Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • KillHates

    nagyúr

    válasz t.zsolti #8153 üzenetére

    Egy elég hosszú és érdekes sztori :D
    Röviden; első generációs 92 eleji W140-300D-t vettem leharcolva (illetve jó állapotban volt, csak állt már rég óta mint egy cég protokoll autója) megvettem és persze megadta magát a 3 ezres TD főtengelye egy osztrák túra alatt. (hol máshol?) szerencsére haza tudtam hozatni babszemekből. Ehhez a motorhoz egyszerűen nem tudtam főtengelyt találni, akkor vált az MB Autó Pappas-szá, ott meg atom fejetlenség is volt. Ekkor az egyik ott dolgozó -miután halálra vegzáltam- megadta a kinti kontaktjuk elérhetőségét. SZóval betámadtam Jürgenéket, de ők elkeserítettek, hogy nekik sincs, de természetesen legyártják. Kaptam is egy 1000 Ójrós árat (igaz ebben minden benne volt, amit egy főtengely-csere kíván) már lélekben a kocsi mint tyúkólként való hasznosításán agyaltam, mert még a munkadíj is lett volna egy 2-300 ezer Forint és hirtelen nem volt kedven fél millát kiperkálni egy hegymenetért, mivel azzal is tájékoztattak, hogy ennek a motornak a kezeletlen gyermekbetegsége a sűrűn fogyó főtengely. Szóval éppen le volt biggyedve eléggé a szám mikor kaptam egy táviratot Wörth-ből egy öreg magyar mérnök bácsitól, hogy a fülébe jutott hogy hogy jártam. Ő javasolta, hogy van egy csomó "kis vacak" 4 literes (3.890 ccm) sorhatos TD motorkájuk raklapon ami igazából nem jó már semmibe sem mert az a Unimog típus már évekkel ezelőtt Gaggenau-ban kifutott amikbe való volt, azóta inkább csak a raktárkészlet miatt tartják. Szóval innét egyenes volt a menet; 1.300 €-ból itthon volt az elpusztíthatatlan motor teljesen típusazonosítattva a W140-eshez és csak egy szabad hétvégén és egy csörlős garázson múlt a transzplantáció. Kicsit kellett kendácsolni a motortérben, mert ezen a turbó tényleg akkora volt mint az asszony kuglófsütője :D mivel ezeken alacsony fordulatú siklócsapágyas feltöltő van. De szépen is énekelt gázelvételkor :O
    Az autó megtáltosodott, szerencsére a váltó is bírta rendesen. Annyira megbízható volt a motor, hogy tavaly ősszel leállítottam, idén mikor jöttek a kocsiért csak beledobtam a feltöltött akkut és pöccre indult a vas! Tényleg pöccre, szerintem egy felet nem tekert a főtengelyen az indító motor; valahogy így történt: klakkant egyet az indító és tak-tak-tak-tak már csilingelt is a szép előkamrás hangján.

    Telefonszámom: 0️⃣6️⃣7️⃣0️⃣3️⃣3️⃣9️⃣9️⃣3️⃣3️⃣9️⃣ ... Ha nem válaszolok a privátra, akkor hívj fel...

Új hozzászólás Aktív témák