Kiszivárgott a Nexus 9 premierjének dátuma

Egy ideje hallani lehetett és mi is többször beszámoltunk a titokban készülő Nexus 9 táblagép érkezéséről, aztán múlt héten a készülék lebukott az NVIDIA adatbázisában, megnevezve a HTC-t, mint gyártót, és a Tegra K1-et, mint rendszerchipet. A táblagép vélhetően az NVIDIA SoC-jének 64 bites változatát fogja használni, és bejelentésének napján startolhat el a friss rendszerverzió, az Android L is. Eddig már csak azt nem volt világos, hogy pontosan mikor jön el az a bizonyos nap, most azonban erre is érkezett egy hír.

Kiszivárgott a Nexus 9 hivatalos billentyűzete is, amit külön lehet majd megvásárolni
Kiszivárgott a Nexus 9 hivatalos billentyűzete is, amit külön lehet majd megvásárolni

A nagy nap október tizenhatodika lehet, legalábbis Paul O'Brien ezt tweetelte el egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva. A fenti dátum nem is tűnik elképzelhetetlennek, a tavalyi Nexus 5 is októberben látott napvilágot, és már több hónap eltelt az Andorid L fejlesztőknek szánt változatának publikálása óta. Október 16-ig pontosan négy hét van hátra.

Azóta történt

  • Ilyen lesz a Nexus 6?

    Újabb képeken is látható a Motorola „Shamu” belső néven készített Android referenciamodellje.

  • Ilyen lehet a Nexus 9

    Kémfotóhoz illően rossz minőségű képen látható egy HTC tablet, amelynek a Nexus logója árulkodik arról, hogy esetleg a közelgő Nexus 9 lehet.

  • Újabb hardveres információ a Nexus 6-ról

    Ezúttal a CPU-Z adatbázisában bukkant fel a várhatóan jövő héten bemutatkozó új Nexus phablet, amely a Nexus 6 vagy Nexus X nevet kaphatja.

  • Nem lesz olcsó a Nexus 9

    A korábbi Nexus 7-es generációk ára helyett a Nexus 10 árcéduláját kaphatja meg az október 15-én bemutatkozó, november 3-ától megvásárolható táblagép.

Előzmények

Hirdetés