Hirdetés

A Nokia hivatalos közleményben tagadta visszatérését

A Nokia nem tervezi, hogy visszatér az okostelefonos piacra. A finn óriás hivatalos közleményben válaszolt az utóbbi időben egyre többször előkerülő pletykákra, miszerint a Microsofttal történő szerződés lejárta után újra láthatunk majd Nokia névvel fémjelzett mobilokat.

A hivatalos állásfoglalás a következő: "A Nokia figyelemmel kísérte a mostanában szárnyra kapó híreket, miszerint a cég visszatérne az okostelefonos piacra. Ezek a pletykák azonban nem fedik a valóságot, és a Nokia Networks képviselője által tett nyilatkozatot elferdítve közlik. A Nokia újfent megerősíti, hogy nincs szándékában mobilkészülékeket gyártani és eladni." A közlemény világos, mint a nap, nyilván ha már egyszer értékesítette a vállalat a mobilos részleget a Microsoftnak, akkor nem szeretnék felbolygatni a kedélyeket, és ugye eleve annak a cégnek sem érdemes keresztbe tenni, akinek az operációs rendszerét használják. Az Androidra való áttérést nem lett volna pedig rossz ötlet, de úgy tűnik, erre sem lesz a jövőben esély.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Előzmények

Hirdetés