei között nem volt különbség, és a környezeti feltételek, valamint a szervezetünk állapota rövidtávú hullámzásai sem befolyásolták számottevően a hangérzékelésünket. Kammerer, bízva a korábbi tapasztalatainak korrektségében, nagyigényű vállalással állt a teszt elé, nem annak megállapítását irányozta elő, hogy hall-e változást két fájl között, vagyishogy történt-e fájlcsere két lejátszás között, hanem abban bízott, hogy azt is meg tudja állapítani, hogy a lejátszott fájlok közül melyek voltak az eredetiek, és melyek a FLAC-ból visszaalakítottak, sőt, akár azt is, hogy hányszorosan alakított WAV szólt. Arra utasította tehát Andorrát, hogy készítsen néhány WAV fájlból egyszeresen, ötszörösen és tízszeresen visszaalakított WAV fájlokat. Az egyszeresekkel azonban bajok akadtak, így maradt feladatként, hogy zeneszámonként háromféle fájl közül Kammerer állapítsa meg, hogy melyik volt az eredeti, melyik az ötszörösen és melyik a tízszeresen visszalakított WAV. Három zeneszám került be a programba, Grieg Peer Gynt szvitjéből, Schumann Szenen aus Goethes Faust-jából, és Weber Abu Hasszánjából egy-egy tétel. Kammerer a bemelegítés kedvéért magával vitt két általa készített, szintén bitazonos (vagy „bitazonos”) fájlt, azaz Mihály Tamás Fénymadárjából az eredeti és az ötszörösen visszaalakított WAV-ot. Ezeket már jól ismerte, ezeken keresztül akart hozzászokni Andorra rendszeréhez, amelynek középponti elemei: streamelő számítógép a lejátszáshoz, Cambridge Audio StreamMagic DAC-ként, Audiolab 8000-es előfok és monoblokkok, Magneplanar 1.5 QR panelsugárzó és REL Q100E szub. Az előbb vázolt hangrendszer még az Andorra-kastély hifiszalonjának lehetetlen akusztikai körülményei mellett is annyira szépen, informatívan és életszerűen szól, hogy a vasreszeléket is hallgatható miőségben lenne képes lejátszani.
  Bemelegítésként Kammerer azt a feladatot adta Andorrának, hogy a Fénymadár kétféle változatát játssza le kétszer-kétszer, tetszés szerinti sorrendben. Kammerer megnyugodva tapasztalta, hogy vakteszt közben is elég jól hallja az általa megszokott hangminőségkülönbséget az eredeti és az ötszörösen visszaalakított WAV fájl között, ezért viszonylagos önbizalommal adta meg, hogy ABAB sorrendű lejátszás történt. Csakhogy Andorra AABB sorrendben játszotta le a felvételeket, ami Kammerert kellemetlenül érintette. Ez volt az egyetlen tesztszakasz, amelyben Andorra is lényegében a sweet pointban ülve, maga is hallgatta a felvételeket, távirányítóval működtetvén a számítógépen a lejátszást, a későbbiekben azonban a távirányítós működtetés nehézkessége miatt a bálterem hátsó sarkában, a számítógép mellett ülve irányította a folyamatokat. Mindennek azért lehet esetleg jelentősége (legalábbis az önigazolást kereső Kammerer számára), mert Kammerer hibázása láttán Andorra azt jegyezte meg, hogy ő, aki tudta, hogy mikor mit játszik le éppen, jól hallotta a hangminőségkülönbséget a kétféle (bitazonos) fájl között, és pontosan ugyanazokat a különbséget írta le, amelyeket Kammerer is hallani szokott - a nemvak-tesztjei során. Erre a végén visszatérünk.
  Ezután következett az Andorra által elkészített tesztanyag. Kammerer megjegyezte, hogy legalább azt elvárja magától, hogy az eredetit meg tudja különböztetni a „másolmányoktól”, erre fel Andorra azt mondta, hogy az eredeti fájl felismeréséért két pont jár, a másolmányokért egy pont, de ennek Kammerer nem tulajdonított fontosságot. A háromszor három tétel végighallgatása után, egyben került sor az értékelésre. Mindhárom vakteszt-etap előtt Kammerer meghallgatta kétszer az adott hangfájl eredeti WAV-ját, és utána tesztelte a három változatot. Elsőként, a Peer Gynt hangszeres zenéjének változatainál Kammerer viszonylag jól hallott vagy vélt hallani különbségeket az elhangzott fájlok között, többé-kevésbé biztos volt abban, hogy melyik fájl az eredeti, és volt véleménye arról is, hogy melyik az ötszörös és tízszeres visszaalakítmány. Másodikként az énekhangot is tartalmazó Schumann felvételnél Kammerer számára egyértelműbbek voltak a hallott különbségek, biztosnak gondolta, hogy melyik az eredeti, és eléggé valószínűnek, hogy jól hallotta az ötszörös és tízszeres másolmány közti különbséget. A szintén énekkel dúsított Weber tételnél Kammerer kipróbálta azt a módszert, hogy becsukott szemmel arra koncentrált, hogy mennyire tudja egyformának hallani a három fájlt, tehát agyilag kiegyenlíteni az általa hallott vagy hallani vélt különbségeket. „Sajnos” eléggé sikerült ez a „kiegyenlítés”, ezért Kammerer a kiértékelés előtt jelezte Andorrának, hogy a harmadik etapnál teljesen bizonytalan volt, és inkább csak tippelés a szavazata, ergo, ha véletlenül eltalálná az eredményt, az se lenne mérvadó. De az első két etapra vonatkozólag eléggé biztos volt, legalább abban, hogy melyik volt az eredeti WAV fájl. Ehhez képest az első etapban semmit sem talált el Kammerer, a második etapban pedig mindent eltalált. A harmadik, „kiegyenlítős” etapban véletlenül eltalálta az ötszörös másolmányt. Az eredmény tehát statisztikailag nem igazolta, hogy Kammerer jogosan hallott a nemvak-tesztjei során különbségeket.
  Kammerert nem hagyta nyugodni az eredmény(telenség), ezért visszatért az általa hozott Mihály Tamás-féle eredeti WAV és ötszörösen visszaalakított WAV hanganyaghoz, és újra azt kérte Andorrától, hogy valamilyen sorrendben kétszer-kétszer játsza le őket. Ezen etapban Kammerer eredményként az ABBA sorrendet írta le a papírra, de az első két hallott fájlt összekötötte, mert egyformának vélte hallani őket. Netán a teszt drámai fordulópontja is lehetett volna, ha Kammerer fel merte volna vállalni a hallani vélt BBBA eredményt, ugyanis az egyeztetéskor Andorra bevallotta, hogy furfangos volt, valójában az egyik fájlt háromszor játszotta le és a másikat csak egyszer, de az ekkor már egyáltalán nem magabiztos Kammerer ezen közlés hatására úgymond „játékon kívül” végül az ABBB megoldás mellett tette le a voksát, és csak az eredmény kiderülése után mutatta a tesztpapírt Andorrának, jelezvén, hogy egyébként eredetileg a helyes eredmény felé hajlott volna - ami esetleg jelenthette volna azt, hogy nem volt véletlen az egybeesés, hanem a hallásélményen alapult. A lehetőség azonban veszendőbe ment Kammerer elbizonytalanodása okán. Ekkor azonban Kammerer még megpróbálta a Mihály Tamás fájlokat Andorra fejhallgatóján is tesztelni, de az egyébként viszonylag minőségi eszközök ellenére (az Audiolab beépített fejhallgatóerősítője, Sennheiser HD 650) a fejhallgatózás akkora hangminőség-beli visszalépés volt a hangdobozos rendszerhez képest, hogy Kammerer inkább hagyta annyiban a dolgot.
  A Kammerer számára sikertelen vaktesztek végén Kammerer megkérdezte Andorrát, merné-e vállalni, hogy az általa a teszt elején hallott vagy hallani vélt különbség nem placebó volt, Andorra pedig azt mondta, hogy a vakteszt eredménytelenségének tükrében nem merné ezt vállalni.

  Ki-ki vonja le a következtetéseket, amit akar, az őrült Kammerer továbbra is megengedi magának azt az esélyt, hogy minden bizonnyal nem placebó hatás következménye, amikor nemvak-teszten hangminőségromlást hall a FLAC-tömörítés (vagy TCP/IP protokollon való másolgatás) kapcsán, ám a hangminőségkülönbség van annyira kicsi, hogy bőven belül esik azon a korábban említett szürke zónán, tehát nehéz vakteszten biztonsággal fellismerni. Kammerer újra hangsúlyozza, hogy az idevágó elvek, elméletek, algoritmusok, protokollok, matematikák felsőfokú ismerete mellett tartja fenn az eshetőséget, hogy a kimutatott bitazonosságok, 100%-os sikerességek helyenként esetleg csak látszólagosak, és erről tudna magyarázni-hipotetizálni is. Érdekes adalék lehet, hogy amikor régebben Kammerer talált olyan letölthető zeneanyagot a neten, amelynek a lejátszása a letöltés után problémásnak mutatkozott (tehát már a neten levő fájl sok tekintetben hibás kellett legyen), megragadta az alkalmat, és tízszer letöltötte ugyanazt a hanglemezt (Tool - Aenima). Mind a tíz letöltés a TCP/IP protokoll 100%-os sikerességi visszajelzése mentén történt, a fájlok mind a tíz esetben totálisan bitazonosnak mutatkoztak, ellenben óriási különbség mutatkozott a lejátszhatóságuk között, a gond nélküli lejátszhatóságtól kezdve a problémás lejátszhatóságon át a totális lejátszhatatlanságig. (?!?!?!)
  Tehát Kammerer még továbbra is el fog kísérletezgetni e témában, például Foobar ABX használatával, de ezt már nem a topik nyilvánossága előtt fogja tenni, ergo nem lesz „KUTATÁSI JELENTÉS 2. RÉSZ”, első rész is csak azért volt, mert még korábban megígértük.

  ---------------------------------------------------------------

  A hasonló ígéretek pótlása terén a témaösszefoglaló van még hátra, közreadása rövidesen megtörténik. (Illetve, ha a Kammererrel ellentétben épelméjű (vagy legalábbis kevésbé hifibe őrült) Bajnokpityunak van alternatív témaösszefoglalója, akkor bátran tegye közzé, hehe.)

Új hozzászólás Aktív témák