Képeken a Galaxy S6 fém háza

A napokban fotók kerültek fel az internetre, melyen állítólag már a Galaxy S6 fém váza látható. A Samsung következő androidos zászlóshajója a hírek szerint a következő negyedév során debütál, ami valószínűleg nem egy CES-en, hanem egy márciusi MWC-n tartott sajtóeseményt jelent (bár ebben nincs egyetértés a pletykagyárosok között).

Samsung Galaxy S6 fém váz

A képeken jól látható a fém ház, melyen több helyen kivágások találhatóak, felül például a kamerának és az antennáknak, alul pedig feltehetőleg a hangszórónak hagytak ki helyet. A fotók összhangban vannak egyébként az eddigi szóbeszédekkel, amik szerint a dél-koreaiak csúcstelefonja prémium anyaghasználattal, valamint a szélek felé lekerekített üveg előlappal érkezik (utóbbi persze még egyáltalán nem megerősített információ).

Samsung Galaxy S6 fém váz

A Galaxy S6 más fronton is a csúcskategóriát képviseli majd, 5,5 hüvelykes QHD kijelző jellemzi, hardveres téren pedig az eddigiekhez hasonlóan kétféle változatban; Exynos 7420 vagy Snapdragon 810 chipsettel kerül majd forgalomba. Más téren egységes a dolog, microSD-vel bővíthető 32 GB-os belső tárhely, 3 GB RAM, valamint 20 megapixeles kamera jelenlétére kell számítani.

Samsung Galaxy S6 fém váz

A Project Zero néven fejlesztett készüléket nagyon komolyan veszi a Samsung, külsőleg a lehetőségekhez képest markáns változtatásokra lehet számítani, ami nem szükségtelen, hiszen a Galaxy S5 messze nem ért már el olyan sikereket, mint az elődmodellek többsége.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés