Hirdetés

Leagoo Shark 1 - a nagy cápa hamar megéhezik

A kevésbé ismert kínai gyártó legújabb óriása hatalmas kijelzőt és akkumulátort kapott, ám hiába a visszafogott hardver és a 6300 mAh, az üzemidő nem a legfényesebb.

Bevezető, tartozékok

Az OTEDA Group fennhatósága alá tartozó Leagoo márkáról jó ideje nem hallottunk, pedig korábban már egyszer a GeekBuying, egyszer pedig a Gearbest jóvoltából eljutott hozzánk egy-egy ilyen kütyü. Nem csak a fent említett két helyen, a legtöbb kínai webáruházban mindenféle eszközt láthatunk a gyártótól, a hasonló telefonokhoz megszokott hardverekből, kicsit átszabott kezelőfelülettel, általában csábító áron. A kellemes árképzés az egyik kedves olvasónkat is meggyőzte, de még mielőtt komolyabb használatba veszi, mi próbálhattuk ki a telefont, ezt ezúton is köszönjük!

Ismét egy óriástelefon jutott el szerkesztőségünkbe, ezúttal a Leagoo gyártósoráról.
Ismét egy óriástelefon jutott el szerkesztőségünkbe, ezúttal a Leagoo gyártósoráról. [+]

A Leagoo egy teljesen új szériát indított a Shark 1-gyel, így még nem tudjuk pontosan, hogy milyen eszközök jelennek majd meg cápás névvel, az viszont biztos, hogy tesztünk jelenlegi alanya már méretei alapján is kiérdemelte ezt a nevet: a 6 hüvelykes kijelző, a 6300 mAh kapacitású akkumulátor és a 240 grammos tömeg már a phabletek közül is nagyobbak táborába sorolja az eszközt. A Shark 1 nagyságrendileg 50 000 forint környékén szerezhető be az európai raktárral rendelkező webshopok kínálatából, ha közvetlenül Kínából rendeljük meg az eszközt, akkor néhány ezrest spórolhatunk, viszont áfával terhelve már nem lesz kimondottan pluszos a mérleg.

A doboz belseje kulturált, szerencsére minden fontos tartozék megvan benne.
A doboz belseje kulturált, szerencsére minden fontos tartozék megvan benne. [+]

Nagy telefonhoz nagy doboz jár, és a beltartalomban sem kellett csalódnunk, a kartonból készült csomagolás igényes, a tartozékok egymástól elszeparálva, külön zacskóban, a telefon elő- és hátlapja pedig védőfóliával ellátva. A telefonon kívül egy európai szabványú, váltakozó feszültségű gyorstöltőfejet, egy microUSB kábelt, egy SIM-tűt és egy in-ear kialakítású fülhallgatót rejt többféle méretű gumiharanggal együtt, illetve eljutott még hozzánk a gyári, ablakos flip tok is, de ezt egyébként külön kell megvásárolni. Színek szempontjából fehér, arany és fekete a választék, hozzánk ez utóbbi került.

Külső

Ahogy azt a kínaiaktól már megszokhattuk, az ígéretek égbekiáltóak, és ez már a külsőnél kezdődik: super slim body, 2,5D Gorilla Glass, metal frame design, van itt minden, mi szem-szájnak ingere. A valóságban azonban mégsem az tűnik fel, hogy mennyire minőségi a készülékház, hanem az, hogy mennyire nagy és nehéz: a 158,6 x 82,8 x 8,5 milliméteres dimenzióihoz 240 grammos tömeg egészen péklapátszerűvé teszi az eszközt, az anyaghasználattal azonban tényleg nincs gond, fémből készült a hátlap nagy része és az oldalkeret, elöl pedig természetesen üveggel találkozunk. Az óriási méretet az enyhén lekerekedő szélű hátlap próbálja feledtetni, ám az egykezes használatról itt szinte minden esetben le kell mondanunk.

A kijelző kontrasztaránya elég harmatos, a minimális fényereje sem alacsony, viszont a kalibrációja jó.
A kijelző kontrasztaránya elég harmatos, a minimális fényereje sem alacsony, viszont a kalibrációja jó. [+]

Kijelző-teszt
Mérés Leagoo Shark 1 LeTV Le 1s Xiaomi Redmi Note 3 ZUK Z1
Fehér fényerő (max.) 464 nit 549 nit 473 nit 567 nit
Fehér fényerő (min.) 19,9 nit 1,8 nit 2,6 nit 3,6 nit
Fekete fényerő 0,92 nit 0,21 nit 0,32 nit 0,43 nit
Kontrasztarány 505:1 2498:1 1390:1 1318:1
Színhőmérséklet 7647 K 7367 / 6626 K 7197 K + kézi 7373 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Az előlap jelentős részét a 6 hüvelykes, Full HD (azaz 1080 x 1920 pixeles) felbontású IPS kijelző fedi le, ami az LG gyártósorairól gördült le, 368 ppi-s képpontsűrűséget és jó betekintési szögeket kínál, ha oldalról nézünk rá, akkor értelemszerűen számolhatunk némi fényerőveszteséggel, de a színek egyáltalán nem torzulnak. A kijelző védőüvege a gyártó szerint Gorilla Glass 3, ami akár igaz is lehet, a 2.5D lekerekítést azonban nem pontosan úgy kell elképzelni, mint ahogy az általában lenni szokott, mivel a kijelzőt műanyag keret fogja közre. Az érintőfelület érzékenysége jó, egyszerre maximum öt ujjat képes érzékelni. Érintőgombok nincsenek rajta, azok a kijelző aljából foglalnak el területet, szerencsére akármikor elrejthetők.

Az ablakos flip tokot külön vásárolhatjuk meg, csak a képen látható analóg órát tehetjük a kivágott részre, módosítási lehetőség nincs.
Az ablakos flip tokot külön vásárolhatjuk meg, csak a képen látható analóg órát tehetjük a kivágott részre, módosítási lehetőség nincs. [+]

A megjelenítő fölött minden fontos elem megtalálható, van fény- és távolságérzékelő szenzor, színes értesítési led, beszédhangszóró és másodlagos kamera is, ez utóbbi 5 megapixeles maximális felbontással. A mobil jobb oldalára került az összes gomb, felül a hangerőszabályzó billentyűket, alatta pedig a bekapcsológombot találjuk meg, a mobilt jobb kézben fogva ezek abszolút kézre állnak, bal kézben azonban okoznak némi kellemetlenséget, már csak a telefon méreteiből adódóan is.

A tálcára két darab microSIM, vagy egy microSIM és egy microSD kerülhet.
A tálcára két darab microSIM, vagy egy microSIM és egy microSD kerülhet. [+]

Alul a mikrofonon kívül a microUSB 2.0 csatlakozót láthatjuk, felül pedig a 3,5 milliméteres jack csatlakozó kapott helyet az infraport szomszédságában. Lassan már az olcsóbb, unibody házas kínai telefonok védjegye lesz, hogy a SIM-fiókot nem sikerül szintbe hozni a kerettel, itt sincs ez másképp. A bal oldalra került tálcába két kártyát tehetünk, egy microSIM-et, és vagy egy microSD-t, vagy még egy microSIM-et.

Érdekes feliratokkal találkozik az érdeklődő a hátlapon.
Érdekes feliratokkal találkozik az érdeklődő a hátlapon. [+]

A hátlap alsó és felső, keskeny burkolata műanyagból készült, de egyébként itt javarészt fémmel találkozunk. Az alsó részen helyezték el a hangszórót, felülre a kamerát és a hozzá tartozó, dupla ledes villanót pakolták. Hátul foglal helyet az ujjlenyomat-olvasó is, a mindennapi használatban ez a mutatóujjunkhoz esik, így mindenképpen jó választás. A Leagoo feliraton kívül még olyan gyöngyszemeket olvashatunk itt, mint: Huge Battery, Smart Phone és Designed by LEAGOO. A gyártási hely természetesen Kína, csak trükkösen, P.R.C rövidítéssel megfogalmazva.

Hardver, szoftverezettség

Hardveres téren nem bajnok a Leagoo újdonsága, a MediaTek MT6753T lapkája dolgozik benne 28 nanométeres csíkszélességű, 1,3 GHz-en ketyegő Cortex-A53 processzorral, 3 gigabájt RAM-mal és 16 gigabájtos belső tárolóegységgel, amiből 12,23 érhető el a felhasználó számára. A kütyü igazi gyengéje azonban nem a processzorban vagy a memóriában keresendő, hanem a 450 MHz-es Mali-T720 MP3 grafikus gyorsítóban, ami Full HD kijelzővel párosítva már nem a legacélosabb kombináció. Ha microSD-vel szeretnénk bővíteni a kütyüt, azt a dual SIM-ről lemondva, maximum 64 gigabájtos kártyával tehetjük meg.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Leagoo Shark 1 LeTV Le 1s Xiaomi Redmi Note 3 ZUK Z1
Rendszerchip MediaTek MT6753 MediaTek Helio X10 MediaTek Helio X10 Snapdragon 801
AnTuTu Benchmark 6.x 33943 pont 54109 pont 49492 pont n/a
Vellamo Browser 2591 pont 2732 pont 2114 pont 3371 pont
Vellamo Metal 985 pont 1430 pont 1140 pont 1523 pont
Geekbench 3 (single) 588 pont 980 pont 864 pont 1006 pont
Geekbench 3 (multi) 1961 pont 5050 pont 4676 pont 3032 pont
GFXBench Man. onscreen 3,6 fps 9,5 fps 9,4 fps 12 fps
GFXBench Man. offscreen 3,1 fps 10 fps 10 fps 11 fps
GFXBench T-Rex onscreen 8,5 fps 27 fps 26 fps 28 fps
GFXBench T-Rex offscreen 8,4 fps 27 fps 26 fps 26 fps

Bár a phablet grafikai szempontból elég gyengén szerepelt, az általános rendszersebességgel nincs komoly gond, a menüben lapozgatás röccenésmentes, a lapváltások gyorsan megtörténnek, a gyári Androidból származó animációk sem akadoznak, csak akkor veszünk észre jelentősebb visszaesést a teljesítményben, amikor egy erősebb rendszerigényű játék futtatására kerül sor. A szoftver alapja az Android 5.1, ezen pedig a Leagoo saját kezelőfelülete teljesít szolgálatot. A témázható, hagyományos főmenü nélküli felület kezdőoldalaira maximum 4x4 ikon fér ki, az alsó sávra pedig négy fix programot pakolhatunk.

Összesen hat téma áll a rendelkezésünkre. Összesen hat téma áll a rendelkezésünkre.
Összesen hat téma áll a rendelkezésünkre. [+]

Természetesen mappázni is lehet, két ikont egymásra húzva tudunk új könyvtárat létrehozni, a kütyü nem erőlködik különösebben azzal, hogy kitalálja, milyen nevű mappát szeretnénk, mindegyiket névtelenként hozza létre alapértelmezetten. Mivel a Leagoo gyáraiban jó eséllyel nem is tudnak arról, hogy létezik a kis országunk, így irreális volna elvárni, hogy tökéletes magyar menüt kapjunk, természetesen csak azok a menüpontok érhetők el a nyelvünkön, amik az Android rendszerben le vannak fordítva, minden extra marad angol. A gyári, ablakos flip tok jó minőségűnek érződik, kívül műbőr, belül pedig plüssös anyagú, ha bekapcsoljuk a Smart Window View-t a beállításokban, akkor egy analóg órát láthatunk az ablakon, mikor rácsukjuk a tokot, ez elegáns, de nem minden esetben praktikus, sajnos semmilyen szempontból nem változtathatunk rajta, nincs hozzá többféle felület.

