A Nokia egy éve indította útjára a konstrukciótól függően egy, másfél vagy két éven át korlátlan letöltést biztosító zenei szolgáltatását, mely az idők során 9 országban vált elérhetővé. A kizárólag CWM készülékek megvásárlásával elérhető Comes with Music a MusicAlly felmérése szerint egyáltalán nem nevezhető sikeresnek, hiszen a legtöbb szolgáltató nem kínál konkurens szolgáltatásokat felvonultató modelleket, míg a felhasználók ritkán áldoznak húsz-harmincezer forinttal több pénzt egy készülék korlátlan zenei letöltést biztosító változatáért. A finn óriás júniusban 107.227 előfizetővel rendelkezett, ám az események lényegesen jobb is lehetne, ha a megoldás külön opcióként valamennyi Nokia vásárló rendelkezésére állna havidíjas konstrukcióban
Azóta történt
-
CWM az angol T-Mobile-tól is
A Nokia ingyenes zeneletöltő szolgáltatása egyre több szolgáltató kínálatban lesz elérhető.
Hír 6
-
Előrendelhető a kapacitív kijelzős Nokia X6
Már előrendelhető a november közepén érkező 32 GB belső memóriával és 3,2 hüvelykes kapacitív nHD kijelzővel szerelt Xseries X6.
Hír 54
-
Rihanna streaming koncert élőben a Nokiától
A Nokia, Island Def Jam Music Group és a Universal Music Group International együttműködése révén a világ bármely részéről megnézhető Rihanna Rated R albumának élő bemutatókoncertje.
Hír 7
-
Indiában is elérhető lesz a Nokia CWM
A finn gyártó korlátlan zeneletöltő szolgáltatása még ebben a félévben bevezetésre kerülhet Indiában.
Hír 3
Előzmények
-
90 napos CWM hosszabbítás ingyen
A Nokia bizonyos esetekben ingyen meghosszabbítja az egy éven át korlátlan zeneletöltést kínáló szolgáltatásának előfizetését.
Hír 1
-
Nokia X6 16GB: CWM nélkül?
Az angol Expansys már felvette a kínálatába a csökkentett belső tárhellyel rendelkező Nokia X6 készüléket.
Hír 20
-
Nem terjed túl gyorsan a CWM
A korlátlan zeneletöltéssel kecsegtető Comes with Music az Egyesült Államokban 2010 előtt nem lesz elérhető.
Hír 13
-
Nokia X6: Korlátlan zeneletöltés, nHD kapacitív kijelző és 32 GB memória
Nokia Comes with Music csomagban érkezik a finn gyártó új X-sorozatának első, mindössze 13,8 milliméter vastag 3,2 hüvelykes kapacitív érintőkijelzővel és 5 megapixeles kamerával szerelt tagja.
Hír 77
Hirdetés
Percről percre
it A jelentések szerint az USA hosszú idő után döntött, és visszavonta a Huawei kapcsán kiadott exportlicencet az Inteltől és a Qualcommtól. Ez mindegyik félnek nagy probléma lehet.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
PlayStationre tart a Rocksmith+
gp Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
ph Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.
Kompakt AIO-k Thermalright recept szerint
ph A gyártó pozicionálható kijelzővel szállított üdvöskéjét variálható világítással vagy anélkül egyaránt választhatjuk.
The Witcher 3 REDkit - Megjelenési dátumot kapott a modszerkesztő
gp Nemsokára még egyszerűbb lesz extra tartalmakat gyártani a játékhoz.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- ASUS routerek
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- Milyen SSD-t vegyek?
- Honor Magic6 Pro - kör közepén számok
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Kötelező BIOS frissítéssel orvosolná a Core CPU-k stabilitási gondját az Intel
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Drágább lett a Pixel 8a
- Kétventilátoros ASUS Radeon VGA-k az AMD-s felsőházban
- További aktív témák...