Múlt héten ismét a Samsung miatt volt hangos a telekommunikációs szakma. A nemrég piacra került, véleményünk szerint nagyon kellemesen sikerült Galaxy Note 3-ról ugyanis kiderült, hogy a Galaxy S4-hez hasonlóan ez a készülék is megemeli a processzor és a grafikus gyorsító órajelét, amikor azt érzékeli, hogy szintetikus sebességmérő szoftvert, úgynevezett benchmarkot indít el a felhasználó.
A koreai gyártó persze kapott hideget-meleget a felhasználóktól, így igazán örvendetes, hogy az AnandTech egy kicsit jobban is elmélyedt a témában és nem csak azt nézte, hogy hol és hogyan "csal" a Samsung, hanem azt is, hogy kik azok, akik hozzájuk hasonlóan állnak hozzá a szintetikus sebességméréshez. Némi vizsgálódás után kiderült, hogy az ASUS Padfone Infinity, a HTC One és a One mini, valamint az LG G2 is optimalizálja a beállításokat a sebességmérő programok esetén, igaz, kevesebb program esetében, mint a Samsung teszi. A vizsgált készülékek közül így a Motorola által gyártottak, a Nexus készülékek és az NVIDIA Shield maradt tiszta.
Az egész történet egy sportbeli doppingbotrányhoz hasonlít, de igazából azt a kérdést hozza elő, hogy tulajdonképpen mennyit is érnek az egyébként általunk is használt szintetikus sebességmérő szoftverek, illetve pontosan mit is jelent az, hogy a fenti készülékek csalnak. A szoftverek hasznosságával kapcsolatban itt szerencsére lehet konkrét választ adni, hiszen a PC-s iparág az elmúlt években már kitaposta ezt az ösvényt (is), tehát ami most újdonság a telekommunikációs világban, az már régen megtörtént a hardveresben. Bő egy évtizede bevett szokás volt – például a grafikus kártyáknál – a meghajtók optimalizálása az egyes tesztprogramokra, a szaksajtó és fejlesztők sokéves munkája révén hagytak fel a gyártók ezzel a megtévesztő tevékenységgel. A telefonok és tabletek sebességmérésében is hasonló folyamatra számítunk a közeljövőben.
A legnagyobb problémát ugyanis az okostelefonok és táblagépek belsejében található hardverek okozzák. Az energiafogyasztás ezeknél az eszközöknél sokkal fontosabb kérdés, mint egy asztali számítógép esetében, épp ezért az efféle hardverek nagyon erősen optimalizálják, a rendszer maga dönti el, hogy melyik processzormagot mikor milyen órajelen futtatja, ha egyáltalán bekapcsolja. Az viszont szinte csak elméletben lehetséges, hogy mindegyik mag és a grafikus gyorsító is maximális órajelen fusson, mert az ilyen működés az akkumulátoros üzemidőt elképesztően lerövidítené, fennállna a túlmelegedés veszélye, ráadásul a dolognak nem is lenne sok értelme; ezeket a rendszereket egyszerűen nem ilyen működésre tervezték. A benchmark-csalások esetében viszont mégis ez történik, az operációs rendszer észleli, hogy milyen program indult el, majd feltekeri az összes órajelet az elérhető maximumra. Annál egy kicsit sem tovább, innen nézve tehát tulajdonképpen nem történik csalás, de az eredmények ettől függetlenül nem lesznek valósak, hiszen ilyen órajeleket a valóságban sosem fogunk kapni, még a legkomolyabb rendszerigényű játék futtatásakor sem.
A "optimalizálás" hatására tehát azt tudhatjuk meg, hogy az adott hardver kvázi laboratóriumi körülmények között mire képes; szinte biztos, hogy tűző napon egyébként nem is lehetne huzamosabb ideig futtatni ezeket a szoftvereket ezeken a készülékeken. Sokkal nagyobb gond viszont, hogy maguk a benchmarkok is tökéletlenek; a legtöbbjük egyáltalán nem olyan teljesítményt mér, amilyen a valóságban van, nem úgy terheli a hardvert, ahogy a rendes használat teszi. Ezen kívül a minőség sem az igazi, nagyon nagy szórás tapasztalható a pontszámokban azonos készüléken is, olyan nagy, amilyet például a PC-s ipar nem is tudna elviselni, egy hasonlóan ingadozó eredményt adó szoftvert egyszerűen nem használnának. Ráadásul az Android esetében más bajok is vannak, eltérő teljesítményt kapunk újraindítva, friss rendszerrel, egyes készülékeknél pedig az energiagazdálkodás miatt az is számít, hogy töltőn van-e az eszköz.
A jelenség a mémgyártókat is foglalkoztatja
Nem szeretnénk kemények lenni a gyártókkal, hiszen az efféle optimalizálásnál a PC-k esetében durvább dolgokat is láthattunk már; inkább azoknak veregetnénk meg a vállát, akik nem élnek efféle eszközökkel, és azért teszik mindezt, mert nem hisznek a benchmarkokban. Nem kell nagy következtetéseket levonni, ez csupán egy folyamat, mely formálja majd a tesztelési metódust. Szinte biztos, hogy idővel megszületnek majd a mostaninál sokkal életszerűbb képet adó megoldások, addig pedig azt javasoljuk, hogy inkább nézzük meg videón vagy a saját kezünkben, hogy szaggat-e egy készülék, a benchmarkok eredményeit pedig kezeljük ott, ahol kell őket.
