Újabb két fülhallgató érkezett hozzánk a poraiból a vártnál talán erősebben is feltámadt TDK Life on Recordtól. Közös jellemzőik a márkán kívül árukban merülnek ki, amit már rögtön a bemutató elején érdemes tisztázni, hiszen ennek fényében más szemmel tudjuk nézni füllel tudjuk hallgatni őket.
TDK MPi110 - feketében és fehérben is
A kettő közül minden szempontból a 10 640 forintos végfelhasználói áron debütáló MPi110-es fejhallgató tűnik az érdekesebb modellnek. A csomagolás ugyan nem sejtet semmi különlegességet, a feliratok sem ígérnek olyan dinamikatartományt, amit egyértelműen nem tud egy ilyen árkategóriás fülhallgató, meg amúgy sem hallanánk, de ez nem feltétlenül baj. A 40 milliméteres membránok 20 Hz és 20 kHz között szólalnak meg, az érzékenység 106 dB, az impedancia 32 Ohm, a kábel pedig 1,2 méter hosszú és természetesen 3,5 milliméteres jack-csatlakozóban végződik. A fülhallgatót okostelefonokkal való használatra szánja a gyártó, amiről a kábelen található, felvevőgombbal és manuális hangerőszabályzó tekerővel ellátott, mikrofonos rész árulkodik. Igen, ez azt jelenti, hogy a fejhallgatóval lehet telefonálni is, de a hangerőállítás persze egyébként is jól jön; én személy szerint csak azt sajnálom, hogy két számléptető gomb nem került rá, hely lett volna nekik. Ugyanakkor a számléptetés így is megoldható, ha az egyszem gombot kétszer nyomjuk, akkor előre, ha háromszor, akkor hátra tudunk lépni.
Amikor megfogtuk a fülhallgatót, nem gondoltuk, hogy különösebben jó lesz. Semmi jellegzetes nincs a külsején, a műanyagok átlagos minőségűek, méretéhez képest elég könnyű is a szerkezet. Fejünkre téve már javult a helyzet, mert alapvetően eléggé kényelmes a kialakítás, az egyetlen problémája talán az, hogy alul kevésbé simulnak a fejünkre a szivacsos részek, mint felül. Mindez a hangszigetelést nem rontja, csendesebb környezetben nagyjából kiszűri a környezet zajait a zárt kialakítású MPi110, de a nagyon zajos helyeken nyilván nem elég ez a védelem, ott már bizonyos tartományokat nem fogunk hallani. Pedig egyébként minden jelen van, az összhatás nagyon dinamikus, a mélyebb tartomány sem erősebb a kelleténél; ez a fejhallgató nagyon meggyőzően szól, ráadásul ára is kedvező. Blogokban továbbra sem osztogatunk plecsniket, de ha megtennénk, ezt bátran ajánlanánk, kellemes vétel.
Nagyjából ezer forinttal olcsóbb (egészen pontosan 8920 forintba kerül) az IP300 névre hallgató, agybadugós headset, mely az előző bejegyzésben bemutatott IP200 bátyja. Az a modell az olcsóbb és szebben szóló EB260 fényében nem annyira győzött meg minket, úgyhogy emiatt talán az átlagosnál is nagyobb érdeklődéssel nyúltam bemutatónk tárgyának doboza felé. Kibontás után egyértelmű vált, hogy az árszintbeli lépés minőségbeli előrelépést is jelentett, mert bár maguk a fülhallgatók itt is alumíniumból készültek, nagyon igényes, piano black (vagy épp fehér, mert a modell két színben elérhető) lakkozás is helyet kapott rajtuk; amikor az ember a fülébe teszi, kell pár másodperc, mire átmelegednek, ami nagyon vicces érzés. Ennél azonban fontosabb, hogy a lapított kábelt is volt energiájuk megdizájnolni a tervezőknek, aminek köszönhetően az a két szélénél áttetsző, középen pedig fekete színű. A 3,5 milliméteres csatlakozónál egy nagyon okos törésvédő gumiréteg kapott helyet, ez sajnos egyáltalán nem jellemző még a drágább fülhallgatóknál sem.
Ezt már egyértelműen hordozható eszközökhöz tervezték, amit jól mutat a 16 ohmos impedancia is. Az érzékenység 91 dB, a frekvenciatartomány pedig a hallóhatáron mozog, 20 Hz és 20 kHz között nyomja át a hangokat. Hangerőszabályzós-felvevőgombos mikrofon itt is van, de sokkal kompaktabb az MPi110-en lévő bumszlinál, de a muzsika erősségét itt is analóg módon tudjuk állítani egy kis csúszka segítségével. Telefonálás közben meglepően jól szólt a középkategóriás modell, bár az agybadugós megoldásoknál tapasztalható probléma itt is megvolt; a részben kizárt környezeti hangok miatt az ember hajlamos üvöltve beszélni. Sajnos jól kiegyensúlyozott hangzásról itt sem beszélhetünk, bár az összkép sokkal dinamikusabb és letisztultabb, mint az öcsinél; ugyanakkor a mélyek nagyon erősen túl vannak húzva, aminek következményeként még a metrón is halljuk őket, de a finomabb zenei stílusok kevésbé élvezhetők az IP300-on.
Ugyanakkor erre a modellre már nem lehet azt mondani, hogy érdemes helyette mást nézni, mert az elektronikus stílusokat és a dübörgő basszusokat kedvelők számára nagyon is jó választás. A duóból ugyanakkor az MPi110-et tartom az igazi felfedezettnek, ennyi pénzért ilyen hangminőséget nem minden sarkon kapunk.
Bocha
