Hirdetés

Eddig 14,4 millióan jegyezték elő a Xiaomi Mi 5-öt

Sokatmondó volt a látvány múlt hét szerdán, a barcelonai H12-es buszon az MWC felé robogva, amikor a mellettem álló két ázsiai úriember is izgatottan fürkészte mobilképernyőjét, hátha a Mi 5 bejelentése előtt még hozzájut valamilyen exkluzív információhoz – ez egyébként a Mi 4s formájában materializálódott, amelyről kicsit korábban lehullt a lepel. A Kínai Népköztársaságban az almás vállalatra jellemző érdeklődés követte a nagy show-t, mellyel párhuzamosan egy nagyon exkluzív klubnak Barcelonában is sikerült élőben összefutnia a Mi 5-tel és kiszereléseivel. Ez egyébként annyira szűk kört jelentett, hogy mi számos levélpróbálkozásunk ellenére sem tudtunk akkreditációt szerezni az MWC-s eseményre.


[+]

A Mi 5 Snapdragon 820 rendszerchipjével, kiszereléstől függően 3 vagy 4 gigabájt RAM-jával, illetve 32, 64 vagy 128 gigabájtos memóriájával és egy sor impresszív technológiai megoldásával egyébként is a tavasz egyik slágere lehet, ám az agresszív árazás (az alapkiszerelés 2000 jüanon, azaz kb. 90 ezer forinton nyit) valóságos harcot szülhet az első készletekért. A GizChina úgy tudja, hogy holnap, első körben a fehér színváltozat lesz elérhető 3/32 és 3/64 gigabájtos változatokban, az üveg hátlapos Mi 5 többi színvariánsa később érkezik, akárcsak a Mi 5 Pro változata, kerámia hátlappal, 4 gigabájt RAM-mal és 128 gigabájtos belső tárolóval. Ez utóbbi egyébként 2700 jüanba fog kerülni, ami 120 ezer forintnak felel meg, ez sem vészes összeg.

5 nap után közel 15 millión jegyezték elő a Xiaomi Mi 5 valamelyik variánsát
5 nap után közel 15 millión jegyezték elő a Xiaomi Mi 5 valamelyik variánsát [+]

Mégis mekkora az érdeklődés a Mi 5 iránt a Népköztársaságban? A készülék honlapja számolja, hogy hányan jegyezték elő valamelyik variánsát a bejelentés óta, és ez a szám a GizChina hírének közzétételekor 14 440 253 volt. Arra persze vajmi kevés esély van, hogy holnap a Xiaomi Mi 5-nek 14 440 253 boldog tulajdonosa lesz, eltelhet egy időbe, míg minden igényt kielégítenek. Az előjegyzés természetesen nem egyenlő az eladásokkal, az majd csak néhány hónap múlva derül ki, hogy mégis mennyire sikeres a Mi 5 az elődhöz vagy a konkurenciához viszonyítva. Az új Xiaomi okostelefon 5,15 hüvelykes Full HD kijelzőt kapott, amelyen természetesen MIUI7 fut, méghozzá Android 6.0-s alapokon. Az üveg vagy üveg és kerámia lapokat fémkeret fogja közre.

Azóta történt

Előzmények

  • Ugróköteles előzetest kapott a Xiaomi Mi 5

    A jövő héten bemutatkozó csúcsmobil sebességét hivatott demonstrálni a reklámvideó, amely nem árul el sokat a készülékről, néhány kiszivárgott diakép viszont annál többet.

  • Xiaomi Redmi Note 3 - zártosztályos zseni

    Az ártól kezdve a fémházon át az üzemidőig minden klappol az ujjlenyomat-olvasós, Helio X10-es Redmi Note 3-mal – kivéve a zárt bootloadert, ami Kína határain kívül jelenleg eléggé rossz hír.

  • Xiaomi Redmi 2 Pro - többet, kevesebbért

    A Redmi 2 Pro variánsa több RAM-mal, méretesebb tárolóval és frissebb MIUI rendszerrel hívja fel magára a figyelmet úgy, hogy olcsóbb a tavaszi kiszerelésnél.

Hirdetés