Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • #16820480

    törölt tag

    válasz Воланд #101 üzenetére

    nézd, a Nokiának egyetlen okból értem meg jobban a wp vonal, mert a MS olyan összegekkel támogatta őket, amit a G-től nem kaptak volna meg nyilván. ezért az új termékvonal nem volt a Nokiának veszteséges, csak a MS-nak. ettől még mindig nem lesz igazán jó, mert úgy összességében nagyon visszazuhant a finnek okostelefon ágazata, ez a 4 és fél milló Lumia nagyon kevés ahhoz képest, hogy pár éve milyen eladásokat produkáltak.
    én örülök neki, hogy nem a droidot választották, és szet szerintem tudod te is, mert már írtam, hiszen így nagyobb az esély egy kis piaci versenyre, és hogy lesz talán 3-4 erősebb szereplő.

    egyébként a kínai cégekhez még annyit, hogy éppen árversenyben vannak, mert egy-két piaci szereplő elkezdte közel alkatrészköltségre nyomni az árakat, és ettől nyilván visszaesik a bevétel is. ettőlg függetlenül tartom a véleményem, hogy droid vonalon nagyobb a variációs lehetőség azért. nem szeretnék ezzel háborút indítani, inkább csak kíváncsiság: szerinted miben különbözik majd egy Samsung, LG, HTC, Huawei meg ZTE telefon, amin wp8 van? a külsőt leszámítva nem sok különbséget lehet azért látni, talán egy-két egyedi csempét. droid vonalon elég markáns különbségek vannak azért egy Holo, Sense, TW, Sony-akármi közt. pont most vettünk telefon decemberben a barátnőmnek, elmentünk egy boltba és végignyomkodtuk az összes lehetséges cuccot (beleértve egy Nokia N9-et, egy L710-et, az új szifont, meg vagy 4-5 különböző droidot), és azért választotta végül a Samsungot, mert a TW felület jön be neki legjobban. számára például semmi különbség nincs az 5 féle wp8 telefon közt.

Új hozzászólás Aktív témák