2016. július 28., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Okostelefon rovat

Február 24-én jön a Xiaomi Mi 5

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: GSMArena

Ezt nem más, mint a cég társalapítója erősítette meg, így közel másfél évnek kell eltelnie, hogy a Mi 4 megkapja méltó örökösét.

Hirdetés

Azt már lehetett tudni, hogy a Xiaomi új csúcskészüléke a következő hónapban lát napvilágot, ám pontos időpontról eddig nem esett szó. Most azonban megtört a csend, a vállalat nagyon várt mobilja, a Mi 5 elvileg február 24-én debütál, ez pedig azt jelenti, hogy másfél év telik el a Mi 4 piacra lépése óta.


[+]

A megerősítés ténye a Weibo oldaláról származik, ahol a kínai cég társalapítója és jelenlegi alelnöke, Liwan Jiang tette közzé a fontos információt. A hivatalos bemutató külön eseményen, ahogy ő nevezte, a Tavasz Konferencián történik majd meg, részleteket majd január 26-án közölnek a Xiaomi illetékesei. A sajtótájékoztató programját ügyeskezűek egyébként már megszerezték, a dokumentum szerint két órásra tervezik a műsort, és elvileg nem csupán egy, hanem több készülék lát majd napvilágot. A Mi 5-re egyébként a vezérigazgató szerint is érdemes várni, a felső kategóriás felszereltség garantált, elég csak a Snapdragon 820 chipsetre gondolni, ami majd szóbeszédek szerint a mobil belsejében dolgozni fog.

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.