Hirdetés
-
Az AI érdekében von ki egy appot a forgalomból a Meta
it Leállítja a Workplace appot a Meta, hogy az AI és a metaverzum kerüljön a fókuszba.
-
Rohamtempóban nő az érdeklődés az OLED monitorok iránt
ph Az Omdia piackutató cég elemzései szerint a tavalyi iszonyú jó év volt az OLED monitorok számára.
-
PlayStationre és Xbox-ra tart a Horizon Chase 2
gp A folytatás a tervek szerint május végén debütál az újabb platformokon.
Aktív témák
-
Ge_Og
csendes tag
Ad-Aware FREE Internet Security
Ez valóban ingyenes lenne? Nem találom, hogy mivel tud kevesebbet a fizetősénél. -
Ge_Og
csendes tag
Sziasztok!
Ide írom bár tudom, hogy van saját topikja is de hátha erre többen olvasnak bele.
Adott egy laptop, WinXP/SP3 és jogtiszta. Fel volt rá telepítve az avast és a legutolsóra az 5.1. 864-re is frissítve volt.
Barátom gépe, Ő hozta át és kérte, hogy szedjem le az avastot. (egész délelőtt ezzel szívunk)
Revoval szedtem le, de az eltávolítás közben feljött egy olyasmi hibaüzenet, hogy Az avast! önvédelem miatt nem sikerül eltávolítani a programot. Pedig előtte leállítottunk minden modulját és szolgáltatását. A Revo ennek ellenére engedte az eltávolítást folytatni, és úgy tűnt le is szedte, de a windows most azt jelzi, hogy még fent van az avast!. Próbáltam újra rátelepíteni és újból eltávolítani, de nem sikerül az újra telepítés mert az avast! már rögtön az elején kilép a telepítőből. WinXP Programok telepítése és törlésénél ott van az avast! de hiába kattintok bele, nem történik semmi.Futtattam a saját(gyári) eltávolítóját is de semmi eredmény. Csökkentett módban sem jutottunk előbbre mert a Revo akkor sem találja már, mintha már nem lenne a telepített programok között. Ha a Programok telepítése és törlésénél próbálkozunk akkor meg jön egy másik ablak, hogy a windows installer(?) csökkentett módban nem alkalmazható. Mondjuk ezt meg miért dobja az arcomba azt nem értem. Most itt tartunk. Sajnálatos módon (nem az én gépem!) nincs Rendszer-visszaállítási pont, mert ez ki van kapcsolva ezen a gépen.Nem megy fel egyelőre a NOD32 az Avira a Vipre és a CAV sem. Ezeket próbáltuk volna, de eredmény nélkül.
Ha van valami használható ötletetek akkor azt nagyon megköszönnénk.Ui.: Valaki régebben betett ide egy regisztry tisztítót, a Registar Registry Manager-t. Azt is futtattuk és beírtuk, hogy AVAST és talált is egy rahedli bejegyzést, de a helyzet még mindig változatlan.
-
Ge_Og
csendes tag
válasz Fire/SOUL/CD #45309 üzenetére
Szia!
Hát a mi szintünkön, már amennyire értünk az egészhez, nem találtunk avastra utaló nyomokat már sehol.
Közben történtek még most dolgok.
Pénteken megjött a NOD32 1 éves liszensze a barátomnak a Sicontactól és ezért szerettük volna leszedni ma az avastot és feltenni a NOD-ot. Sima történet lett volna ha az a volna ott nem lett volna.
Így abban reményben - és utolsó szalmaszálként -, még a délelőtt írtam a Sicontact supportra egy e-mailt, hogy tudnának-e segíteni ebben a problémában. Ha már az Ő terméküket vettük meg és külső okok miatt nem tudjuk telepíteni a NOD-ot. Gondolom kicsit ferdén nézhették az e-mailt amikor olvasták Az imént jött a válasz, hogy mivel ma vasárnap van ezért csak egy technikai emberke van szolgálatban aki ilyen esetekben segítséget tud adni, de ha az ideje engedi akkor még a mai napon estig felhív telefonon és Távoli asztal kapcsolattal vagy mivel (van/létezik ilyen?) megoldják a problémát. Állítólag nem nagy ügy és nem kell idegeskednünk ez miatt. Ha ma nem lesz rá ideje akkor holnap reggel keresnek és akkor lesz megoldva. -
Ge_Og
csendes tag
Sziasztok!
Vipre Premuimmal kapcsolatos lenne a kérdésem. Én még évekkel ezelőtt a NOD32-vel kezdtem majd azt is használtam, de az utóbbi 2 évben már ESS-re váltottam. Most is azt használom, de hamarosan lejár a 2 éves liszenszem és váltanék. Olvasgatva nagyon szimpatikus ez a Vipre nekem, a frissítéseit kivéve. A tűzfalas változata érdekelne és azt kérdezem, hogy kell-e valamit még majd állítgatni a tűzfalon vagy jó úgy ahogyan feltelepül. (az angol verziót teszem majd fel)
Nem torrentezek és nincs fájlmegosztás sem. Egyszerű és átlagos (alap) user lennék.Köszi a válaszokat előre is mindenkitől.
-
Ge_Og
csendes tag
Sziasztok!
Tudnátok betenni néhány képet (ha nem nagy gond) erről a Panda IS 2011-ről?
Köszi szépen.
-
Ge_Og
csendes tag
Jó reggelt!
Sietnem kell, megyek dolgozni de annyi kevés időm még van, hogy ezt gyorsan beírjam.
Tegnap barátom, a gépére feltette a Panda IS 2011-et. Az én általam beregeltet. Meg is kapta (Ő is) a még visszalévő 363 napot. Örült neki nagyon, így legalább egy évig nem lesz gondja ilyenre. Igaz nem szűz telepítésre rakta fel, de évek óta NOD-ot használt csak de lejárt az előfizetése és nagyon kellett és most pont jókor jött ez a Panda promó.
Ott kezdődtek a bajok, hogy minden bekapcsoláskor kétszer annyi idő kellett a windowsnak és majdnem 3 perc után volt csak használható a gépe. (laptop) NOD-al ez a bebootolási idő alig volt több 1 percnél. Aztán rettenetesen megfogta a netezést is.
Tegnap este úgy döntött, hogy inkább mégsem és leszedi a Pandát mert ez így az előzőekhez képest nagyon nyögvenyelős. Aztán engem hívott mert a Panda uninstall közben feldobott egy ablakot, hogy néhány rendszerfájl a karanténba került és ha eltávolítja a Pandát akkor sérülhet a windows. Ez valahogy nem volt így tiszta nekem és átmentem. Tényleg ezt dobta fel a Panda de a karanténjában meg sehol semmilyen fájl, nem hogy rendszerfájl. Semmi baj gondoltuk és biztos ami biztos alapon azért csökkentett módban szedtük le a Pandát. Le is jött de valami a végén furcsa lett mert csak a vészkikapcsolással tudtuk kikapcsolni a laptopot. Újra bekapcs után jött egy fekete képernyő, hogy Hiányzó NTLDR hiba. No faxa! Irány haza átvittem az én laposomat és arról a win telepítő CD-t indítva tudtuk kijavítani a hibát. Azt, hogy a Panda mit művelt azon gépen azt fogalmam nincs és nem értem, ehhez az én tudásom már kevés. Majd ma este írni fogok egy hosszabb e-mailt a magyar supportnak erről bár nem nagyon bízom benne, hogy válaszolnak rá.
Nos hát röviden ennyi a történet.
Most a FSIS van fent azon a gépen (30 napos) és ha, reményeim szerint kapok 6 hónapos kulcsot akkor az is marad még fél évig. A FSIS-el hasít a gép és a betöltés is gyorsabb lett. 1 percen belüli. -
Ge_Og
csendes tag
Na azért F-Secure is frissít ám rendesen naponta. Ma eddig 7 frissítése volt. Kép
-
Ge_Og
csendes tag
válasz janes1976 #45839 üzenetére
Szia!
Meg kell, hogy védjem az ESS-t! Én - egy átlagos, 5 éves laptomon - két évig csak azt használtam előtte 2 évet meg a NOD32 és XP falát. Egyáltalán nem lassított, még a netezésnél sem. A "sima" nodhoz képest sem vettem észre eltérést!
Most váltottam F-Secure IS 2011-re és ez is ugyan annyira észrevétlen a gépemen.
-
Ge_Og
csendes tag
Hát igen valóban nagyon kamu frissítéseknek látszanak ESETéknél ezek a hétvégi és napi 1-1 frissítések. Én is ezt tapasztaltam amikor NOD32-őt majd ESS-t használtam és bosszantott is.
F-Secure a mai napon, pedig náluk is hétvége van ám! - már a hatodik frissítésnél tart. Tegnapi, szombati napon összesen nyolcat adott ki. Ezt csak úgy, összehasonlítás képpen mondom, hogy lehet így is dolgozni.[ Szerkesztve ]
-
Ge_Og
csendes tag
válasz HZoli87 #45900 üzenetére
Utána néztem kicsit ennek a G-Datának mert felkeltette a kíváncsiságomat, de ennek ellenére és egyelőre maradok az F-Secure mellett. Nem nagyon mondott hülyeséget az az emberke. (szerintem) Találtam néhány cikket G-Data történetéről és fejlődéséről amiket beteszek ide. Való igaz, hogy azt a kétmotoros technológiát az ezredforduló elején kezdték alkalmazni és a valóban a Kaspersky és a BitDefender volt sokáig az a két motor.
[link]
és
[link] -
Ge_Og
csendes tag
Megjött a válasz F-Securetól arra a kérdésemre, hogy az ikonjára jobb klikkelés után magyar-angol nyelvű lett a felugró ablakom és ez miért lett így.
A válasz az volt, hogy: - A gyártói támogató szolgálat szerint ilyen jelenséget akkor tapasztalnak a felhasználók, ha CC:cleaner vagy WindowsWasher "rendszer-
karbantartó" programmal belenyúltak a Windows Registry-be.
Megoldás pedig a következő és ezt azért írom be, hátha valakinek szüksége lehet rá.
Javaslatuk szerint az F-Secure terméket élő netkapcsolat mellett, (ezt nem értem miért kell élő kapcsolat) szabályosan uninstallálni kell, majd a gépet újra kell indítani. Le kell tölteni és futtatni kell az alábbi segédprogramot:
ftp://ftp.f-secure.com/support/tools/uitool/UninstallationTool.zipMajd egy újabb újraindítást követően újra feltelepíteni az F-Secure programot.
-
Ge_Og
csendes tag
Nálam középre van állítva a csúszka. Itt a kép róla. http://kepfeltoltes.hu/110129/V_g_lap-1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Ilyenkor amit talál azt beteszi a karanténba aztán onnan meg már egy kattintással ki lehet végleg törölni.
De lehet még szigorítani is ha kell. http://kepfeltoltes.hu/110129/V_g_lap-2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg -
Ge_Og
csendes tag
Sziasztok. Meg tudnátok mondani nekem, hogy a MSE2 támogatja-e a Thunderbird böngészőt? Olyan, a Thunderbird levelezőbe beépülő modulra gondolok, mint amilyen a NOD-nak is van.
Köszi.
-
Ge_Og
csendes tag
Sziasztok!