Az értesítési felületet két részletben húzhatjuk le. Az értesítési felületet két részletben húzhatjuk le.
Az értesítési felületet két részletben húzhatjuk le. [+]

Egy ekkora készüléknél soha nem elhanyagolható szempont, hogy az egykezes használat megkönnyítésére mennyire figyeltek. Az értesítési felület két részletben húzható le, ebből az egyiket megtehetjük a billentyűsávon lévő jobb oldali ikon használatával, viszont érdekes módon, ha a többi gyorskapcsolót (Wi-Fi, Bluetooth, Repülőgép üzemmód, Zseblámpa, Profilok, stb.) szeretnénk előhívni, ahhoz mindenképpen a kijelző tetejéig kell nyúlnunk. Több ablakos mód sajnos nincs, egyedül a tárcsázónál létezik még kisebb, balra-jobbra pakolható alternatíva, de mindent egybevetve ez sajnos édeskevés. A szoftverben egyébként nem maradtak komolynak tűnő hibák, a legutóbbi rendszerfrissítés előtt azonban lehetett kisebb bugokkal találkozni.

Öt darab ujjat regisztrálhatunk az ujjlenyomat-olvasóhoz. Ha kevesebbel is beérjük, érdemes a legsűrűbben használt ujjbegyeket duplán felvinni. Öt darab ujjat regisztrálhatunk az ujjlenyomat-olvasóhoz. Ha kevesebbel is beérjük, érdemes a legsűrűbben használt ujjbegyeket duplán felvinni.
Öt darab ujjat regisztrálhatunk az olvasóhoz. Ha kevesebbel is beérjük, érdemes a legsűrűbben használt ujjbegyeket duplán felvinni. [+]

A kör alakú, hátlapi ujjlenyomat-olvasó ergonómiai szempontból a legjobb megoldás egy ekkora phabletnél, ám az érzékelő hatásfoka lehetne sokkal jobb. A nemrég kipróbált, filléres ZTE Blade A1-hez hasonlítva is kevesebbszer érzékel pontosan, a sebességérzetnek pedig nem tesz jót, hogy bár nem kell gombot nyomni a szenzor használata előtt, a zárképernyőt mindenképp felvillantja, nem dob azonnal a kezdőoldalra. A Smart Remote névre hallgató program a ZaZaRemote névre hallgató alkalmazást takarja, amivel távirányítóként használhatjuk a telefont, ez az általunk próbált televíziókkal, légkondicionálókkal és fényképezőgépekkel tökéletesen működött. A Leagoo Share segítségével egyszerűen költözhetünk át régi telefonunkból az újba, illetve egyéb fájlmegosztásra is használhatjuk a szoftvert, ez szintén nem a gyártó fejlesztése, hanem a DCShare névre hallgató, több platformon is működő fájlmegosztó átnevezett változata.

A kütyü tetején lévő infraport hasznos tud lenni. A kütyü tetején lévő infraport hasznos tud lenni.
A kütyü tetején lévő infraport hasznos tud lenni. [+]

A ToolBox nevű mappa olyan alapvető dolgokat tartalmaz, mint a hangrögzítő, a letöltéskezelő, a számológép, a SIM-kártya eszköztár, vagy az egyszerű biztonsági mentés és visszaállítás, amivel microSD kártyára másolhatjuk a személyes adatainkat és alkalmazásadatainkat. A fájlkezelő elemtípusonként szűr, de a magyar nyelvvel nincs túl jó barátságban, ez egyébként az összes, extraként telepített programról elmondható.

