Kijelzők, menük

A telefonos oldallal érdemes kezdeni az ismerkedést. Az itteni kijelző mérete vetekszik hajdani Ericsson T10-em képernyőjével, akkor azt még szerettem, de mostanra már nem rajongok a lőrés jellegű kijelzőkért. Márpedig itt ez van, ezt kell(ene) szeretni.

Nem szeretem, és ezen nem változtathat semmi. Hiába zsúfolták össze okosan az ismert BlackUI menüt a koreaiak egyetlen sorba, hiába kapok meg ezen az apró kijelzőn is minden információt, SMS-t olvasni rettenetes (két soronként görgetve), a betűméret kicsi, és bár a TFT képernyő kontrasztja tökéletes, most először éreztem, hogy talán mégiscsak kellene egy szemüveg. Jó, kenjük rá az öregedésre.

A 176x65 pixeles felbontást próbálja ellensúlyozni a másik oldalon a 176x220 képpontos képernyő. No, ez már emberi méret, kár, hogy nem pendíthető át a teljes menü a másik oldalra. Ha például SMS, vagy MMS jön, akkor azt megnézhetjük a nagy képernyőn, de a válaszoláshoz megint csavarintani kell egyet a készüléken és csak a pici ablakban komponálhatunk. Ez a kihívás, nem pedig a Pannon reklámban az SMS okosítás.

A nagy képernyőre kapcsolva egy teljesen más menü tárul elénk, olyan, mint a W850i Walkman telefonban az a téma, ahol egymás mellett helyezkednek el az ikonok. Itt is horizontálisan tagozódnak a következő funkciók: zenelejátszó, kamera, album, rádió és diktafon. Itt lila a háttér, ez nem módosítható, elég szépen animált a menü, ha pedig az ember ráérez, hogy hol és mit érdemes tapizni, akkor egész jól el lehet kavarni a beállítások között. De ehhez tényleg kell két nap, eleinte a sírba teszi az embert a készülék, annyira más - főleg ez az oldal - minden eddig megszokott telefonhoz képest.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!