A módszer

A módszer a fülünk volt. Miután a zenei ízlésünk alapvetően eltér, ezért három, egymástól nagyon különböző alkotást hallgattunk meg: egy Diana Krall, egy Fat Boy Slim (Rockafella Skank) és egy The Proclaimers szám került a tesztkészülékekre. Először kihangosítva próbáltuk élvezni a muzsikát, aztán egy profi Sennheiser fülessel hallgattuk meg őket, végül a gyári füles használata következett.

Az előkészületek kapcsán élből kiesett az Alcatel. Egyedüliként a mezőnyben miniSD kártyán kellett volna a zenét prezentálni, ami nem volt kéznél, de miután szabvány USB kábel igen, ezért gondoltuk, hogy majd nem lesz ebből probléma, de az S853 memóriája nem érhető el az oprendszer irányából, csak a telefon spéci szoftverével, amit le lehet tölteni ugyan a netről, de csekély 480 mega. Bluetooth is hiába van benne, az S853 adatátvitelre nem alkalmas, csak hang kommunikációra, így maradt az infra, és egy donor K750i-ről nekiindult az első 5 megás állomány, hogy felugorjon a francia csodára. Ez zajlott 40 percen át (az infra sebessége, ugye), aztán mikor megérkezett az MP3, akkor a telefon közölte, hogy nem tudja megnyitni.

Itt véget is ért az Alca pályafutása az este további részét tekintve, tudjuk, hogy kihangosítva zseniális, de egy zenei modellnél igenis lényeges szempont, hogy könnyen és gyorsan rá lehessen rámolni a megfelelő mennyiségű muzsikát.

A helyzet az, hogy a Motorola L9 is hasonlóképpen járt, a Diana Krall alkotást ő sem volt hajlandó megszólaltatni, ráadásul miniUSB csatlakozójú füles jár(na) hozzá, amit viszont normál jack foglalattá nem lehet átalakítani csak külön kütyü segítségével. Bár járt hozzá egy S9 sztereó Bluetooth headset, de értelemszerűen a Sennheiser fülessel nem tudtuk kipróbálni, így – bár kihangosítva meghallgattuk Fat Boy Slimet – úgy döntöttünk, hogy nem tudjuk figyelembe venni az eredményét.

Maradtak tehát hárman, alapvetően a három nagyágyú: a W710, az N91 és az E740, nekiláttunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!