Hirdetés

Nem ment jól az LG-nek a második negyedévben

Az LG-nél közzétették az idei év második negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentést, ami egyáltalán nem ad okot a bizakodásra. A vállalat a 2013 negyedik negyedéve óta most könyvelte el a legalacsonyabb üzemi nyereségét, hiszen mindössze 244 milliárd koreai wont (211 millió dollár) tudtak felmutatni, ami a tavalyi év hasonló időszakához képest 60 százalékos visszaesést jelent (akkor 610 milliárd koreai wonról adott tudomást a cég). Ez az eredmény az elemzői várakozásokat sem érte el, hiszen a szakértők korábban 395 milliárd KRW-ra számítottak.

Hiába második még mindig a TV-gyártók sorában az LG, a divízió egyáltalán nem teljesített jól: 827 milliárd won (71,5 millió dollár) veszteséget kellett lenyelni a koreaiaknak, pedig korábban ennél sokkal jobban ment nekik ebben az üzletágban. A mobilkommunikációs szektort sem lehet megdicsérni, bár itt legalább 0,2 milliárd KRW profittal számolhattak a vállalatnál. A jövőképet elég sötétre festik az elemzők, hiszen a mobilos iparág egyre zsúfoltabbá válik, és az LG szerintük nem nagyon tud majd kiemelkedni, ráadásul a TV-s szektorban ugyanez a helyzet, így rendesen fel kell majd kötni a gatyát a cégnél, ha nem akarnak jelentősen visszaesni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Előzmények

Hirdetés