Bevezető, tartozékok
Nyitottunk egy új kategóriát a tesztek alatt, ahová a mostanában alaposan felfuttatott phabletek, más néven óriás kijelzős mobilok kerülnek. Ezen tepsik kínálata mostanra igen szépen kibővült, mondhatni, hogy boldog-boldogtalan gyárt már ilyet. Naná, hogy a kínaiak is ráharaptak a lehetőségre, elvégre ez is egy lehetőség a feltörekvéshez.
A kínai márkákból legtöbben még ma is a Huawei és a ZTE nevét hallották, de jól láthatóan kezd kialakulni egy második „A” vonal is. Jelenleg közülük a legsikeresebbnek a Xiaomi látszik, mely a legfrissebb jelentések szerint az okostelefon piac öt legnagyobb gyártója közé ugrott, miután megnégyszerezték(!) az eladásaikat. Óriási erővel törnek hát előre és ez nem véletlen, nálunk is bizonyított már több készülékük, legutóbb a csúcsmodell MI-3 járt nálunk (reméljük a MI-4 is meglesz majd), most pedig megjött a phabletjük is, mely a Redmi Note névre hallgat.
Ez a telefon is egy olvasói felajánlás útján jutott el hozzánk, amit persze ezúton is köszönünk. A csomagolás igazi minimalista, a dobozon csupán egy MI jelölés van, semmi más, még egy kép sincs. Belül a telefonnal futunk össze először, majd az elég kacifántosra hajtogatott elválasztók között egy hálózati töltőfejre és egy USB kábelre lelünk, továbbá akad még egy kevéske kínai nyelvű iromány is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!