Xiaomi Mijia fogkefe - igen, leteszteltük

Nem gyakori, hogy egy okostelefongyártó fogkefét dob piacra, de a Xiaomi megtette, az eszköz pedig kommunikál is az okostelefonokkal. Megnéztük, hogy miért és hogyan.

Csomagolás, külső

Igen, ez tényleg egy fogkefe tesztje itt a Mobilarenán. Aki most ellenállhatatlan késztetést érez, hogy a cikk megjelenésének szentségtörő jellegére felhívja a figyelmünket, azt arra kérjük, hogy egy kicsit olvasson még tovább! Egyrészt mert ezúton megígérjük, hogy nem megyünk el ebbe az irányba, a jövőben is maradunk majd a különféle okostelefonoknál, azok kiegészítőinél, illetve az alternatív hajtású közlekedési eszközöknél, másrészt elmeséljük, hogy pont egy ilyen miatt láttuk meg a bizonyos helyeken Smart Sonic névre hallgató eszközt, amit eleinte csak ki akartunk próbálni, de végül úgy döntöttünk, hogy leteszteljük. Mi ugyanis csak a Mi roller tesztpéldányáért mentünk a hivatalos magyar Xiaomi kereskedésbe, ahol megkérdezték tőlünk, hogy mást nem akarunk-e kipróbálni. Így jött a fogkefe, a fogápolás pedig sok felmérés szerint egy méltatlanul elhanyagolt, ám annál fontosabb téma, úgyhogy kicsit kiokosítottuk belőle saját magunkat, hogy a tudásunkat az olvasóinknak is átadhassuk ezen okos fogkefe tesztjén keresztül.


[+]

A Xiaomi terméke ugyanis egy okos fogkefe, ami a gyakorlatban kb. annyit jelent, hogy van benne Bluetooth és képes kommunikálni a bármilyen készülékre feltelepíthető Mi Home alkalmazással, ami egyébként a cég kameráit, világítótesteit, légszűrőit, konyhai kiegészítőit, robotporszívóit, valamint a korábban említett rollert is kezelik. Erre még nyilván vissza is fogunk térni, de elsőre még nem ezzel a felülettel találkozik a vásárló, hanem magával a dobozzal, amely a cég stílusához illeszkedő, fehér színű, nincs agyoncicomázva, a kívül olvasható feliratok pedig jórészt kínaiak, szóval érdemes is áttérni a beltartalomra. Az eszköz teste kicsit nagyobb, mint a klasszikus elektromos fogkeféké, a dizájn pedig nem kimondottan meggyőző, meglehetősen puritán, de a célnak megfelel, illetve tudni kell, hogy Soocas X3 személyében a cégnek van egy kvázi prémium fogkeféje is, tesztünk tárgya a mainstream modell.


[+]

A fej nélkül 114, azzal együtt 119 grammos eszközön egyetlen egy darab gomb található, ezzel kapcsolhatjuk be- és ki a gépet, illetve ezzel válthatunk a háromféle mód között is. A töltés és a töltöttség visszajelzésére egy darab LED-et építettek be, amely különféle színekben világít vagy villog annak fényében, hogy hogy áll az akkumulátor, de ennek legfeljebb az utazások során lesz bármilyen jelentősége, mert elég sokat lehet vele fogat mosni egy töltéssel, plusz otthon úgyis a csomagban lévő, vezeték nélküli töltőpadon lesz tárolva, szóval sosem fog lemerülni. Maga a töltőpad amúgy nem szimmetrikus és USB csatlakozója van, ami elsőre furcsa lehet, de a legtöbb háztartásban valószínűleg akad egy ezer éves USB-s hálózati csatlakozó, ami bőségesen elegendő a fogkefe töltőjének áramigényéhez. Az anyaghasználat amúgy kellemes, a hengeres test hátsó része enyhén bordázott, hogy vizes kézzel is lehessen használni, az eszköz pedig teljes mértékben vízálló, zuhanyzás közben is lehet használni.

Használat közben, vélemény

Tesztünk tárgya egy úgynevezett szónikus fogkefe, amit azt jelenti, hogy a klasszikus elektromos fogkefékkel ellentétben a fej itt nem forgómozgást végez, a lepedéket ugyanis a sörték rezegtetésével távolítja el. Percenként körülbelül 31 000 rezgésről van szó, ami egy átlagos értéknek mondható ebben a termékkategóriában: léteznek amúgy úgynevezett ultrahangos fogkefék is ennél sokkal nagyobb rezgésszámmal, de az megint egy más kategória. A szónikus felépítés lényege, hogy a fogkefét nem kell rányomni sem a fogakra, sem az ínyre (azzal ugyanis csak csökkenne a tisztító hatás), hanem elég megfelelő szögben hozzáérinteni a teljes tisztításhoz. Mivel nem vagyunk fogorvosok, azt nem tudjuk megerősíteni, hogy egy szónikus fogkefe csak azt a felületet tisztítja-e, amihez épp hozzáér, vagy a rezgések azért valamennyire meglazítják az íny alatti lepedéket is, de előbbi tűnik reálisnak, magyarul a fogorvost a termék használata után ugyanúgy érdemes lesz néha meglátogatni, de talán elég lesz ritkábban. Az ugyanis biztos, hogy a Xiaomi fogkeféjének használata után a fogak olyan simán lesznek, mintha épp most léptünk volna ki a fogorvostól egy polírozás után, az érzés pedig több órán keresztül megmarad, ezzel megnehezítve a lepedék lerakódását. Eközben pedig tényleg kíméli is az ínyt, ezt több hét használat után magabiztosan ki merjük jelenteni.


