Gyorskeresés
Philips 9@9h - csillogó kakofónia
Pici kagyló, pici tudás, nagy csillogás, nagy zűrzavar.
Hirdetés
Bevezető
Az utóbbi időben több Philips modell is felbukkant oldalaink hasábjain. Ezek mindegyike hozott valami mást, valami újat - ha mást nem, hát a maratoni üzemidő ígéretét, és többé-kevésbé meg is voltunk elégedve velük, olyannyira, hogy Bog azóta is használ egyet, de még oldalunk lapigazgatója, Parci is beszerzett egyet tesztjeink hatására. Ezen modellek mindegyike hagyományos candybar kialakítású volt, tudásban pedig az alsóbb kategóriákban versenyeztek. Most ennek a szériának a kagylós verzióját (folder) kaparintottam meg.
Sok levelet kapunk azzal kapcsolatban, hogy mi a helyzet a magyarországi forgalmazással kapcsolatban. Nos, utánajártunk, megkérdeztük az XXL GSM-et, hogy mikor várható a forgalmazás megkezdése, egyáltalán, miért csúszik a dolog. A helyzet nem is olyan egyszerű. Mivel a Philips mobilok magyarországi forgalmazásának megkezdése - illetve piaci bevezetése jelenleg is folyamatban van, így remélhetőleg rövidesen elérhetővé válnak. Sajnos egy ilyen művelet roppant idő és pénzigényes, (sok száz milliós tételekről beszélünk), ezért komoly hátteret is fel kell építeni ehhez, márpedig ez nemcsak annyiból áll, hogy megrendelnek néhány ezer darab készüléket a gyártótól. A Philips 292-es modellje szerencsére már megérkezett, és reméljük mihamarabb polcokra kerülnek az általunk bemutatott készülékek is.
Előrebocsátom, hogy nem szeretem a félbehajtható telefonokat. Ha nem a tábla kialakítás akkor a slider az amivel meg tudok barátkozni, a kagylók valahogy sosem jöttek be. Persze Amerikában ez egy nagyon népszerű forma, és Európában is sokan szeretik. Ezt a formát a Motorola vitte sikerre, olyannyira, hogy sokáig a legjobban sikerült modelljéből, a V3-ból szeretett volna megélni. Az eredményt tudjuk, jelenleg a túlélésért harcolnak. Részemről szurkolok nekik, bár úgy fest, a cég vezetői is csak eddig jutottak el...
Az XXL GSM jóvoltából érkezett készülék a szokásos "philipses", fehér dobozban érkezett, világoskék feliratokkal. Benne a készüléken kívül töltőt és headsetet találunk, némi papírokkal kiegészítve.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Philips 9@9w - KétSIMű hamiskártyás
Az első Philips, ami két SIM-et kezel. Sajátosan.
Előzmények
Philips X620: 12 óra beszélgetés és 50 nap készenlét
Megérkezett a Philips 9@9q Dragon és Phoenix
Frissítést kapott a Philips Xenium 9@9j
-
Philips 9@9U - mutatós maratonista
Egy hónap a szépség ára? Szerintem megéri...
-
Philips 292 - más szokások
Újabb Philips modell érkezett hozzánk, ezúttal egy középkategóriás készüléket ismerhettünk meg.
-
Philips Xenium 9@9k - töltés csak kéthavonta
Nem is tudom, mikor járt nálunk utoljára Philips telefon. Most viszont itt az akkumulátor-bajnok.
Két hónapig üzemel a Philips X500
Olcsó érintőkijelzős mobil a Philipstől
Philips kagyló 2 hónapos készenléttel
Kapható a Philips Xenium 9@9q
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
A Google figyelmezteti a fertőzött gépek tulajdonosait
A DNSChanger által fertőzött gépek júliusban le...
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
UPC Mediacard teszt
Kipróbáltuk az UPC május elején indított, mindössze egy CI+ kártyát igénylő szolgáltatását.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!








