Külső

A HTC formatervezői részlege mindig is remek munkát végzett, ami a One esetében különösen igaz, a készülék elképesztően jól néz ki. Ez az érzés tovább erősödik a telefont kézbe véve, a megbonthatatlan (angolosan unibody) alumínium készülékház prémium hatást kelt. Bár nekem személy szerint semmi problémám a minőségi plasztik vagy üveg anyagokkal, a One esetében igazat kell adnom a fém borítást preferálóknak. Az összkép a gyémánt csiszolású oldalsó peremmel, az ívelt hátlappal és a mikrofuratokkal operáló hangszórópárral lesz teljes. Az összeszerelési minőség kifogásalan (csúnya is lenne, ha egy felső kategóriás mobilnál ilyen jellegű probléma akadna), a gombok nem lötyögnek. A színválasztékot tekintve a képeken is látható ezüst kivitel mellett egy fekete modell is piacra kerül majd, a pletykák pedig egy vörös változatról is mesélnek. A megnövelt felbontású kijelző ellenére a dimenziók nagy vonalakban megegyeznek az előd paramétereivel, a 137,4 x 68,2 x 9,3 milliméteres méretek mellé 143 grammos tömeg társul.

[+]

A készülék előlapja meglehetősen szokatlan, a gyártók ritkán pakolják ide a hangkeltő egységeket; legutóbb a Samsung Galaxy Music esetén láttunk ilyet. A hangszórópár kialakításakor a tavalyi One szériához hasonló módszert alkalmaztak, a különálló rácsot mikrofuratok váltották le. Ezek egyenesen az alumíniumba vájták, köztes anyag használata nélkül, így nem bontja meg a unibody kivitel hangulatát. Szám szerint összesen 47 lyuk kapott helyet egy sorban, így alul és felül is ennek a négyszerese, azaz egyenként 188 mélyedés látható. Az értesítő LED szintén a One X esetén látottnak megfelelően került kialakításra, a zöld és piros színnel operáló villogó az egyik furatban kapott helyet. Már tehát a kialakításon is jól látszik, hogy a HTC komoly hangsúlyt fektetett a kihangosításra, a Boomsoundnak nevezett megoldás valóban jól szól, az irtó masszív hangerő mellett a mélyek is erőteljesek, a kétharmadáig feltekerve viszont már masszív a torzulás. Természetesen hiú ábrándokat azért nem szabad kergetni, minőségi zenehallgatásra a One sem alkalmas (mint ahogy egyetlen mobil sem), de a telefonok körében kiemelkedő a teljesítménye.

HTC One vs Sony Xperia Z

A felső hangfal mellett bal oldalt található a közelségérzékelő és a fényszenzor, jobbra a másodlagos kamera kapott helyet. Maga a kijelző 4,7 hüvelykes képátlóval és Full HD, azaz 1080 x 1920 pixeles felbontással rendelkezik, ami 468 ppi pixelsűrűséget eredményez. Ez jelenleg a piac legmagasabb értéke, másfélszerese például az Apple által csak retinaként aposztrofált 326 ppi-nél, de értelemszerűen az öt hüvelykes Full HD telefonokat is előzi. Persze ezen a szinten már igazából mindegy az eltérés, már a 300 ppi körüli sűrűségű paneleken is nehéz kiszúrni a képpontokat, ennek megfelelően a One tűéles képet ad. Sokkal fontosabb tényező a képátló, a HTC a riválisokkal ellentétben nem növelt 5 hüvelykre, ez a kialakítás pedig sokat javít az egykezes használat kényelmi faktorán.

A megjelenítő Super LCD 3 technológiát használ (ez teljesített a HTC Droid DNA-ban is), az elnevezés a One X kijelzőjének legújabb verzióját takarja, mely anno nagy kedvencünk volt. A remek színhűségbe (a megjelenített árnyalatok száma 16 millió) egyedül a feketék mélysége zavarhat be, de ezt csak egy AMOLED alapú panel mellett veszi észre az ember. A betekintési szögek közel 180 fokosak, oldalról nézve sem romlik a képminőség, a karcállóságról Gorilla Glass üveg gondoskodik. Az érintéseket kapacitív módon észleli, egyszerre legfeljebb 10 pontot tud regisztrálni. Nagy fejlődést egyébként nem érezni az elődhöz képest, a tavalyi áll-leesés idén elmaradt; persze tény, hogy lassan már nincs is hova fejlődni. Mindent összevetve ismét a HTC állt elő a piac egyik legjobb megoldásával, mely simán odaült a trónra az etalonnak tartott Super AMOLED Plus mellé.

[+]

A vezérlőgombokat ismét rendhagyó módon alakította ki a HTC, a kijelző alatt mindössze két kapacitív billentyű kapott helyet. A bal oldali a vissza gomb, a jobb szélen lévő kezelőszervvel a főképernyőre ugorhatunk. Utóbbit duplán klikkelve az alkalmazásváltó ugrik elő, hosszan nyomva a keresést (azaz a Google Now szolgáltatást) indíthatjuk el. Előbbi viselkedése egyébként átállítható, hosszan nyomva tartva elő lehet húzni a beállítások menüt. Ez elsőre idegennek hat, pár perc használat után viszont meg lehet szokni, bár kissé zavaró, hogy a home gomb nem középre került.

[+]

A telefon hátlapját szálcsiszolt alumínium borítja, a unibody filozófiát követve a készülék megbonthatatlan, azaz (célszerszám nélkül) nem lehet leszedni a fedlapot. A szürke fémet alul egy Beats audio, középen egy HTC felirat töri meg, az alsó és felső fertályt egy-egy fehér műanyagsáv szeli át. Felül található a kamera és a LED villanó.

A hátlap fix illeszkedése miatt a microSIM-foglalatot a telefon oldalára száműzte a gyártó, a bal felül található rekeszt egy tűszerű kiegészítővel kaphatjuk ki. Az MHL-képességekkel felruházott microUSB-aljzat alul foglal helyet, jobbra pedig a hangerőszabályzó kacsint vissza, mely egy kissé talán túlzottan belesimul a felületbe. A 3,5 milliméteres kimenet a mobil tetején, jobb oldalt látható.

[+]

A kijelzőzárként is funkcionáló ki- és bekapcsoló gomb a készülékház tetején, bal oldalt kapott helyet, ami ergonómiailag nem a legszerencsésebb. Egy ekkora készüléknél ugyanis egy kézben tartva fogást kell váltani a billentyű püföléséhez, ésszerűbb megoldás a kezelőszervet a mobil oldalára helyezni, mint azt a riválisok is teszik. A HTC mentségére legyen szólva, hogy a gomb egyben infraportként is szuperál (erről bővebben értekezünk az adatkommunikáció részlegben), így indokolt az elhelyezése, ám szerény véleményem szerint jobb lett volna a kényelmi tényezőt szem előtt tartani.

[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!