Huawei Watch Fit 2 - diszharmónia

Bár a Fit utónév miatt inkább egy karperecre számítottunk, a Watch Fit 2 sokkal inkább okosóra, csak a szögletes fajtából, aminek lenne ugyan helyen a piacon, de ahhoz versenyképesebb áron kéne kínálni.

Kezelhetőség, szoftver

Első bekapcsolás után egyértelmű, hogy ezen a motyón a Harmony OS dolgozik, hiszen hirdeti is magáról. Ez a Huawei saját rendszere, amely ugyebár egy multiplatform megoldás, tehát ezt rakják telefonokra (Kínában) és tabletekre (globálisan) is, plusz van egy Harmony Connect ökoszisztéma, noha ilyen képességű termékeket egyelőre felénk nem árul a gyártó. Akárhogyan is, maga a felület nagymértékben megegyezik azzal, amit a legfrissebb óráikon is láthattunk, ennek pedig vannak tagadhatatlan előnyei. És ugyanennyire tagadhatatlan hátrányai is.


[+]

Egyrészt a kezelhetőség kifejezetten jó. Nem csak azért, mert a kijelző is király, hanem azért is, mert roppant gyors a felület. Nincs döcögés, nincs akadás, szépen animálnak a számlapok, röccenésmentes az oldalirányban előhúzható kártyák megjelenése, a menüben való görgetés is szépen, simán történik. A kezelőfelület is logikus, az oldalsó gomb dob az ikonos, vagy igény szerint listás menübe, jobbra-balra az előre definiált (maximum hat darabból álló) kártyák között lehet lapozgatni, fentről lefelé jön le a gyorsmenü, lentről felfelé pedig az értesítések. Roppant hamar rá lehet érezni, tényleg nem bonyolult.

[+]

Ha elkezdjük végignyomkodni az ikonos menü funkcióit, akkor egyrészt megtalálunk minden olyasmit, ami egy ilyen motyótól elvárható, másrészt az is fel fog tűnni, hogy a egyes funkciókhoz készített vizuális megjelenítés is elsőrangú. Igazán nem tudok belekötni a GUI-ba, koherens, csinos, logikus. Az edzések mellett van iránytű, időjárás, stopper, ébresztő, légzésgyakorlat, stresszmérés, alváskövetés, hívásnapló, névjegyzék, de akad zenelejátszó is, az előddel ellentétben erre a motyóra már fel lehet másolni zenéket is, amit le is játszik, akár kihangosítva is, bár egy karórától ez kissé életidegen. Van zseblámpa (fehér fényű kijelző) és telefonkereső is, ami tök cuki, mert azt énekli a mobilunk, hogy “I am here!”.

[+]

De. És itt most sok de fog következni. Egyrészt az első használat előtt végig kell zongorázni a Huawei Health felvarázsolását, a regisztrációt és a párosítást, ami nem Huawei telefon esetén egy hosszas és nyögvenyelős folyamat némi APK-telepítéssel is megspékelve. Nyilván könnyebb a feladatunk, ha valamiért a Huawei Egészség már fent van a telefonunkon, nekem a GT3 Pro gyorstesztje miatt ez adott volt. Ha ezen túllépünk, akkor persze százféle engedélyt kell az appnak megadni, hogy rendben működjön, ha adott esetben az AppGallery-ből még feltennénk alkalmazásokat (én felraktam a számológépet, valamint egy programot, ami G-Maps navigációt ígért, de kamuzott), akkor további engedélyeket kell adni. Megoldható, csak nyilván nem kényelmes, de ez a Google ökoszisztémából történő kizárás hozadéka.

[+]

Viszont egy csomó dolog nem működik rendesen. Egyrészt a híváskezelés továbbra is egy bughalom. Az odáig csodás, hogy akár az órán is fogadhatom a hívást és egész vállalható a minőség is, de a kis sunyi random időközönként felülírja az elsődleges Bluetooth eszközt. Vagyis ha egy headsetet használok, akkor ha az óra is működésben van, akkor ellopja a fülestől a hangátvitelt és ő akarja lezavarni a beszélgetést, ami minimum kellemetlen, mert nem azért van headsetem, ugye. Ennél még idegesítőbb, hogy az autós fejegységekkel is összeveszik, kitéptem minden alkalommal a nem létező hajamat akkor, amikor kocsiban fogadtam egy hívást, amit mindenáron az óra akart lekezelni, még szerencse, hogy a telefonom ilyenkor fent ül a tartóban és relatív könnyen át tudom kapcsolni oda a Bluetooth kimenetet, ahová egyébként mennie kellene. De ez egy csúnya bug és tudtommal nincs rá megoldás.

[+]

Az értesítéskezelés is kissé fapados, bejön minden (emojik persze nem), de csak bizonyos notifikációkra lehet előre gyártott sablonokkal válaszolni, ráadásul például az emaileknél csak a feladó és a tárgy látszik, egy Messenger üzenetnél viszont a tartalom is. A DND nem szinkronizál a telefonnal, a Bluetooth nem kikapcsolható, nincs repülőgépes üzemmód (miért?), a telefonos ébresztéssel sem tudja magát összehangolni, az órán ezt külön kell állítani. Van egy csomó üres menüpont a szoftverben (rögtön lent a fő funkciók között a “felfedezés” semmit nem dob fel, mondjuk nem is tudom, hogy minek kéne itt lennie), vannak ilyen opciók, hogy “nyereményeim”, nyilván üres, vannak rendszerüzenetek, amik nem csinálnak semmit, simán itt ragad egy frissítési figyelmeztetés a már megtörtént update után is, szóval bármennyire is átgondolt magán az órán a rendszer, bármennyire is könnyen kezelhető, a telefonos app kifejezetten bugos és sok szempontból kretén a felépítése, plusz roppant zárt a Google-összeköttetés hiánya miatt. Se órás fizetés (mondjuk ebben a konkrét modellben NFC sincs), se naptárszinkron, a névjegyeket is lökdöshetjük át egyenként, a zenevezérlés is halott ügy, ha egy streaming megoldást szeretnénk használni, navigálás sem nagyon akart működni, magyarán állandóan falakba ütközünk, ami nyilván az embargós szívás hozadéka, de hát ez az endusert egy jottányit sem fogja érdekelni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés