Hirdetés

Nokia által szállított 3G

A vezető cseh mobilszolgáltató, a Eurotel Praha, spol. s.r.o. elindította Csehország első WCDMA 3G hálózatát. A szolgáltatás beindítását megelőzően 2005. októberében a brnói kereskedelmi vásáron sikeresen mutattak be a Nokia HSDPA (nagy sebességű letöltés csomaghozzáféréssel) technológiával élőben lebonyolított 3G szolgáltatásokat, például videohívást, internetböngészést, vagy fájltovábbítást. Az első szakaszban Prága és Brno körzetében elérhető 3G szolgáltatások rövidesen az ország egészében rendelkezésre állnak majd.

A Nokia és a Eurotel jelenleg a HSDPA-t is teszteli, amely fontos lépést jelent a gyorsabb mobilszolgáltatások biztosításában. A két vállalat az Eurotel Nokia 3G hálózati technológiát alkalmazó, élő hálózatán már lebonyolított egy 1,8 Mb/s letöltési sebességű HSDPA hívást. "Az internetböngészés jó példája azoknak a szolgáltatásoknak, amelyet a HSDPA biztosít majd a felhasználók számára. Emellett alátámasztja a Eurotel azon célját is, hogy a vállalat továbbra is a szélessávú mobil adatszolgáltatások éllovasa maradjon" mondta Stanislav Kura. "Elégedettek vagyunk a Nokia megoldásával és azzal a segítséggel, amelyet a vállalat a jó minőségű HSDPA hívás lebonyolítása során nyújtott. Nagy várakozással tekintünk a szolgáltatás kereskedelmi bevezetése elé."

A szeptemberben bejelentett megállapodás részeként a Nokia rádió-hozzáférésű, és csomagkapcsolt gerinchálózatokat, többek között csúcstechnológiájú 3GPP Release 4 MSC szerverrendszert, Nokia Flexi Intelligent Service Node (ISN)-t, Nokia IP multimédia-alrendszert (IMS), és HSDPA-hoz használható Nokia UltraSite WCDMA bázisállomást biztosít a Eurotel számára. A Nokia a Nokia NetAct™ hálózatkezelési megoldását is a vállalat rendelkezésére bocsátja, emellett hálózattervezési, telepítési, üzemeltetési, és karbantartási szolgáltatásokat, valamint képzést biztosít.

A nagyobb feltöltési sebességet biztosító HSUPA (nagy sebességű feltöltés csomag-hozzáféréssel) a későbbiek során lesz elérhető. A Nokia rendszer feltöltési sebessége máris elérte a 384 kb/s-ot. A Nokia eddig több mint húsz HSDPA szerződést kötött, ezek közül hetet hoztak nyilvánosságra.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Előzmények

Hirdetés