Hirdetés

Hirdetés

Hatodszorra sem lehet minden tökéletes

Nos, tegnap este sikeresen megjöttünk, Vértes már a szálláson kukorékolt, ami igen korrekt idén is. Az egész banda kint csövezett késő este az erkélyen, aztán elmentünk kaját szerezni, s be is ültünk egy bárba. Mindenki szörnyűséges pizzákat rendelt (mondván, hogy úgis lesz még seafood dögivel), egy, csak egy legény volt talpon a vidéken, aki a ház menüjét kérte 12 pénzért, argentín palacsinta, hal, bor. A palacsinta híg volt, és hússal töltötték meg, de nem volt rossz. A hal meg hal volt, Bocha egyből már a számlát akarta kérni, pedig még neki se álltam. A bor pedig egy teljes öveggel járt, úgyhogy ittunk belőle bőven.

A nettel annyi a probléma, hogy nincs. A házunk mellett van egy bár, ahonnan kilóg valamennyire a jel, de a lakásban már nem lehet fogni. Lehet viszont konkrétan 20 WLAN-t látni, kaptunk egy kódot, hogy nesztek, de egyikhez sem jó. Úgyhogy ma akartunk mobilnetet venni, erre kiderült, hogy az összes katalán bolt zárva van vasárnap, úgyhogy egyelőre masszív szívás. Eva - akitől a lakást béreljük - kórházban van, tehát nincs support az ottani net kapcsán sem, most Bennél ülünk, ami egy kávézó a Plaza Espanya mellett. Itt van a kiállítás, begyűjtöttük a belépőket (badge), minden rendben lezajlott, most burkolunk.

Reggel az egész banda csicsikált, megint csak egy jóképességű volt talpon, aki Bog névre hallgat és véleletlenül ezt a szerénytelen bejegyzést írja. Felkeltem nyolckor és lehúztam a tengerpartra, ahol egy lélek sem volt, egészen addig, amíg a semmiből teljesen szürreális módon egy futóverseny nem keletkezett körülöttem, de tényleg. Álltam a zebránál, elfutott pár arc, aztán egy sereg rendőr lezárta az utat és haztán elfutott több ezer ember. 10 percig rohantam körülöttem random arcok, aztán amilyen hamar felbukkantak, olyan hamar vége is, tisztára mint egy flashmob.

Szóval megint itt vagyunk. 20 fok van, verőfényes napsütés, szélcsend, pálmafák, KAS, nyüzsgés, fél 4-től pedig már kezdődnek a programok. Addig kitaláljuk, hogy miképp leszünk online és toljuk a híreket.

Azóta történt

  • Fagyi, szendvics, mellényzseb

    Otthon hó, itt fagyizunk, egy szál pólóban rohangálunk (azért nadrágot itt is illik húzni), aztán a Google standra még bezuhantunk.

Előzmények

Hirdetés