2016. július 29., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Okostelefon rovat

Az IDC szerint rekorder lett a 2015-ös év

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PhoneArena

A piackutató cég szerint minden eddiginél több okostelefont szállítottak le tavaly, az élmezőnyben nincs nagy meglepetés.

Hirdetés

Az IDC szerint 1,43 milliárd okostelefont szállítottak le 2015-ben, ami 10,1 százalékos emelkedés az ezt megelőző esztendőhöz képest. Csak a tavalyi év utolsó három hónapja 399,5 millió darabot tett ki, ez is jobb eredmény a korábbinál, bár a növekedés csupán 5,7 százalékos.


[+]

Q4-ben egyébként a Samsung vitte a pálmát 85,6 millió mobillal, ezzel a piac 21,4 százalékára tettek szert, de ami a dél-koreaiaknak még jobb hír, hogy 14,1 százalékkal tudtak felülkerekedni a 2014-ben mért adatoknál (75,1 millió). Nem meglepő módon az Apple kaparintotta meg a második helyet 74,8 millióval, a különbség a korábbi adatokhoz képest marginális, 0,4 százalék. A cupertinóiak kisebb fejlődése miatt a Samsung egy picit jobban el tudott húzni tőlük, az eddigi 2 százalékos különbség 2,7 százalékra kúszott fel. A dobogó alsó fokára a Huawei fért fel, a 37 százalékos éves fejlődésének és a 32,4 millió Q4-ben leszállított telefonnal köszönheti ezt a nívós pozíciót. A Lenovo követi a triumvirátust 20,2 millió kütyüvel, ez egyébként 5,1 százalékos szeletet jelent a kínaiaknak, a 43,6 százalékos javulás miatt pedig valószínűleg mindenki a másik vállát veregeti majd a cégnél. Az ötödik helyre a Xiaomi ért fel 18,2 millió készülékkel (4,6 százalékos részesedés), ez is jobb a 2014-ben produkált 16,5 milliónál.


[+]

2015 egészét nézve sem változik sokat a helyzet, a Samsung áll nyerésre 324,8 millió leszállított mobillal és 22,7 százalékos részesedéssel, az Apple a második 231,5 millióval és 16,2 százalékos szelettel, a Huawei a harmadik (106,6 millió), a Lenovo a negyedik (74 millió), a Xiaomi pedig az ötödik (70,8 millió).

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.