Hirdetés

Nokia SU-1B - bluetooth toll

Alapismeretek

Azt mondták, hogy tesztelésre kapunk egy Bluetooth tollat. Tolltartót vigyünk? Á, nehogy, akkor a doboza, mint egy kommunikátornak. És tényleg. A csomagolás megbontása után a következő dolgokat kapja a mit sem sejtő felhasználó: a toll maga, asztali tartó, USB kábel, három tollbetét, kétféle méretű jegyzetfüzet és egy CD. Töltő nincsen, az eszköz szabványos Nokia töltővel kompatibilis, a finnek pedig lazán úgy gondolták, hogy csak az vesz Nokia Bluetooth tollat, akinek hasonló márkájú telefonja is van otthon.

Ha feltennénk a kérdést, hogy mire jó a Bluetooth toll, akkor a válaszok átlagát úgy lehetne megfogni, hogy egy eszköz, amivel írunk és rajzolunk és alkotásaink átkerülnek a telefonba. Igen, nekünk is ez volt az elvárásunk. Úgyhogy eleinte mindennemű előkészület nélkül elkezdtünk firkálgatni papírra, mellette hevert egy K700i (na nehogy már Nokia telefonnal próbáljuk, a Bluetooth egy szabvány, működjön más készülékkel is!), és vártuk, hogy átmennek a dolgok a készülékbe. Persze előtte a két eszközt össze kell párosítani, de ez gyerekség: a K700i pikk-pakk megtalálta a tollat, ami csomagoláson megadott kód begépelése után enyhe remegéssel adta tudtunkra a sikeres kooperáció létrejöttét.

A tollon egy fia megnyomható gomb nincs. Ha levesszük a kupakot, akkor bekapcsol (5 perc inaktivitás után pedig ki). Egyébként nem kicsi darab, az Ápiszban az ember feleekkorát is talál, bár az valószínűleg nem vibrál rajzolás közben, mint emez. Sejthető: az előtanulmányok nélküli próbálkozás kudarcba fulladt, úgyhogy elővakartuk a használati utasítást.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés