Hirdetés

Aktív témák

  • bigmasterg

    addikt

    Mire jöttem most rá. :Y
    Ha szemüveg nélkül hallgatom az srh440-et, akkor több a mélye.
    Zárt fejhallgató, viszonylag kemény, bőr fülpárnával, a szemüveg szárát nem tudja annyira pontosan körbe ölelni, mint a velúr párnák. Ilyenkor gondolom nem annyira zárt és azon a pici helyen valamennyi kimegy a mélyekből. :))

    Hallgattattam most a fejhallgatókat és arra jutottam, hogy a shure-nak vannak a legjobb hang arányai. Mármint mély, közép, magas arányára gondolok. Találtam olyan szám részt is, ahol jobban tetszett bármelyik másik fejhallgatómnál.
    Viszont nagyon zárt és itt nálam el is bukja az összes előnyét. Sokkal kisebb a tere, mint a többinek, sokkal sűrűbb a zene, kisebb a színpad. E-miatt nekem közel nem nyújt akkora élményt (főleg komolyabb zenével), mint a másik három. Persze ez a legolcsóbb a 4 közül. De ha nem cserélgeti az ember hallgatás közben a nyitottakkal, akkor nincs vele semmi baj.
    Valamennyivel kényelmetlenebb, mint a K500, HD580, de a gradonál lényegesen jobb.

    Amúgy azért tartom, mivel zárt és könnyen hajtható. Így egyszerűbb forrásból, külön erősítés nélkül is egész tűrhetően szól, illetve van, hogy jól jön, hogy nem hallatszódnak be a zajok (meg ki, amit én hallgatok).

    [ Szerkesztve ]

Aktív témák