Kamera, video, audio

A gyártó állítása szerint a hátlapon 13 megapixeles, BSI-2 technológiával bíró Sony szenzorral ellátott kamera található, ám az AIDA64 ezt nem tudta igazolni. Mindazonáltal elméletileg jó fotók készülhetnének vele, hiszen f/2.0 apertúrájú, öttagú lencserendszer dolgozik rajta 77,9 fokos látószöggel, a gyengébb fényviszonyok közötti fotózást pedig egy szimpla ledes vaku segíti, aminek a fényereje nagyjából közepes, egy kisebb helyiségben elegendő, de szabadtéren már elvérzik. A kameraszoftver tartalmaz némi kézi beállítási lehetőséget, ilyen az előre definiált sémák alapján beállítható fehéregyensúly, az érzékenység, az expozíció és a színmód, ám a záridő nem állítható. Adott még a Leagoo Beauty, aminek segítségével az 5 megapixeles szelfijeinket tehetjük viccesebbé, a program analizálja a képet, megkeresi az arcot, és így mindenféle szemüveget, maszkot, hajat, szakállat és egyéb kiegészítőt aggathatunk a képekre, ez jól működik, és vicces dolgok tudnak belőle kijönni.

Első ránézésre megtévesztő, de valójában csak szimpla ledes a vaku.
Első ránézésre megtévesztő, de valójában csak szimpla ledes a vaku. [+]

Az elkészült képekkel nem lehetünk teljesen elégedettek: bár a zajszint nem túlzó, rettenetesen mos az algoritmus, ha ránagyítunk a fotókra, akkor sok helyen lehet festményszerű élményben részünk. A dinamikatartomány sem túl erős, illetve a fókuszálás sebességével és pontosságával is akadnak gondot, az élesítést egyébként semmilyen PDAF vagy lézeres rendszer nem segíti. Éjszaka már a zaj és a kromatikus aberráció is felüti fejét, mindent egybevetve, aki mobillal fotózni vagy videózni szeretne, lehetőleg ne ezt a telefont válassza.

Az FM-rádió AOSP alapú, a műsorok rögzítésére képes, viszont RDS-t nem jelenít meg. Az FM-rádió AOSP alapú, a műsorok rögzítésére képes, viszont RDS-t nem jelenít meg.
Az FM-rádió AOSP alapú, a műsorok rögzítésére képes, viszont RDS-t nem jelenít meg. [+]

A gyári headsettel főleg telefonálni érdemes, a zenehallgatásban ugyanis nem lesz sok élményünk vele. Sajnos a telefonban lévő audio egység összességében sem túl nagy szám, a referenciakészletünkből elég sok darabbal kipróbáltuk a telefont, de hiába próbálkoztunk, a végeredmény egy torz hangképű (bénán pumpált basszusok, elnyomott közepek), részletszegény massza volt minden esetben, nem véletlen, hogy a gyártó sem büszkélkedik különösebben a DAC-kal vagy a jelfeldolgozó egységgel. A hangszínszabályzó a gyári Androidból jön, ahogy maga a zenelejátszó és az FM-rádió szoftvere is, bár ez utóbbi kezelőfelületébe kicsit belenyúlt a gyártó, hogy valamennyivel barátságosabb legyen az összkép. Kihangosítva sem túl erős a produkció, a mélyek gyengesége már megszokott jelenség, ugyanakkor a hangerő is jó eséllyel hiányozni fog belőle a felhasználóknak.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

A Shark 1 két SIM-et kezel (ha nem bővítettünk microSD-vel), ráadásul mindkét kártya képes a 4G/LTE hálózatokra kapcsolódni, a Cat.4-es modulnak köszönhetően mobilinternetezésnél a sávszélesség akár 150/50 Mbps lehet elméletben, külön öröm, hogy a kínai telefonok komoly részével ellentétben a Leagoo a 800 MHz-es sávot is támogatja. A két SIM, ahogy azt a kategóriában megszokhattuk, csak dual standby módon dolgozik össze, ha az egyikről telefonhívást indítunk, a másik a beszélgetés erejéig eltűnik a hálózatról. Természetesen van WiFi, ami 802.11b/g/n szabványokat ismer, adott esetben pedig akár hotspotként is funkcionál. Nem maradt ki Bluetooth 4.0, valamint A-GPS és a GLONASS sem, van USB OTG is, amivel akár tölthetünk is egy másik telefont, ha bírjuk akkumulátorral. Az NFC hiányát HotKnot próbálja kompenzálni.

A böngésző pontosan azt hozta, amit vártunk tőle. A böngésző pontosan azt hozta, amit vártunk tőle.
A böngésző pontosan azt hozta, amit vártunk tőle. [+]

A Google Chrome segítségével remekül böngészhetünk, és bár a hardver gyengeségeit gyakran lehet érezni a görgetésnél, a nagyításnál és az oldalak betöltése közben, a 3 gigabájt RAM előnyei vitathatatlanul megjelennek, amikor lapváltásokat akarunk eszközölni. Zoomalapú tördelés és flash már-már természetesnek mondhatóan nincs, egyébként viszont a funkciókra nem lesz panaszunk, a Google-féle programban szinte minden benne van, amire szükségünk lehet, a könyvjelzőktől elkezdve az inkognitó módon át az adatforgalom-csökkentőig.

Hasonló márkanév, azonos lapkakészlet, az árképzés és a célközönség mégis más: Lenovo Vibe S1 Lite a Leagoo fölött.
Hasonló márkanév, azonos lapkakészlet, az árképzés és a célközönség mégis más: Lenovo Vibe S1 Lite a Leagoo fölött. [+]

Értékelés: Leagoo Shark 1
Külső
Ergonómia 6 pont
Anyaghasználat 7 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 7 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 7 pont
Felhasználói felület élménye 6 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 5 pont
Audio 4 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

De vajon miért cipelne magával bárki egy péklapát méretű, közel negyedkilós telefont a mindennapokban? A Leagoo szerint azért érdemes bevállalni ezt a kompromisszumot, mert cserébe - a 6 hüvelykes kijelzőméreten kívül - egy 6300 mAh kapacitású akkumulátort kapunk, amit szerényen The World's Highest Capacity-ként aposztrofálnak, ez azért semmiképpen nem állja meg a helyét. Az üzemidőt is elég optimistán saccolták, 32 napos készenléti időről, 3 napos normál használatról és 49 órányi zenehallgatásról tett ígéretet a Leagoo a honlapján, mindemellett pedig egy LG-féle, villámgyors töltési szabványt is említenek, amivel akár 30 perc alatt annyit pumpálhatunk a mobilba, hogy a napot még kibírjuk vele. Sajnos a szép ígéretekből nem sok valósult meg, a valós készenléti idő 6-7 napra saccolható, normál használatban másfél naponta kért töltőt a kütyü, mikor nagyon közel volt a lemerüléshez, akkor 4,5 órányi kijelzőidőket láttunk. Mondhatnánk, hogy simán ráhazudták a kapacitást, viszont a töltés sem kevés időt vesz igénybe, 5-6 óra kell neki, mire teljesen fel tudjuk tölteni.

Minden költséggel együtt nagyjából 50 000 forintot kell kifizetnünk a Leagoo Shark 1-ért, a pénzünkért cserébe pedig egy nem kimondottan szép, de jól összerakott óriásphabletet kapunk Full HD kijelzővel, 3 gigabájt RAM-mal, Sony szenzoros, öttagú lencserendszerrel ellátott kamerával, ujjlenyomat-olvasóval és gigantikus méretű akkumulátorral, jól hangzik, nem? Sajnos a valóság kicsit mást mutat, a Full HD kijelző kontrasztaránya elég gyenge, ami pedig ennél is nagyobb gond, hogy a grafikus gyorsító nem szereti kimondottan ezt a felbontást. A kamerától sokkal jobb minőségű fotókat vártunk, az ujjlenyomat-olvasó érzékenysége sem tökéletes, a telefon üzemideje pedig egészen furcsa, főleg annak tükrében, hogy a maximum 1,3 GHz-en pörgő MT6753T azért nem egy zabagép, sőt, kimondottan a takarékosságáért kedvelhetjük. Szerencsére pozitívumok is vannak, az infraport megléte örömteli, az általános rendszersebesség nem hagy maga után kívánnivalót, a bőséges memória pedig tényleg jó szolgálatot tesz. Bár az 5,5 hüvelykes mobilok már elképesztő mértékben özönlötték el a piacot, az ennél nagyobb megjelenítők viszonylag kis számban vannak még jelen, főleg ebben a kategóriában. Aki nagyjából ennyi pénzt szán óriástelefonra, az biztosan kompromisszumokat fog kötni akkor is, ha az LG G4 Stylus-t, esetleg a Microsoft Lumia 640 XL-t választja. Érdemes lehet végiggondolni, hogy szükségünk van-e ekkora méretre, illetve adott esetben le tudunk-e mondani a 800 MHz-es LTE-sávról, mert ha igen, akkor érdemes lehet megnézni a Xiaomi Redmi Note 3-at, esetleg a LeTV Le1s-t.

szentkuti11

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Leagoo Shark 1
Leagoo Shark 1 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 158,6 x 82,8 x 8,5 milliméter
Tömeg 240 gramm
Színvariációk fehér, fekete, arany
SIM-foglalat 1 x microSIM/microSD + 1 x microSIM
Kijelző
Kijelző átlója 6 hüvelyk
Kijelző felbontása 1080 x 1920 pixel (368 ppi)
Kijelző típusa IPS kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MediaTek MT6753T
Processzor típusa 64-bites, 1,3 GHz-es nyolcmagos Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Mali-T720 MP2
RAM mérete 3 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 16 GB (ebből 12,2 GB szabadon felhasználható)
Memória bővíthetősége microSDHC
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 800/900/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 150 Mbps
LTE kategória Cat. 4
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP, LE)
WiFi 802.11b/g/n, WiFi hotspot, WiFi direct
USB csatlakozás microUSB 2.0
USB OTG van
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 5.1 (Lollipop)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Leagoo Share, Smart Remote, Fingerprint, Power Saver
Multimédia
Fő kamera 13 megapixel, f/2.0, ledes segédfény
Másodlagos kamera 5 megapixel
Videófelvétel 1080p (30 fps)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 6300 mAh-s
Készenléti idő 770 óra
Beszélgetési idő 72 óra
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, gyorsulásmérő, közelségérzékelő, értesítő led, iránytű

Azóta történt

  • Hivatalos a Leagoo T1

    A Leagoo hivatalosan is bemutatta a T1-et, amit a rivális gyártó, az Oppo F1-ese ellen küld csatába.

  • Leagoo M5 - áron alul, átlagon felül

    Fémház, 2 gigabájt RAM, ujjlenyomat-olvasó, Android 6.0 és kedvező ár: a 3G-s M5 sokat ígér, és amikor nem teljesít, emlékeztetni kell magunkat: kb. 20 ezer forintból ideér.

  • A Galaxy S8-nak szeretne ellenfelet állítani a Leagoo

    A Kiicaa S8 nevű termékük nem csak nevében idézi meg a Samsung csúcsmodelljét, hanem kialakításban is. Tudásban viszont lemarad, ezért sokkal olcsóbb is lesz.

  • Leagoo M7 - nagyot koppint, azután elhallgat

    Eljutott az iPhone 7 Plus formája és a duplakamera koncepciója a belépőszintre, ám ahol árban a konkurenciához képest Leagoo hozzátesz, azt máshonnan kénytelen elvenni. Nem lőttük le.

Előzmények

  • Leagoo Lead 7 - üzemidőben vezet

    Kimondottan olcsón érkezik a Leagoo akkumulátorbajnok készüléke, de sajnos a hardver gyengeségei a mindennapi használatban erőteljesen visszaköszönnek.

  • Leagoo Lead 3 - kellemes építőelem

    Lehet nagyon olcsón nagyon jót rendelni. Kínából jött a Leagoo újdonsága 4,5 hüvelykes qHD kijelzővel, négymagos processzorral, két SIM fogadásával.

Hirdetés