Hirdetés

Grundig X5000 - made for who?

Kijelzők, menü

A külső képernyő ugyebár a kör alakú gyűrűben helyezkedik el. Eddig csak a Samsung E760-on láttam olyat, hogy teljesen ki is használták volna a tervezők az így keletkező teret, és ez így is marad: a Grundig hosszúkás, 96x65 pixeles, 65 ezer színű, OLED technológiával készült kijelzőt pakolt a körbe. Kár, ebből többet is ki lehetett volna hozni, pláne, hogy a sajtófotókon persze a teljes körben látszódott a kép.

Belül állítólag 640x240 pixeles ablak van. Nézegettem jobbról, balról, mert arányaiban ugye ennek olyannak kéne lennie, mint egy 9300 képernyője, de bazira nem úgy tűnik. A Grundig és az Xcute oldalán is ez a felbontás szerepel, de egyszerűen nem hiszem el. Még a QVGA is erősnek tűnik, de oké, legyen 320x240. Mondjuk értelmét amúgy sem látom egy ilyen torz felbontású ablaknak, itt valami marhára nem stimmel, de lecsekkoltam külföldi oldalakat is, mindenhol megerősítették a gyártói információt.

Ez azt jelenti, hogy adott egy 4:3 arányú képernyő, amin téglalap alakúak a képpontok, ráadásul az egésznek semmi értelme. Az viszont biztos nagyon király, hogy 16,8 millió színt tud megjeleníteni a Grundig, bár ehhez is hozzáteszem, hogy nekem pont elég már a 262 ezer árnyalat is. Maga a kép persze elég szép fényes, nem érheti túl sok panasz, csak valahogy bennem van, hogy felesleges volt erre ennyi energiát pazarolni, mikor közben egy csomó minden hiányzik.

A menün már rögtön látszik, hogy kicsit kifogytak a szuflából. Bár az ikonok szépek, színesek és animálnak is, de valahogy az egésznek van valami bazári jellege. A telefonban öt témának nevezett, inkább színséma jellegű beállítás van, amelyek a háttérképet is befolyásolják. A menü lehet nagy ikonos (egy oldalon egy kép), vagy listás is. Minden menüpont más színű, a nagy képek elég jól néznek ki.

Végülis a dolog egyáltalán nem vészes, a gombok is viszonylag jól kezelhetőek, csak kár, hogy a négy irányba mozgó navigációs billentyűnek nincsen közepe, az OK-t mindig a bal oldali funkciógomb megnyomása jelenti. Alapállapotban a navigációs gomb irányai egy-egy funkciókhoz visznek (saját menü, üzenetek, névjegyzék és csengődallam beállítások), ezek megváltoztathatatóak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés