ZTE Blade A1- újra éles lehetne a penge

Bevezető, tartozékok

Az elmúlt néhány évben nem nagyon járt nálunk emlékezetes ZTE telefon, pedig az arányokat tekintve egyre több kínai telefon fordul meg szerkesztőségünkben, azonban mégis van egy olyan ZTE modell, ami szinte mindenki fejében megvan: ez pedig a Blade. A kis penge volt az első olyan kínai, androidos mobil, ami operátorok márkajelzései nélkül, saját neve alatt vált sikeressé Magyarországon, rengeteg talált elégedett gazdára belőle. Ez nem is véletlen, hiszen kapacitív, akkoriban nagyon komoly felbontásúnak számító kijelzőt, jó hardvert és értékelhető külsőt is kapott, ráadásul szolgáltatói kínálatban nagyon kedvező áron volt elérhető. Később lettek utódai, többek között a Skate, de az első Blade itthoni sikersztoriját eddig egyik trónörökös nem tudta megismételni.

Jó nevet választottak a ZTE újdonságának, de a sikerhez ez még nem elég.
Jó nevet választottak a ZTE újdonságának, de a sikerhez ez még nem elég. [+]

Mai tesztkészülékünk neve tehát jól cseng a magyar füleknek, ráadásul a kedvező árához tartozó felszereltség is nagyon pozitív képet alkothat első benyomásra, ám már a második bekezdésben rossz hírt kell közöljünk: egyáltalán nem valószínű, hogy a Blade A1 bármikor is hivatalosan hazai boltokba vagy szolgáltatók kínálataiba fog kerülni. Mi sem a hazai ZTE-képviselettől kaptuk meg a mobilt, hanem a Geekbuying küldte el nekünk a csomagot, amit természetesen ezúton is köszönünk. A kütyü elméletileg fehér, sárga, zöld, kék és szürke színekben vásárolható meg, a fent említett webáruházban még csak ez, a fekete/fehér kombináció érhető el.

A doboznak főleg a szaga különleges, a benne lévő tartozékok már megszokottak.
A doboznak főleg a szaga különleges, a benne lévő tartozékok már megszokottak. [+]

A dobozról minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy jellegzetes, ám ez nem a külsejére, inkább a bontogatás közbeni szagélményre vonatkozik, a Blade A1 le sem tagadhatná, hogy egyenesen a filléres tornacipők országából érkezett meg, szerencsére a telefon már ilyen szempontból semleges, és a legfontosabb tartozékok is megvannak: töltőfej és microUSB kábel jár a készülékhez, a fülhallgatót és a többi kiegészítőt utólag kell beszereznünk hozzá.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ZTE

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés