Gyorskeresés
Thai jellegű telefonok
Négy darab teljesen ismeretlen készülék került a karmaink közé, furcsák, mások, de nem rosszak.
Hirdetés
Bevezető
Annak idején, amikor először kerültek teljesen kínai telefonok a kezünkbe, született róluk egy inkább humoros, mintsem tényszerű írás, bár azokról az eszközökről nem is igazán lehetett volna máshogy írni. Akkoriban még nem tudtuk, hogy pár éven belül az Anycool és társai itthon is olcsón elérhető, kétkártyás telefonokkal elkezdenek alternetívát jelenteni az európában honos gyártóknak.

Úgyhogy amikor az XXL GSM felhívott, hogy érkezett egy sereg thaiföldi termék, egy kicsit röhögtem. Tahiföld és Kína nekem eléggé egyformának tűnik elektronikai és mobilkommunikációs szempontból, de a partner kötötte az ebet a karóhoz: ezek nem olyanok, mint az eddig tesztelt cuccok, sokkal minőségibbek.
Oké, lássuk a pakkot. Négy telefon érkezett, s úgy döntöttünk, hogy nem állunk neki külön-külön mindegyikről cikket írni, mert jelen helyzetben tök felesleges: ezek a cuccok itthon pillanatnyilag nem megvásárolhatóak, bár az XXL-es arc nagyon belelkesült, hogy majd esetleg importálna ilyesmiket. Azonban azt mindenképpen megtárgyaltuk, hogy mi most jól megnézzük ezeket az izéket, s megmondjuk, hogy érdemes-e belevágni a forgalmazásba.

A thaiföldi mobiliparról nem sokat tudunk. Ám amikor megjött a csomag, és két dobozon is az i-mobile felirat díszelget, egyből kapcsoltam: ilyen cuccot már egyszer teszteltünk, ráadásul imádtuk, sőt bizonyos piacokon Haier néven kapható is volt. Ha pedig az i-mobile kapcsán az emlékek ilyenek, akkor tényleg lehet, hogy valami jópofaságba is belebotlunk. De haladjunk szépen sorjában.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Tele van velük a thai
Újabb thai készüléktrió érkezett. Most már megrázkódhatna a thai...
-
i-mobile IE 6010 - Android, thaiszólással
Android rendszerű telefon messzeföldről. Különös darab.
-
Festői thai telefonok
Második felvonásához érkezett a thai készülékek özöne.
-
Alcatel OT-880 - SMS-kutyáknak és mindenki másnak
A djuice-nál is kapható Alcatel újdonság példát mutat napjaink összes érintőkijelzős néptelefonjának
Percről percre
Megérkezett a Fujitsu ETERNUS CS High End V5.1
A vállalat új célgéppel optimalizálja a mentést...
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!