Tudtok segíteni? Van egy bontatlan, dobozos NIS2010-e egy ismerősnek. Még tavaly vette valamikor. Megvenném jó áron, mint első jelentkező érte. (5 ezer forint) Ha felteszem a legújabb NIS2011-est a 15 napos próbaverziósat akkor ebben a NIS2010 dobozosban lévő termékkulcsot el fogja majd fogadni és lesz belőle egy 1 éves liszenszem? Ha igen akkor át is buszozok hozzá és megveszem gyorsan nehogy valaki elvigye előlem.
Bocs a tudatlan kérdésért de én nem tudom, hogy nortonéknál hogyan is megy ez.Köszi előre is a válaszokat.
-
Ge_Og
csendes tag
De a mostani már 2011-es. Ez nem lehet baj, hogy én meg ebbe a letöltött és telepített 2011-esbe írom majd be a 2010-es kulcsot? Így is fog működni? Nem nagyon vagyok eleresztve pénzzel és nem szeretném ha kidobott pénz lenne.
(#48483) TFS
Hol van 90 napos promó? Természetesen magyar nyelvű kellene.[ Szerkesztve ]
-
Ge_Og
csendes tag
Sziasztok!
Megvan, megvettem a NIS 2010-et még tegnap este. Csak ma tettem fel az előbb és jött a meglepetés. 1 user de 2 év! A dobozán és a CD-t tartalmazó tasakon nem találtam semmi erre való utalást. (reklamálni ezért nem fogok a symantecnél) Ráadásnak még a 30 napot is hozzáadta. Íme.
Volt egy kis kavarodás mindjárt rögtön az elején, mert amikor feltelepítettem a 2011-est és be akartam volna írni a 2010 termékkulcsát, akkor nem akarta elfogadni. Le kellett szednem és feltennem a dobozban lévő 2010-est, majd ahhoz létrehozni egy accountot és ekkor beaktiválni a kulcsot. Így már jó volt. Utána leszedtem a 2010-est és feltettem a 2011-est ami rögtön be is írta magának a 2 évet plusz a 30 napos próbaidőt is. -
Ge_Og
csendes tag
válasz Stephan89 #48507 üzenetére
Szia!
Kösz a tanácsot. Nálam is ez a verzió van már. Kétszer kellett újraindítanom a gépet. A LiveUpdate először a telepítés után 19 frissítést szedett le (ekkor kellett egy restart) majd a másodiknál még egy 37MB nagyságút is. (újabb restart)
Csak azt nem értem, de igazán nem is számít sokat, hogy a főablakban 761 napot mutat nekem a hátralévő napokból, itt meg 762-őt. -
Ge_Og
csendes tag
Sziasztok fiúk!
Ma jártam az egyik műszaki áruházban. (piros-feketével jellemezhetnénk)
Tegnaptól e hónap 17.- ig akcióznak ennél az áruházláncnál és köztük van - ami bennünket érdekel - néhány antivírus is.
Remélem nem reklámnak fogjátok tartani.
NIS2011 1gép 1 user 7999Ft, G-Data IS2010 4100FT, G-Data Global Protection 2010 4999 Ft, aztán a Panda különböző változatai (mind 10 ezer forint alatti áron). Volt még ESET is meg Kaspersky is nagyon kedvező áron, de azoknak az árait már nem jegyeztem meg.
Csak azért írtam hátha valakit elkap a vásárlási láz.[ Szerkesztve ]
Aktív témák
- Ukrajnai háború
- Redmi Note 12 Pro - nem tolták túl
- EAFC 24
- Vodafone mobilszolgáltatások
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- NBA és kosárlabda topic
- Samsung Galaxy A52s 5G - jó S-tehetség
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- További aktív témák...
- Lemezes Retro PC Játékok
- Számlás!Steam,EA,Epic és egyébb játékok Pc-re vagy XBox!
- Játékkulcsok olcsón: Steam, Uplay, GoG, Origin, Xbox, PS stb.
- Windows, Office licencek a legolcsóbban, egyenesen a Microsoft-tól - 2990 Ft-tól!
- Bitdefender Total Security 3év/3eszköz! - "Tökéletes védelem most kedvező áron..."
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen