Hirdetés

Már jövő nyáron csökkennek a roamigtarifák?

Az Európai Bizottság 2005 októberében a Bizottság megállapította, hogy egyes telefonszolgáltatók a nemzetközi hívások esetében a helyi hívások árának akár hússzorosát is felszámolják. Ezt a gyakorlatot Viviane Reding az Európai Uniós információs társadalomért és médiáért felelős biztosa elfogadhatatlannak minősítette. Egy évvel később, amikor a szolgáltatók azt állították, hogy 22 százalékkal csökkentették roamingáraikat, a brüsszeli testület a következőket tapasztalta: a roamingárak átlagosan még mindig négyszer nagyobbak a helyi beszélgetések díjszabásánál. Az EU állampolgárainak 70 százaléka szerint Brüsszelnek szabályoznia kellene az árakat, elérve azok lényeges csökkentését.

Egy friss Eurobarometer-jelentés arról számolt be, hogy külföldi utazáskor a mobilozók 15 százaléka nem visz magával készülékét vagy kikapcsolja azt. Az érintettek 21 százaléka kizárólag sms-ben kommunikál, amikor külföldön tartózkodik, 63 százalék lényegesen kevesebbet használja készülékét. Évente mintegy 150 millió európai használja mobiltelefonját idegen tagállamban, háromnegyedük üzleti ügyben utazik, negyedük turista.

A felsorolt okokra hivatkozva az Európai Bizottság idén július 12-én tervezetet nyújtott be a roaming-díjszabások módosítására. Ebben korlátozná a tarifákat és azt javasolja, hogy a beszélgetés költségének csupán 30 százaléka terhelje az ügyfelet. Az így keletkező maximális árak: 33 eurócent/perc a helyi beszélgetésért, a vendéglátó állam szolgáltatója révén; 49 cent/perc a nemzetközi beszélgetésért (a vendéglátó államból induló hívás egy másik államba megy); 16,5 eurócent percenként egy otthonról érkező hívás fogadásakor.

Az EB most befolyásos támogatóra lelt Németországban, amely egy hónap múlva átveszi Finnországtól az EU elnöki tisztét. November 22-én Michael Glos német gazdasági miniszter és Joachim Wuermeling európai ügyekkel megbízott államtitkár a tagállamok állandó képviselői elé terjesztett egy jelentést. A két bajor konzervatív politikus az EB javaslatánál messzebbre megy: az árkorlátozást már 2007 nyarán alkalmazni szeretnék, míg szemben az EB javaslatával, amely szerint leghamarabb a jövő év végén lépne életbe az új szabályozás. Németország meghagyná a szolgáltatóknak azt a lehetőséget, hogy különböző roamingdíjakat alkalmazzanak, az általános maximális szint alatt. A német javaslat szerint a szolgáltatóknak nem állna jogukban hosszú ideig egy bizonyos díjszabás-modell igénybe vételére kényszeríteni ügyfeleiket, akiknek jogában állna rövid határidőn belül áttérni egyik díjszabásról egy másik szolgáltatáscsomagra. Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság ellenzi az EB tervezetét. Előbbi két ország ugyanis igen népszerű a turisták körében, az olasz és spanyol mobilszolgáltatók évente jelentős bevételt könyvelhetnek el a turisták roamingdíjaiból.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés