Gyorskeresés
LG BL40 - új íz, új formában
Megjött az új Chocolate az LG-től. Ha nem tudnám, hogy koreai, biztos azt mondanám, hogy svájci. Esetleg belga.
Hirdetés
Bevezető
Úgy volt, hogy egy OmniaPRO landol a szerkesztőségben múlt héten, de az XXL GSM azt üzente, hogy küld jobbat, egy LG BL40-et. Azt sem tudtam, hogy ezt eszik, vagy isszák, aztán gyorsan kiderült, hogy inkább eszik, ugyanis ez a koreai cég egykoron rendkívül sikeres Chocolate sorozatának új generációja.

Az első Csoki - kisebb szelet
Az előző csoki első darabja a KG800 volt, ezzel robbant be igazán az LG az európai piacra, ez volt az első olyan modelljük, amely valóban sikeressé vált. Ennek a sikernek a kulcsa pedig elsősorban a design volt, akárcsak a kicsit később debütáló Shine szériánál. Ám arra sokat kellett várnunk, hogy tudásban is maradandót alkosson az LG, az első olyan modell, amelynél a funkcionalitást is megsüvegezhettük a KS20 volt, majd idén ezt követte az új S-Class menürendszerre épülő Arena és testvérei (Viewty Smart).
Nos, annyit már előre elárulhatok, hogy az új Chocolate gépen is az S-Class rendszer teljesít szolgálatot, de ezúttal pofozgattak rajta is egy keveset, tehát mindenképpen mutat újszerű dolgokat. A csokimobil másik nagy fegyvere továbbra is a design - ám furcsa módon ez most megosztotta a népet, pedig elég sok embernek mutogattam a készüléket. Így aztán tényleg érdekes lehet, hogy vajon az új Csoki is annyira népszerű lesz-e, mint a régi.
Akárhogy is alakul, egy tény vitathatatlan: az utóbbi időben az LG nagyon összeszedte magát, jönnek sorban az új modellek, s az Arena óta a második számú koreai mobilgyártó nagyon életképes termékekkel lepi meg nem csak a piacot, hanem a konkurenciát. Innovatív, gyors és összeszedett bandának tűnik az LG mobil részlege, s ezt nem csak a készülékek, hanem az eredmények is igazolják.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
LG GM205 - a rádiózás királya
A legújabb koreai versenyző fiatalos dizájnnal, mini-subwooferrel, vezeték nélküli rádióval és kellemes árcímkével hívja fel magára a figyelmet.
-
LG GW300 - ragadós példa
A két koreai gyártó modellpalettája egymásra reagálva bővül. A CorbyTXT ellenfele az LG GW300.
-
LG U370 Disney mobile - ilyen is van
Az LG bumfordi készülékházat és a hiányos tudást úgy próbálja eladni, hogy telefonjára ráírja: Disney mobile. Meg van Donald kacsa is.
-
LG GD510 Pop - Koreai zöldség
Érintőképernyő, nagy memória, médialejátszó, napelemes töltés - ütős kombónak látszik, de vajon valóban az-e?
-
LG GD910 vs. W968 kínai óramobil
Két óratelefon járt nálunk. A kínaiak sokadik próbálkozása mellé most végre odatehetjük egy komoly gyártó megoldását is.
-
LG BL20 - A kicsi csoki újra száguld?
Avagy méltó-e a reinkarnált csokoládé a sikeres elődökhöz.
-
LG GT505 - kicsiny fejlődés
Az LG legújabb érintőkijelzős készüléke nem az S-Class UI-t használja, mégis szerethető és használható. Viszont nagyon drága.
-
LG GB110 - rádió, antenna nélkül
A LG legújabb alsókategóriás készülékének egyetlen említésre méltó tulajdonsága, hogy bedugott fülhallgató nélkül is hallgathatunk rajta rádiót.
Előzmények
Bemutatkozott az LG BL20
LG BL40 hivatalosan is
LG BL42: Újabb Chocolate a láthatáron
-
LG GD900 előzetes - ez nem létezhet
Előzetes megnézegetésre érkezett hozzánk egy elképesztő LG. A GD900 Crystal tud újat mutatni.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
Megjelent a GitHub windowsos kliense
A szolgáltatás gazdái főként a vállalati fejles...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.









