A karórába oltott kínai mobiltelefonok tiszavirág életű karrierje után ógy tűnik, hogy a legtöbb gyártó mégis komoly fantáziát lát a csuklón hordható készülékekben, igaz, nem önálló távközlési eszközként, hanem egy okostelefon távoli apró kijelzőjeként. Az alant látható videó és szabadalmi bejegyzés tanúsága szerint a Nokia ennél jóval többet szeretne egy ilyen eszköztől, éppen ezért nem egy, hanem rengeteg olyan négyzetes megjelenítővel ruházta fel azt, melyek mindegyike egyetlen fontos információ elérésére képes. A karkötő forgatásával valamennyi megjelenítő könnyen elérhető anélkül, hogy az apró kijelzőn bonyolult érintőmenüben kellene kutakodni. Hogy a készülék valaha piacra kerül-e arról nincs információ, de működő koncepcióként egészen biztosan elkészült.
Azóta történt
-
Motorola okosóra hajlékony kijelzővel
Hagyományos óraláncra emlékeztető alapokból építkező flexibilis kiegészítő formatervét védette le a Motorola.
Hír 21
-
Érkezik a Nabu intelligens karkötő
Az okosórák és a kizárólag sport teljesítmény követésére alkalmas csuklópántok közötti optimumot jelenti a RAZER új karkötője.
Hír 41
-
Neptune Pine – Android-alapú óramobil
Rövidesen piacra kerül a tizenkilenc éves kanadai Simon Tian által megálmodott gigantikus óramobil.
Hír 55
Előzmények
-
Nokia Lumia 1020 - fényképesztő
Nincs mese, ez most a legjobb kamerás okostelefon. A 41 megapixeles szenzor és a hat lencséből álló optika együttese verhetetlen a mobilos képalkotás kapcsán.
Teszt 8782
-
Egységes kameraszoftver a Nokiától?
A Lumia 1520 fedélzetén debütálhat a Nokia Smart Cam és Pro Cam fotóalkalmazások egybegyúrt változata.
Hír 25
-
Újabb Nokia beharangozó érkezett
Idén Abu-Dzabi ad otthon az évenként megrendezésre kerülő Nokia World sajtóeseménynek.
Hír 48
-
Nokia Lumia 625 - 4G az ablakpárkányon
Újabb Lumia, ezúttal a kamera kapott picit nagyobb hangsúlyt, illetve a kijelző méretét növelték a finnek. Egyébiránt ez a Lumia is pont olyan, mint a többi.
Teszt 7051
Hirdetés
Percről percre
it A kreativitás szimbólumait zúzták be egy iPad-reklámban, ez pedig hatalmas felháborodást okozott.
it Meggondolta magát a Ford, a helyzetre való tekintettel 2030 után is kínálhat Európában hibrid és benzines autókat.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
A Corsair égisze alá kerül a Fanatec
ph A szimulátorrajongók körében nem épp ismeretlen név követi a a Drop, az Elgato, az Origin PC és a SCUF Gaming által kitaposott ösvényt.
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
Kicsit később indul a The Rogue Prince of Persia korai hozzáférése
gp A pontos dátumot a következő hétfői napon jelentik meg a készítők.
Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
ph A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.
Megjelenési dátumot kapott a PO'ed: Definitive Edition
gp Az új kiadás kevesebb mint egy hét múlva már elérhető lesz.
Elveszítette az egyik legnagyobb kínai partnerét az Intel és a Qualcomm
ph Az USA visszavonta a két cég exportlicencét, így nem adhatnak el új lapkákat a Huawei-nek.
WitchSpring R - Nyár végén jönnek a konzolos kiadások
gp A remaster kiadás tavaly ősszel debütált PC-n, hamarosan végre újabb platformokra is befut.