Hirdetés

iPhone szerviz blog: Használt iPhone vásárlásakor ezeket kell nézni

Közel fél év is eltelt már azóta, hogy megjelentek a legújabb iPhone 6 és 6 Plus telefonok, ami magával hozta az iPhone 5/5S és 4/4S használt készülékek árcsökkenését, ami főleg az elmúlt hetekben lett tettenérhető. A nyomott árak most sokakat arra késztethet, hogy használt készüléket vásároljanak; legfrissebb blogbejegyzésünkben ahhoz próbálunk segítséget nyújtani, hogy valóban jó üzleteket köthessenek a használt készüléket vásárló felhasználók.

Mire érdemes figyelni?

Kezdés képpen azokkal a tulajdonságokkal és funkciókkal foglalkozni, amelyek minden egyes iPhone esetében fontosak lehetnek. Az első és talán legfontosabb ilyen jellemző a külső, vagyis a készülék állapota. Felületes pillantások helyett érdemes tüzetesebben is átvizsgálni a készüléket, hiszen az ördög a részletekben lakik. Meg kell róla bizonyosodni, hogy a megvásárolni kívánt telefonon nincsenek durva külsérelmi nyomok, például karcok, repedések, horpadások. Fontos még az is, hogy megnézzük az elemek pontos illeszkedését, megnyomkodjuk a kijelzőt, a hátlapot és a keretet. Lehet makulátlan állapotú készülékeket is találni, de ez nem feltétlenül cél, azt viszont fontos, hogy egyben legyen a kiszemelt okostelefon. Az egyes típusok jellemző hibáiról az iPhoneSzervizBuda oldalán lehet olvasni.

Az iPhone 4 nem egy friss készülék, nem mindenkinek elégíti ki az igényeit.
Az iPhone 4 nem egy friss készülék, nem mindenkinek elégíti ki az igényeit.

Ha valaki iPhone 4 vásárlásán töri a fejét, akkor érdemes elgondolkodnia azon, hogy ezt a típust már nem támogatja az Apple, a friss iOS nem érhető rá el. Ezt a típust akkor érdemes választani, ha a telefonáláson, internetböngészésen, zenehallgatáson nem igazán mutatnak túl az igények.

Gombok és csatlakozók

Típustól függetlenül fontos, hogy minden funkciót ki kell próbálni. Először kikapcsolt állapotban le kell ellenőrizni minden gomb és kapcsoló mechanikus működését, majd miután megbizonyosodtunk róla, hogy ezek rendben vannak, akkor a készülék bekapcsolását követően a funkcionális működésüket is le kell tesztelni.

Némító gomb és a home gomb

A némító gombot például többször is érdemes kipróbálni, mivel gyakran előfordul, hogy kontakthiba miatt az első, esetleg a második után a harmadik és a negyedik kapcsolást már nem érzékeli. De ugyanígy kell eljárni a home gomb esetében is, ahol a szimpla, dupla és tripla kattintásokat működésére is oda kell figyelni (tripla kattintásra beállítható, hogy eljussunk a VoiceOverbe.) Az iPhone 4/4S home gombjának cseréje egyébként ezeknek a típusoknak az egyik leggyakoribb javítása.

A gombok, csatlakozók tesztelésére áldozzunk időt, megéri!
A gombok, csatlakozók tesztelésére áldozzunk időt, megéri! [+]

A bekapcsológomb

Mivel iPhone 6-oson kívül ez mindegyik telefon egyik legsérülékenyebb pontja, így kiemelt figyelmet igényel, de a töltő- és a fülhallgató-csatlakozókat is ki kell próbálni. Ez utóbbiaknál a lényeg, hogyne lötyögjenek, kisebb mozgatás mellett is folyamatos jelet adjanak készüléknek. Természetesen a fülesnél is érdemes minden funkciót, azaz a hangerő növelését és csökkentését, valamint zeneszámléptetés is kipróbálni.

Az előlapi és hátlapi kamerák

Mindkét kamerával készítsünk több fotót is! Alapvetően arra figyeljünk, hogy nem mosódnak-e el a képen lévő részletek. Ezt követően fotózzunk le egy fehér hátteret (akár egy üres lapot), majd nagyítsunk rá a kép részleteire. A közeli képen „pixelhibának” tűnő kicsi fekete vagy lila pöttyöket kell keresni, ezek ugyanis az optika hibáját jelentik, eltüntetésük csak az iPhone kamerájának cseréjével lehetséges. Éppen ezért ha találtunk ilyen pöttyöket, akkor nyugodtan alkudhatunk a készülék árából. Az előlapi kameránál is gyakrabban előforduló hiba, hogy az elkészült képek egésze, vagy egy része homályos marad. Ez az esetek nagy többségében egy hanyag előlapcsere következménye, ami közben a kamera nem a helyére került vissza.

Hangszórók

A csengőhangszóró működése legegyszerűbben a Beállítások > Hangok alatt egy tetszőleges csengőhang lejátszásával leellenőrizhető, de érdemes lehet a hangjegyzet alkalmazással is néhány mondatot felvenni, majd visszahallgatni, hiszen ezt a csengő- és a beszédhangszórón is visszahallgathatjuk. A részletesebb vizsgálathoz hívjuk fel régi telefonunkat és ellenőrizzük le, hogy mind a két oldalon, a bejövő és a kimenő hangok is szépen szólnak. Ha ezzel megvagyunk, még ne tegyük le, hanem hangosítsuk ki az iPhone-t (ami erre másik mikrofont használ) és ugyanúgy hallgassuk meg a hangminőséget. Ha a kihangosítás során nem tökéletes valami, akkor vegyünk fel egy rövid videót, amin hang is van, és ezt is hallgassuk vissza. Ha a felvételen is rossz minőségű a hang, akkor egyértelmű, hogy a felső mikrofon hibásodott meg, viszont ha ott nincs gond, de a kihangosítás minősége rossz volt, akkor nem a perifériával van a baj, hanem az audióvezérléssel. Ez pedig komolyabb probléma, amit sok esetben még egy IC-csere sem old meg. Ekkor tehát érdemes komolyan elgondolkodni az adott készülék megvásárlásán.

Rengetegen kínálnak használt iPhone-t eladásra. Nem árt, ha megvan a doboz és az eredeti tartozékok.
Rengetegen kínálnak használt iPhone-t eladásra. Nem árt, ha megvan a doboz és az eredeti tartozékok. [+]

Kijelző

A kijelző hibáit legkönnyebben úgy vehetjük észre, ha megnyitunk egy fehér fotót, vagy betöltünk egy üres oldalt a Safariban. Amit keresni kell, azok a kijelző hibájára utáló elhalványult vagy világosabb, esetleg sárgásabb foltok. Érdemes tehát jól odafigyelni, mivel a kijelző cseréje egy elég költséges dolog, az iPhone 5S kijelzőjének cseréje például nagyjából 30 ezer forintba kerül.

Az érintőpanel

Az érintőpanelnek egyetlen egy darab, ám annál fontosabb feladata van: mindenütt megfelelően kell érzékelnie. Ezt a legegyszerűbben úgy tesztelhetjük, hogy egy alkalmazás ikonján tartjuk az ujjunkat, egészen addig, amíg a helye változtathatóvá nem válik. Ekkor szisztematikusan a kijelző minden egyes részére elcsúsztatjuk az adott ikont, és ha sehol sem esik le, akkor az érintő mindenhol megfelelően érzékel.

Akkumulátor

Ha van rá lehetőség, akkor a töltést is ki kell próbálni. A lényeg, hogy meg kell várni, hogy 1 vagy 2 százalékot ténylegesen töltsön is a készülék, és ezt vissza is jelezze, ugyanis előfordulhat, hogy a készülék töltést jelez, de 30 perc elteltével sem megy feljebb az áramforrás töltöttsége. Az akkumulátor üzemidejét viszont csak 1-2 nap aktív használat után tudjuk felmérni, így ezzel kapcsolatban csak az eladó lelkiismeretén múlik, hogy igazat mond-e. Hogy mi a normális, elfogadható üzemidő, nehéz behatárolni, mivel nagyban függ a készülékhasználati szokásainktól, de nagy általánosságban talán azt mondhatjuk, hogy normál használat mellett (Facebook böngészés, email nézegetés, 1-2 óra zenehallgatás, és 5-10 perces telefonbeszélgetés) 1 napot ki kellene bírnia.

Az akkumulátorhoz nem látunk be, az üzemidővel kapcsolatban az eladó szavára támaszkodhatunk.
Az akkumulátorhoz nem látunk be, az üzemidővel kapcsolatban az eladó szavára támaszkodhatunk.

iCloud fiók

Az iClouddal kapcsolatos egyetlen fontos dolog, hogy a korábbi tulaj a Beállítások > iCloud menüpontban kapcsolja ki a készülék keresése funkciót, illetve lépjen ki a szolgáltatásból. Ehhez szüksége van az Apple ID-jára, és a jelszavára is. Ha az eladó ezeket nem tudja megadni, akkor lehet, hogy nem az övé a készülék.

WiFi és Bluetooth

Először is kapcsoljuk be a WiFi-t és a Bluetooth-t, majd csatlakozzunk egy-egy eszközhöz. Ha erre nincs lehetőség, akkor már az is megnyugtató lehet, ha a készülék egyáltalán elkezdi a keresési folyamatot. Az iPhone 4S-nél ez egy gyakori hibaforrás, így ezeket a funkciókat ennél a készüléknél különösen fontos leellenőrizni.

A közelségérzékelő

A közelségérzékelő lényege, hogy egy fogadott hívás esetén az iPhone-t ne tudjuk elnyomkodni a fülünkkel.. Ennek a funkciónak a megfelelő működését természetesen telefonálás közben is ki lehet próbálni, de úgy is, hogy a home gomb hosszú benyomását követően (ilynekor bekapcsol a Voice kontroll, vagy ha Siri be van kapcsolva, akkor az) kézzel letakarjuk a telefon felső részét. Ha minden rendben, akkor ebben az esetben a kijelző lezár.

A fényérzékelő

A fényérzékelővel sokan nem is törődnek, hibáját általában észre sem szokták venni. Ennek az eszköznek a helyes működését a következőképpen ellenőrizhetjük: első lépésként a Beállítás > Kijelző és fényerő menüben be kell kapcsolni az Automatikus fényerő funkciót, majd teljesen le kell húzni a csúszkát. Ezt követően a kijelző elsötétül, de ha egy külső fényforrás segítségével megvilágítjuk, akkor annak ideális esetben lassan ki kell világosodnia.

Touch ID

Az 5S-től fölfelé az iPhone-ok már Touch ID-vel, vagyis ujjlenyomat-olvasó funkcióval is rendelkeznek. Ezt a funkciót mindenképpen ki kell próbálni, ugyanis ennek hibája kizárólag a teljes panel cseréjével javítható. A helyes működéséről a Beállítás > Touch ID fül új ujjlenyomat hozzáadásával lehet megbizonyosodni.

IMEI-szám

Az iPhone 5-től fölfelé a készülék hátlapjába gravírozva olvasható le az úgynevezett IMEI-szám, ami a készülék egyedei azonosítója. Ezt a kódot a készülék memóriájában is megtalálhatjuk, és érdemes is összehasonlítani, hogy mindkét helyen ugyanaz a számsor szerepel-e. Nem kell szívrohamot kapni, ha a hátlapon nincs meg ez a szám, ez csupán annyit jelent, hogy a hátlap korábban már le lett cserélve. Olyan is előfordulhat, hogy van szám a hátlapon, de az mégsem egyezik a készülékben rögzítettel, ami szintén hátlapcserére utalhat, csak ebben az esetben bontott alkatrésszel pótolták a régit, vagy a készülékben alaplapot cseréltek, mert a régi javíthatatlan volt. Érdekesség, hogy az iPhone 4/4S típusoknál az IMEI-szám nem a hátlapon, hanem a SIM-kártya tálcáján található. Itt is gyakran előfordul, hogy nem egyezik a két szám, de ez általában a tálcák összecserélése miatt fordulhat elő.


[+]

Iránytű és helymeghatározó funkciók

Ezzel a funkcióval az iránytű és a giroszkóp is kipróbálható. Az iránytű alkalmazást kell elindítani és figyelni kell a program működését. Ha az iránytű nem áll be északra, vagy a lapozás után megjelenő vízszintmérő látványosan ugrál, hibás adatokat mutat, akkor gond van. A helymeghatározó funkció tesztelése kicsit nehezebb történet. Ha elindítjuk a térképek alkalmazást és az megmutatja nekünk, hogy pontosan hol vagyunk, még nem jelenti azt, hogy minden rendben, ugyanis lehet, hogy csak az internet kapcsolat miatt jutott ehhez az infóhoz. Ha 100 százalékos eredményt szeretnénk, azt csak egy néhány háztömböt érintő séta adhat.

Összegzés

A használt termékek vásárlása természetesen rizikóval jár, nincs ez másként az iPhone-oknál sem, de ha valaki minden olyan funkciót megnéz, amit ebben a bejegyzésben érintettünk, azzal jelentősen redukálja a hibalehetőségeket.

Az iPhoneSzervizBuda.hu csapata

Azóta történt

Előzmények