Galaxy blog: Elérhető a Tizen SDK

Míg a legelső Galaxy Gear androidot futtatott, a Samsung sokak meglepetésére Tizen operációs rendszerrel látta el a második generációs okosórát. A Gear 2 mellett ráadásul a másik kettő hordozható újdonság is az Intellel közösen fejlesztett platformot futtatja, melyet egyelőre csak a Gear 2, Gear 3 Neo és Gear Fit termékeken alkalmazott a Samsung.


Samsung Gear Fit

Egy újonnan induló platform esetén nagyon fontos kérdés a megfelelő alkalmazáskínálat megléte, mellyel a Samsung is tisztában van, hiszen a dél-koreai vállalat már próbálkozott saját operációs rendszerrel a bada személyében. A vállalat a napokban tette elérhetővé a Tizen SDK-t, melyet a hivatalos dev oldalon ehet letölteni. Remek hír a Tizenben gondolkodó fejlesztők számára, hogy az SDK Windows mellett OS X és Ubuntu rendszerekre is elérhető. Fontos azonban kiemelni, hogy a Gear eszközökre a Tizen SDK for Wearable környezettel lehet fejleszteni, az okostelefonokat a sztenderd Tizen SDK célozza meg.

Ez a blogbejegyzés a Samsung Electronics Magyar Zrt. támogatásával készült.

Azóta történt

  • Európán kívül kezdhet a Tizen

    Szolgáltatói támogatás hiányában az olcsóbb kártyafüggetlen mobilok iránt nyitott régiókban kezdhet a Samsung és Intel közös fejlesztésű platformja.

  • Samsung Z – az első Tizen mobil

    Méretes HD kijelzővel és négymagos processzorral érkezik a Samsung első saját fejlesztésű Linux platform köré épülő mobilja.

  • Samsung ZeQ – az első Tizen mobil

    Az NTT docomo kihátrálása miatt nem került bejelentésre a Samsung tavaly decemberben jóváhagyott Tizen mobilja.

  • Samsung Z – a premier elnapolva

    A dél-koreai vállalat törölte a moszkvai fejlesztői konferenciáját és ezzel együtt elhalasztotta az első Tizen-alapú mobiljának premierjét is.

Előzmények