Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • timar88

    tag

    Igen ismerős hozzászólások. Én nem nagyon tartom pl apámmal a kapcsolatot (életmódja miatt), de mai napig hálás vagyok neki, hogy annak ellenére, hogy nem volt pénzünk, megvették amiket tudtak. Volt jó pár készletem, amire nagyon vágytam és meg is kaptam. Ugyan pl a vágyott kalózhajó nem volt meg, de volt jó pár kalózos figurám, indiános szett kenukkal. Vár nem tudom szett volt-e, mert sokszor jött úgy haza a pecsából, hogy csak alkatrészeket hozott. Ha meg is volt a vár, sokat nem maradt nálam egyben, de cserébe minden héten új várat kellett bevennie a gaz ellenségnek. Katonáim, lovaim voltak szerencsére minden mennyiségben, több fajta is. Volt rendőrségem is, minden fajta autó, sok-sok ömlesztett elem. Nem is maradt nálam egyben szinte semmi sajnos. Lego 4559 vonat. Arra azért vigyázztam egy darabig. Aztán öcsém is képbe került, nem tudom már ki szedte szét, bár ő kevésbé legozott emlékeim szerint, mint én.
    Mindkét gyerek valószínűleg ugyanezt csinálná, és kapná szét a szetteket, ha engedném, de nem engedem. Persze, vannak amiből hiányzik egy-egy elem, de talán a kis zöld dínó az egyetlen ami teljesen szét van szedve, a többi 95%-ban biztosan egyben van. Volt olyan, hogy mondtam, hogy akkor most addig nincs játék amíg nincsenek összetéve a szétszedett szettek. Muszáj volt, mert abba az irányba haladtunk, hogy pár hét és semmi nem marad egybe. Utána pedig az életbe nem tesszük össze őket. Így is kínkeserves volt, biztos ismerős amikor egy tök ismert elemet, amiből elvileg van 10 db, egy kéne de nem találod 2 óráig. Úgyhogy ezt megelőzendő a szettek szétszedése helyett kapnak cserébe sokszor csak úgy ömleszett elemeket, hogy tudjanak bármit építeni. Pl új vár elemeket is sikerült sokat vennem nagyon jó áron. Van egy jó nagy doboznyi amiből bármit tudnak építeni. Legdrágább készlet a barracuda volt amit megkaptak, de azt is gyereknapra anyámékkal dobtuk össze nekik. Próbálom nekik egy bizonyos határ alatt tartani a dolgot, főleg, hogy ennyi idősen még nem értékelik annyira az 1000+os készleteket szerintem. Hajót is például összetették, de azóta se nagyon játszanak vele, ahogy a többi összerakott készlettel se nagyon. Legyen az tűzoltóság vagy bármi más. Pedig kisasszonynak már egy egész városa van friends épületekből, úttal, járművekkel stb. Ezek gyakorlatilag dísznek vannak a polcokon, és mindig csak az ömleszettel megy a játék. Imádják összerakni a szetteket, nagyon ügyesek is benne, mindegy mekkora az elemszám, de utána gyakorlatilag megy a polcra. Viszont így később ha el szeretnék adni és venni mást helyette, akkor ennek nem lesz akadálya. Nálunk az egyensúly néha megbomlott, de azért próbálom tartani, hogy egyszer lego, egyszer társas, egyszer könyv, egyszer egyéb készségfejlesztő legyen az ajándék. Persze ebből a lego kiemelkedik alapvetően, de nagyjából sikerült eddig annak a lónak nem elszaladnia.
    Egyébként érdemes már korán megmutatni nekik pl a bricklink studiot is pl, egyrészt tanulják a számítógép működését, másrészt jópofa dolgokat lehet ott is építeni.
    Nemrég arról volt szó, hogy páran csak összerakásra vesznek szetteket és adják is tovább, csak az építési élmény miatt vesznek újakat. Ezt a studio is ki tudja váltani részben, pl a disney vonat nekem is nagyon tetszett, de ennyiért megvenni az életbe nem fogom. Így múltkor fogtam magam és studioban tettem össze, részben kíváncsiságból, hogy csak a vonat mennyibe kerülne külön, mivel az állomás nem érdekel, másrészt nyújtotta kb azt az építési élményt, mintha élőben tettem volna ki. Ugyanúgy rácsodálkoztam az építési megoldásokra, és büszkén néztem a végeredményt a képernyőn. Mondjuk ez volt az egyetlen ilyen, inkább moc-kolok, de nem elképzelhetetlen, hogy később is pénz hiányában ott rakok ki egy készletet ami tetszik. Lassan határt kell húznom amúgy is, mert már bőven millió fölött vagyunk a készletekkel szerintem, mondjuk nálunk amit megvesszünk azt ki is rakjuk, nem porosodik a pincében.

    Forest Hideout 15k, Black Falcon katonák 5 db 11k, Forestman katonák 5 db 13k, Tallneck moc 8k, Sok 9v vonatsín! érd. privi vagy email

Új hozzászólás Aktív témák