Multimédia

A kamera 5 megapixeles, autofókuszos, a legnagyobb elérhető felbontás állóképeknél 2592 x 1944 pixel, mozgóképeket pedig 320 x 240 pixeles felbontásban rögzíthetünk 25 képkocka/másodperc sebességgel. A kamerát kezelő szoftver jó Cyber-shot készülékhez hűen rengeteg beállítási lehetőséget nyújt, lehetőségünk van mosolyra exponálni, intelligens kontrasztállítást bekapcsolni, van panoráma és BestPic felvétel, pár motívumprogram, makró fókusz, elővillantásos vörösszemhatást csökkentő vaku, valamint minden alapvető dolog. Háron dolog hiányzik: nem piszkálhatjuk az érzékenységet, nem kényszeríthetjük a vakuzást (csak automatikus mód van, pedig ellenfényben jól jönne, ha tudnánk villantani), fénymérési módokból pedig csak "normál" és szpot van, hogy előbbi mit takar, azt csak a jó ég tudja. Vicces, hogy a készülék papíron annak ellenére is képes geo-információkkal ellátni a fotókat, hogy nincs benne GPS-vevő: valószínűleg a GSM-cellainformációkat menti el a fotókba, ami még értelmetlenebbé teszi ezt az amúgy sem túl hasznos funkciót.

A C901-gyel készített fotók meglehetősen jó minőségűek, de azért nem tökéletesek. A zajszint közepes (de néha magasabb a kelleténél), a színek elég élénkek, a vonalélesség jó, a dinamikatartomány nagy, a kromatikus-aberráció viszont erőteljes, az automatika pedig néha túlexponál. A makró képességek kiválók, az éjszakai felvételek pedig jobbak az átlagosnál, amiben nagy szerepe van a Xenon vakunak (az utolsó tesztkép vaksötétben készült). A led+Xenon kombináció egyébként nagyon jó, fotózáskor ugyebár a Xenonnal villantunk, de a led autofókusz-segédvényként működik, plusz videózás közben és zseblámpaként is használható. Apropó, videó: ebben nem túl jó a készülék, az ide kattintva elérhető tesztvideót viszont nem emiatt ajánlott megnézni...

Zenei téren jól állunk, a szoftver már ismerős a korábbi modellekről. A média menüpontba lépve igazi sony-s (értsd: a PSP menüjéhez hasonló) listába jutunk, ahonnan nem csak zenéinket, hanem a fotókat, a videókat, a játékokat és az RSS-forrásokat is elérhetjük — a képnézegető egyébként lassú, a videóknál pedig a YouTube az egyetlen értelmes választás, mivel DivX-et nem támogat a készülék. Ez a menü a giroszkópnak köszönhetően a készülék helyzetéhez igazodva forog. Érdekes egyébként, hogy az FM-rádiót innen nem érhetjük el, ahhoz be kell lépnünk a "rendes" menübe.

A zenelejátszó ID3 tagek alapján szűri a memóriakártyán lévő zenéket, függetlenül attól, hogy azok milyen mappában vannak. Mellette szól az is, hogy megjeleníti az albumborítókat, tartalmaz egy korrekt hangszínszabályzót, valamint fut a háttérben — igaz, ebben az esetben nem tudjuk kezelni a szoftvert, viszont a média menüpont kiválasztásakor egyből az épp játszott számhoz jutunk. Az MH300-as gyári füles nem walkmanes (értsd: nem agybadugós), viszont elég jól szól. Negatívuma, hogy hamar elkezdi nyomni az ember fülét, illetve hogy nem 3,5 milliméteres csatlakozója van, a vége tehát egy nagy bumszli Sony Ericsson port, ami a gyönyörű készülékbe dugva szinte szánalmat keltő, valamint hogy aszimmetrikus kialakítású, amit rühellek, viszont legalább biztos lehetek abban, hogy nem a fülhallgató kábele fogja a halálomat okozni. Távvezérlő nincs rajta, az egyetlen egy gombbal a bejövő hívásokat tudjuk fogadni vagy a hangtárcsázót indíthatjuk el. Kihangosítva zenei modelleket megszégyenítően jól szól a masina.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!