Gyorskeresés
Wibrain B1H - UMPC okosan
Újabb UMPC-t kaptunk tesztelésre, és ezúttal elégedett mosolyra húzódott a szánk.
Hirdetés
Első pillanatok
Mindössze néhány nap telt el azóta, hogy a legutolsó UMPC-t kiadtam a kezemből, és máris megérkezett a MobilX újabb szállítmánya, amely egy emberes dobozban rejtette magában a Wibrain B1 modelljét. A készülékből két változat létezik, a B1E és a B1H. Pozitívumként említeném meg, hogy ismét a bikábbik, azaz a H modellt kaptuk meg tesztelésre, amely 80 GB tárhellyel és 1 GB memóriával rendelkezik, míg az E változat mindkettőből pont fele ennyit kapott. A többi paraméter mindkét modellben egyezik, így a processzor is, amely egy 1.2 GHz-es VIA C7-M.
A Wibrain szépsége számomra abból is adódik, hogy rengeteg kiegészítő vásárolható hozzá. Egyrészt adott a külön kapható dokkoló, amely természetesen optikai meghajtót is tartalmaz, így az UMPC-nk képessé válik CD-k és DVD-k, valamint memóriakártyák olvasására, megnő vele az USB portok száma és VGA csatlakozót is tartalmaz. Ezen felül a doboz része egy remek tok, amelyben a készüléket utaztathatjuk, valamint ide tartozik még egy VGA-átalakító, így gyakorlatilag a nálunk járt modellek közül a B1 az, amelyhez a legkevesebb ráfordítás szükséges ahhoz, hogy asztali eszközként funkcionáljon. Ezzel egyben rámutatnék egy hiányosságra is, ugyanis csak egy darab USB port található rajta, így szinte biztosan USB hubot kell vásárolnunk hozzá, amennyiben a dokkolón szeretnénk spórolni. Nem említettem még meg azt a tényt sem, hogy a készülékhez vásárolható autós tartó, amely beépített GPS vevőt is tartalmaz, így a Wibrain navigációra is alkalmassá válik.
A készülék természetesen teljes értékű Windowst tartalmaz annak hibáival és előnyeivel. Én azért szeretem, mert nem kell semmilyen alkalmazás után kutatnom, az asztali PC-men működő programok 99%-ban futnak ezeken a modelleken is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Gigabyte M704 - te is, fiam
Az idei CeBIT-en bemutatkozott új Gigabyte modell remekül kijavítja az előd hibáit.
-
Gigabyte U60 - van, aki forrón szereti?
Bizony, a Gigabyte is beszállt az UMPC bizniszbe. Az első készülékei közül veszünk most egyet közelebbről is szemügyre.
-
WibRain B1 LE – Linux, mert megérdemlem
Megérkezett hozzánk a piacon megtalálható legolcsóbb UMPC. Természetesen Linux rendszerrel.
Előzmények
-
Amtek U560 – UMPC olcsón
Újabb UMPC járt a kezeink között, de ezúttal sem tudtunk válaszolni arra, hogy mire tudnánk használni.
-
OQO model e2 - az ultramobil PC
Egyszer talán majd minden üzletember zsebében UMPC figyel majd a notebook helyett.
-
Nokia N800 - internet, na de kinek?
Remek kis eszköz az N800, csak a célcsoportját nem sikerült még megtalálnunk.
-
Everun HSDPA teszt
Megnéztük a Raon Digital UMPC-jének HSDPA képességét.
Wibrain B1 UMPC HSPA támogatással
-
Raon Digital Everun - nem semmi!
A Raon Digital új UMPC-jével telefonálni ugyan nem lehet, de HSDPA-n netezni igen.
-
Cowon Q5 - mi is ez?
PMP? PDA? Netán UMPC? Elvileg az első, de megnéztük, hogy mi másra jó a koreai vállalat új csodagépe.
EVERUN a PC és a mobiltelefon határán
HTC Shift: UMPC GSM képességgel
Percről percre
Megérkezett a Fujitsu ETERNUS CS High End V5.1
A vállalat új célgéppel optimalizálja a mentést...
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!