[+]

Maga a fogmosás ugyanakkor egy elég érdekes folyamat. Az eszköz hangereje használat közben nagyjából ugyanolyan, mint egy hagyományos elektromos fogkeféé, de más tónusú (azaz frekvenciájú) a hang. Ez persze még nem gond, az viszont kimondottan furcsa érzés, ahogy az egész termék rezeg: rezeg vele a kezünk, rezeg vele a nyelvünk, illetve nagyon vicces hangja van, ha valamelyik fogunkhoz véletlenül hozzáérintjük a fej hátsó részét. Igazából azt is lehetne mondani, hogy csiklandozza az embert, ha valaki az ilyesmit nem bírja, akkor sok nevetéssel fog járni a fogkefével történő ismerkedés, de pár nap használat után nagyjából azért hozzá lehet szokni ehhez az új típusú élményhez. Módokból háromféle van, a normál mellett (egy gombnyomás) van egy finomabb is, ahol vélhetően alacsonyabb rezgésszámon üzemel a motor, de a legizgalmasabb a harmadik, alkalmazásból személyre szabható mód.


[+]

Itt rögtön meg lehet adni a fogmosás hosszát, ami amúgy valószínűleg a fogorvosok szerint is az egyik legfontosabb dolog az eljárás során. Sok választási lehetőségünk nincs, a sima módoknál is elérhető 2 perc helyett 2 és fél perc is választható, az erősség pedig egy négyes skálán adható meg: kezdő, finom, normál, fokozott. Hogy melyikhez milyen rezgésszám tartozik, azt nem tudni, de hallhatóan más, nyilván a kezdőé a legalacsonyabb, a fokozotté pedig a legmagasabb. Ezen kívül még két funkció van, az egyik 10 másodperccel tudja késleltetni a bekapcsolást, hogy a fogkrém ne repüljön szanaszét, de ezt az átlagember valószínűleg inkább úgy kerüli el, hogy a kefét berakja a szájába, mielőtt bekapcsolja a kütyüt. A másik egy mosás utáni extra, ami lehet egy fél perces fehérítő vagy egy ugyanilyen hosszú fogínyápoló program, illetve egy 10 másodperces nyelvtisztítás is. Ezeknél is hallható a normálistól eltérő frekvencia, de hogy melyik módhoz pontosan milyen rezgésszám tartozik, azt a Xiaomi nem köti a felhasználók orrára.


[+]

A lényeg amúgy a fogmosás hossza és minősége, abból a szempontból kicsit idegesítő a termék, hogy a 2 vagy 2 és fél perc után leáll. Nem csak rezeg egyet, hogy itt a vége, hanem kikapcsol, ezt sokak számára valószínűleg nehezebb megszokni, mint magát a rezgéses működést. Persze időközben vannak kis megállások negyed időknél (tehát 2 perc esetén fél percenként), hogy tudjuk: oldalt kell váltanunk, meg a végén ott van a fél perces extra is, ha valakinek valamelyik oldalon hiányérzete lenne. A minőséggel kapcsolatban pedig a Mi Home alkalmazás ad visszajelzést: egyrészt figyeli a fogmosás hosszát, másrészt giroszenzoros adatokból nézi, hogy mindegyik fogunkhoz elmentünk-e, illetve hogy melyiknél mennyi időt töltöttünk. A helyes használat egyébként egy lassú mozgás, nem egy gyors ide-oda cikázás, mint amit a nem elektromos fogkeféknél megszokhattunk, az alkalmazás által adott pontok valószínűleg ezt segítik elő. A Bluetooth szinkronizálást egyébként manuálisan kell elindítani, a fogkefe hatótávolsága nem túl nagy, szóval a konyhából nem tudjuk átküldeni az adatokat a telefonunkra, azt muszáj megtennünk fogmosás után. A rendszer annyiból tökéletlen, hogy volt olyan nap, amiket egyszerűen nem jegyzett meg, ennek okára nem sikerült rájönnünk, meg annyira talán nem is fontos, mert a foglalkozás a nap végén így is eléri a célját.


[+]

Mint oly sok más Xiaomi terméknél, a Mi elektromos fogkefénél is az ár az egyik legkomolyabb vonzerő: 9990 forintba kerül, ennyiért hagyományos elektromos fogkeféből sem óriási a kínálat, szónikus megoldást pedig egyszerűen nem lehet kapni. A Philips és a Foreo kínálata úgy 15 000 forinttól indul, de azok tudásukban messze elmaradnak a Xiaomi megoldásától, amik hasonlóan, azok inkább 30 és 50 000 forint között mozognak. Ráadásul a fejek sem drágák, három darab kerül 3500 forintba, más márkáknál ez inkább egy darab ára szokott lenni. Ezek fényében a nem kimondottan látványos dizájn és a hálózati töltőfej hiánya gyakorlatilag lényegtelen aprósággá sorvad: ez a termék különösen ajánlott!

Xiaomi Mi elektromos fogkefe

Bocha

A tesztkészülék az Xiaomi.hu jóvoltából jutott el hozzánk és itt vásárolható meg, a felajánlást köszönjük!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés