Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Lyézi

    csendes újonc

    Sziasztok!

    2017-ben vettem egy LG 55SJ810V TV-t.. Még valamikor tavaly januárban vagy februárban elkezdett a magic remote távirányító szenvedni. El-el tűnt néha a kurzor, meg olyankor megakadt a net. Egy idő után ez súlyossá vált, gyakorlatilag távirányítóval kezelhetetlenné vált a tv, illetve net se volt rajta. Kikapcsoltam a wifit, és kábelről adtam neki netet, ami által csodálatos módon működött a távirányító is, meg a net is. Ettől függetlenül éltem a garanciával, így hát kijöttek házhoz, és cseréltek benne alaplapot, illetve jeladót. Nos, most megint előjött a probléma, és legnagyobb szomorúságomra, már nincs rá garancia. Ráadásul most eleve kábellel ment a net, és úgy romlott el, tehát most már ez sem alternatíva. Azért próba cseresznye, hátha talán segít, lecsatlakoztattam mindent a tv-ről, áramtalanítottam pár percre, majd bekapcsolást követően egy gyári visszaállítás csináltam. Itt is egy érdekes dolog, hogy a kurzor végig megvolt a beléptető menü továbbléptetésénél, rendesen működött a távirányító egészen addig, ameddig el nem érkeztem az internetcsatlakozáshoz. Itt megint azonnal eltűnt a kurzor, és csak néha-néha sikerül egy pillanatra előhívni. Egyébként a tv, az alján lévő gombokkal hibátlanul irányítható, de ez nyilván nem old meg semmit. A tv elég sokat van használva, de normális körülmények között, vigyázva volt rá. A készenléti állapot a gyors bekapcsolás végett be volt rajta állítva, de kétlem, hogy emiatt használódna el egy alkatrész évente.

    Három kérdésem van az itt jelen lévőkhöz. Másnak is előfordult már ez a hiba?
    Nem lehet, hogy ez szoftveres hiba, vagy akár a tv biztonsági funkciója (iszonyat rossz az internetünk, rengetegszer megszakad a kapcsolat, illetve egy másik routerről kábellal jön át az én szobámba egy routerre a net) ?
    Illetve, nem emlékszem a múltkori javításra, ezért valakinek nincs információja arról, hogy ennek a saját költségen való javítása mennyibe kerülne? Gondolok itt alaplap, jeladó árra (vagy megkockáztassam először csak a jeladó cserét, hátha), illetve munka-és kiszállási díjra. Gondolom cakkom-pakli 40-50 ezer biztos lenne, csak jeladó cserével esetleg 15-20 ezerből megúszom...

    Szomorú belegondolnom, hogy mostantól akár évente x 10 ezer forintot rá kell költenem egy 300 ezer forintos prémium kategóriás LG! tv-re egy ilyen hiba miatt. Egy idő után meg ha már alkatrész se lesz hozzá, akkor cseszhetem a javítást. :(
    Nagy LG fan vagyok, és ezt a TV-t is egyébként imádom, de ez egy marha nagy csalódás nekem jelenleg, és jó lenne megoldást találni rá, meg azt az LG felé is jelezni, hogy ez elég gáz.

    Előre is köszönöm a segítséget!

  • Lyézi

    csendes újonc

    válasz blakey #99398 üzenetére

    A wifi kapcsolatot meg sem találja a tv, a gyári beállítások visszaállításánál pedig direkt ki volt húzva a net kábel is belőle, hogy nehogy az bezavarjon, de gyakorlatilag esélyem se lett volna beállítani semmit, mert amint a beléptetésnél ide ért a tv, azonnal eltűnt a kurzor, és onnantól nem is bírtam, csak a tv alján befejezni a beléptető menüt.
    Egyébként már felhívtam a szervizt, kíváncsi vagyok mire fogok menni velük. Valószínűleg megint csak cserélnének benne egy jeladót (alaplapot nem fogok cseréltetni), és kész.

  • Lyézi

    csendes újonc

    válasz Lyézi #99399 üzenetére

    Na beszéltem a szervizessel, szerinte lehet kábelprobléma is. Ez végül is megmagyarázná, hogy miért jött ez a gond ilyen hamar elő megint (az LG-től nem várna az ember 1 évig működő silány alkatrészt egy prémium kategóriás eszközben), illetve miért nem folyamatosan rossz. Most például megint működik minden. Ezért gondoltam egyébként szoftveres hibára, mert elektronikai alkatrészek ha tönkremennek, általában végleg tönkremennek, ha csak nem szoftveres a gond, vagy érintkezési hiba, amire eddig nem gondoltam. Az előző szerelést követően pedig lehet azért javult meg, mert ugye a kábel is mozgatva volt, így egy ideig rendesen érintkezett. Gondolom hideg-meleg hatására mozog, meg emeleti szoba révén a járkálás okoz rezgéseket.
    Másik variáció még az volt, hogy esetleg közeli villámcsapás kiütheti a wifi modult, de rádiófrekvencián keresztül, amin a wifi jel is megy, nem a konnektoron át. Egyébként erre direkt van egy jó minőségű, túlfeszültség védős Philips elosztóm, hogy lekapcsoljon, ha gond van. Ezt egyébként nem tartom valószínűnek, bár volt itt a múltkor egy kis vihar, így erre a lakásbiztosító fizetne, ha emiatt ment volna tönkre, de kétlem. Akkor szerintem egyáltalán nem működne a wifi modul. Egyébként a wifi modulban van a távirányító bluetooth-ja is, meg a vezetékes net is, egy az egész. Nem is értem miért wifi modul a neve. :F Na mindegy, ennyi infót tudtam összeszedni, egyébként kábel és/vagy wifi modul csere esetén 20-30 ezer forint az összköltség. Illetve, ha a megelőző szervizelést követő egy éven belül elromlik egy cserélt alkatrész, akkor csak munkadíjat kell fizetni. Természetesen ebből is kiestem 3 hónappal. :D :C

    Szerintem többet ti sem tudtok segíteni, de legalább megosztottam a tapasztalataim, meg a szerzett infókat, így ha másnak is hasonló gondja akad, hátha ez segít.

    Egyébként hétfőn ha minden jól megy, viszem szervizbe, így majd a konklúziót még leírom. :)

  • Lyézi

    csendes újonc

    válasz blakey #99410 üzenetére

    Írtam a szövegemben, hogy teljes áramtalanítás, majd csak a tápkábel bedugása után csináltam gyári visszaállítást, ergo nem volt utp kábel a tv-ben. Csakis a tápkábel. TrueMotion-t eleve nem használtam.

  • Lyézi

    csendes újonc

    válasz blakey #99401 üzenetére

    Ezzel együtt tudnék érteni, ha gyári visszaállítás után úgy, hogy nem volt bekötve a net, működött volna. Bár lehet, hogy itt meg automatikusan wifin keresztül kereste a netet a beléptető menünél. De az az érdekes, hogy működött több, mint 1 évet minden probléma nélkül. Ráadásul okádék volt a hálózati megoldásunk. A szomszéd szobából wifin jött át a net egy tp-link jelerősítőre, és onnan ment kábellal ki a net a routerra. Egy ideje ez át lett alakítva végre, kábellal jön át a net a másik routerből a miénkbe. A jelerősítő pedig lekerült a földszintre, hogy ott is legyen wifi. Ez mondjuk régebben okozott problémát, de akkor wifin használtam a tv-t, a mi szobánkban nem volt router (2 gépre 2 kábellal jött át a net a másik szobából), így a fenti router, meg lenti jelerősítő között ugrált minden eszközünk, ezért az hamar meg is lett szüntetve. Egyébként ezek a gány megoldások nem az én szüleményeim voltak, mindenesetre a jelenlegi megoldás stabil, a wifis rossz volt. De így sem volt semmi baja a tv-nek még egy darabig. A 2 probléma egyébként azért függ össze, mivel egy alkatrész (a wifi modul) kezeli a távirányítót is, meg a kábel/wifi netet is. Emellett volt, amikor 1 teljes napon keresztül működött, azután megint nem. :D Illetve, az előző szerelést követően, amikor semmi változás nem történt a hálózatban sokáig, miért lett jó? Először még akkor is wifi-vel használtam, és a beléptető menünél nem tűnt el a kurzor, azonnal látta a wifit. Emellett 2 gép is megy erről a routerről, a telefonok wifijével sincs baj.

    Ettől függetlenül majd átnézem azokat, amiket írtál, és köszönöm a jó tanácsokat!
    A szervizből egyébként azóta nem érkezett válasz. Sajnos, ha nem garanciális úton jönnek ki cserélni valamit, akkor lassú a folyamat kissé, de így legalább (remélhetőleg) rendesen bevizsgálják, nem vakon cserélnek alkatrészt.

    ui.: Elkavarodtam az előző válaszommal, és ugye rosszra válaszoltam, elnézést érte. :D

  • Lyézi

    csendes újonc

    Sziasztok. Még a múltkor írtam ide, hogy az LG 55 SJ810V tv-m wifi modulja másodszor romlik el. Azóta megjárta a szervizt, kicserélték 25 ezer forintért a modult, és megint jó természetesen. A probléma csak az, hogy most lesz 3 éves a tv, de másodszor romlik el ugyanaz. Azóta kutakodtam, és youtubeon is akadnak videók, ahol ezzel a problémával foglalkoznak. Nos, elvileg nem is maga a modul romlik el, hanem beporosodik a csatlakozás, emiatt rossz lesz az érintkezés, és ezért jön elő a hiba. Az egyik videón így annyit mutat be, hogy kifújja a kábelből, és a wifi modul csatijából is a port, majd elvileg jó is lesz. A komment szekcióban rengetegen írták, hogy nekik is jó lett így. Tehát, ha legközelebb megint elromlana, én is ezt fogom tenni otthon.

    Mindenesetre nagy csalódás ez az LG-től. Ha maga az alkatrész csak 1 évet bírna, az még elszomorítóbb lenne, de így is elég fatális hiba, hogy évente szét kell szedni a tv-t, mert egy csatlakozó beporosodik, aztán hibát csinál. És hozzáteszem, nem csak az én szériámnál van ez. Igen sokan írták a tv-ik típusát, és hogy ugyanez a gond, jellemzően mind drágább tv, szóval nem is értem. Olyat is olvastam, hogy valakinek az LG álltana javíttatást, mert tudnak róla, hogy fennáll ez hiba.

    Remélem azóta orvosolták ezt a mostani a tv-ken, és a jövőben nem kell elpártolnom majd az LG-től, mert ez a szituáció most nagyon arra sarkall. Remélem másnak is hasznos ez az infó. Alább csatolok egy linket.

    https://youtu.be/_RQvk0lIlwU

  • Lyézi

    csendes újonc

    válasz norbertoth #99997 üzenetére

    Wifi modulnak hívják, de ez kezeli a vezetékes netet is, a wifit is, és a távirányíto bluetooth-ját is. A tv-n van rés, ami a szellőzés/hőkiadás miatt van gondolom. Ott be tud jutni a por. Ha egyébként tényleg 1 évet bír egy prémium LG wifi modulja, akkor köszönöm többet nem veszek ebből a márkából semmit. Így is elég szomorú a sztori, nem erre számítottam egy 400 ezres tv-től. Eddig egyébként sose volt bajom az LG-vel, sok mindenem az, monitorok telefon stb., de ez most nagy csalódás, föleg, hogy nem egyedi probléma, ami csak nálam volt.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák