Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Karma

    félisten

    válasz TheProb #4387 üzenetére

    Az előző álláspontomat szem előtt tartva azért csak kifejtem egy kicsit.

    Az alapprobléma az, hogy C-ben és más alacsonyabb szintű nyelveken a memóriakezelést tudatosan kell csinálni, mert nincs az ember alatt védőháló. Mindig tisztában kell lenned azzal, hogy egy adott változó, tömb, karaterlánc hol jön létre, és mikor, ki által fog megsemmisülni. Olyan meg soha nincs, hogy a semmiből memória fakad és pont azt csinálja amit szeretnél.

    A mutatott kódodban a romai változódat úgy deklaráltad, hogy egy 20 karakteres tömb, ami a függvényen belül él csak, amint véget ér, felszabadul, te meg nem férhetsz hozzá többet. Ez a sorsa mindennek, ami a stacken jön létre. A befoglaló függvény végén kaputt.

    Ilyen minden lokális változó függvényen belül, a függvényeknek átadott paraméterek, az egymás után láncolt függvényhívások köztes eredményei, stb.

    Memóriafoglalás tekintetében még két lehetőséged van: a magyar oktatásban "dinamikus memóriának" csúfolt heap; illetve nagyon leegyszerűsítve a "globális változók", a static terület. Utóbbinak inkább ne játssz a gondolatával se.

    A programodat azon a két módon lehet megjavítani, amit az előbb is írtam:
    1) vagy behozod a heapkezelést és az eredményt oda mented (malloc/free);
    2) vagy egy olyan függvényt írsz, mint például az snprintf: a hívó fél gondoskodik arról, hogy legyen hova tenni az eredményt. Javaslom, hogy nézd meg annak a függvénynek a leírását.

    Ez utóbbi azért különösen jó, mert maga a rómaira átalakító függvényednek nem kell törődnie a memóriakezeléssel egyáltalán. Nem érdekli, hogy a hívója hol foglalt memóriát (stack/heap/static), csak az átalakítással kell törődnie. Nem az ő felelőssége.

    Az intes részre nem tudok válaszolni, mert nem sikerült értelmeznem a kérdést.

    [ Szerkesztve ]

    “All nothings are not equal.”

Új hozzászólás Aktív témák