Gyorskeresés
Samsung C3530 - klasszikus formában
Hagyományos kialakítású Samsung telefon járt nálunk. Egyre ritkább az ilyesmi manapság.
Hirdetés
Bevezető
Ritka madár már a hagyományos kialakítású telefon. Amióta az érintőkijelző teret hódított a mobilok világában, trendi lett és menő, azóta háttérbe szorultak azok a készülékek, amelyek még pár éve a legnagyobb számban voltak jelen. Ugyanakkor – saját tapasztalatból tudom – a mai napig rengeteg olyan potenciális felhasználó van, aki kipróbálja az érintős vonalat, ám az nem jön be neki és visszasírja a régi időket, mint a nagypapa a chips reklámban.
A nem teljesen fapados telefonok mezőnyében a Samsung, a Nokia és a Sony Ericsson is jelen van hasonló készülékekkel. A tavaly februárban bemutatkozott Shark és Monte sorozatoknak is volt egy-egy ilyen darabja, de jelentős sikereket ért el nem is annyira rég még az L700, illetve az S5320 elég népszerű készülékek voltak. Úgyhogy megörültünk, amikor az XXL GSM egy C3530-at küldött tesztelésre, ugyanis az előzetes képek alapján nagyon szépséges kis telefonnak tűnt.
És valóban az is. Viszont ennek talán az is az oka, hogy erősen hajaz a Nokia C5-re. Ami szintén nem egy rusnya gép. A C3530-at Oroszországban mutatták be, arra a piacra is szánta a Samsung, bár az akkori ára túlzónak tűnt, most bruttó 30 ezer forint körül hozzá lehet jutni. Nem mondom, hogy az évszázad vétele, de pont az érintős vonal előretörésével elég kevés a közvetlen konkurencia.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung C3200 Monte Bar - új Monte a láthatáron
Megérkezett hozzánk a Monte család legújabb tagja, amely az alsó árkategóriában szeretne évényesülni.
Előzmények
-
Samsung Galaxy S Armani - droid öltönyben
Giorgio Armani és a Samsung ismét készítettek egy közös mobilt. A Galaxy S öltönyös változata finom készülék, de megkérik az árát.
-
Samsung Galaxy 551 - hiánypótló
Nagyon kevés QWERTY billentyűzetes androidos okostelefon található az elérhető árkategóriában. A Samsung új modellje épp ezért hiánypótló.
-
Samsung S5520 Nori - nincs hozzá hasonló
Egy igazi unikum tette tiszteletét nálunk, melyről sokan nem is hallottak még. A Samsung Nori igazi egyéniség a sablon mobilok világában.
-
Samsung GT-B2710 XCover
Nálunk járt a Samsung új strapamobilja, a GT-B2710 XCover, amely IP67-es minősítéssel rendelkezik.
-
Samsung S8530 Wave II - az újhullámos
Megérkezett szerkesztőségünkbe a legújabb badás csúcskészülék, a Samsung Wave II.
-
Samsung Wave 723 - a kisebbik hullám
Megérkezett tesztelésre a második badás készülék, mellyel a Samsung a középkategóriában szeretne erősíteni.
-
Samsung Galaxy 5 - Androidot a népnek!
Megérkezett a Samsung legújabb készüléke, mely a legolcsóbb androidos telefon címére pályázik
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
A Google figyelmezteti a fertőzött gépek tulajdonosait
A DNSChanger által fertőzött gépek júliusban le...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!









