Hirdetés
-
Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
ph A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.
-
Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
it A kreativitás szimbólumait zúzták be egy iPad-reklámban, ez pedig hatalmas felháborodást okozott.
-
WitchSpring R - Nyár végén jönnek a konzolos kiadások
gp A remaster kiadás tavaly ősszel debütált PC-n, hamarosan végre újabb platformokra is befut.
-
Mobilarena
Megkésve bár, de törve nem végre bemutatkozott az LG várva várt zászlós hajója, az LG Optimus 4X HD.
Mint azt sokan tudjuk ebben az évben kicsit döcögősen indult el az LG hadjárata, kivételesen a HTC One X került először a piacra, ezután az Samsung csatahajója a Galaxy S3, majd ezt követően az LG 4X HD. Bár a bejelentés már ez év februárjában megtörtént, ami beszámolt a készülék specifikációiról is, és elhintett 1-2 fotót is, a megjelenésre ezúttal még sokat kellett várni.
De megtörtént, bár nem úgy ahogyan azt a Samsung tette a Galaxy S3-al, aminek persze visszhangja is volt, de lényeg hogy itt van, megvoltak az első tesztek, és már kis hazánkban is kapható.
Új hozzászólás Aktív témák
-
jooker82
nagyúr
a fentebb irt két üzlet,szerintem nem rossz,régóta működnek.... Felhivod őket,megkérded,h minden gyári tartozékkal mennyibe kerül ,garanciára rákérdel és ahol segitőkészebbek,meg érdekük,h jót vegyél onnan megrendeled...
eddig 1-2 pixelhibán kivül nemigen volt gond egy db 4x-el se itt,ugyh,gariztatástól nem kell tartanod....LG G2 32 GB 4.4 AOS
Új hozzászólás Aktív témák
- Tőzsde és gazdaság
- Xiaomi 12 - az izmos 12
- cappa72: Új családtag: Alfa Romeo Giulietta 1.4TB
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Ukrajnai háború
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Netfone
- iPhone topik
- További aktív témák...
- MacSzerez.com - iPhone 11 / 128GB / Kártyafüggetlen / Zöld / Új akkumulátor! / Garancia!
- Eladó iPhone 14 Pro 128 GB Silver szép állapotú - 12 HÓ GARANCIA - S1527
- Eladó iPhone 14 Pro 128 GB Space Black szép állapotú - 12 HÓ GARANCIA - S1528
- Samsung Galaxy S24+ 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy A12 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen